Váli József és "versárnyéka"

Váli József: sz. 1944, Szászrégen-mh. 2016, Gyimesek. Költő, tanár, újságíró. Marosvásárhelyen végzi iskoláit. Kezdetben Gyergyószentmiklós közelében községi iskolai tanár, majd a Csíkszeredában megjelenő új megyei lap, a Hargita szerkesztője lesz. 1970-ben jelenik meg első és egyetlen verseskötete a Forrás sorozatban (Üveghegyek). A rendszerváltás után a megyei Művelődésügyi Igazgatóság vezetője, onnan ment nyugdíjba. Visszavonult a köz- és az irodalmi élettől. (Cseke Gábor összeállítása)

Június emlékei
Deák Ferencnek

Mit is kezd az ember június havában? —
Mindegy,melyik hónapban született;
A horoszkópok eldobált konzerv-
Dobozai felett szomorúfűz dalol,
És a sziklából nem fakad forrás.

Az ember legfennebb életkorait
Élheti újra, s baktatván társához beszél,
Míg észbekap: csak a magánya társas,
S az újból megélt június rakoncátlankodik.

Surrogó gyík az ajtórés alatt.
A város kinnrekedt. Régóta
Szerettem volna szólni városomhoz:
Laza körmondataival
Ne alázza meg a hűség virágait.

De szó szót hozott, s végtelen
Szeret-nem-szeret játékban
Fonnyadtak el a szirmok. Tulajdonképpen
Furcsa konvenció rabjai vagyunk,
Midőn mindig hétfőn kezdenénk el
Új életet. A hét többi napjai
Diplomáciai úton és útfélen:
Pattogó labda a zöld asztalon.

Mégis, honnan annyi fény az emlékekben?
Almaim most sem rejtegetem kumuluszok elől —
Nagy tévedés szökevényként kezelni
Minden titkos érkezőt. S mi szél
Kuszálja össze a való
Jelmezében bókoló valószerűtlent
Az apró örömek panaszaival? Június erre jó:

Szilajon felhajtja az állatkert vadjait.
Csak le kell ülni, a sóhaj jön magától.

A bohóc magányossága
Mátyás Józsefnek

Ó,nem a nyájas szavak,
Nem is a káromlás, —
Tejfehér szelek álma a ködben.

Lehet?
Valóban eltérítették volna
Az acélmadarat?
S a meghívók — par avion —
Helyben: se itt, se ott?
Netán inzulin-sokk
Foglya a humor?
S az emberiség
Ma sem jöhetett el a
Tea-
Délutánra?

Mit kezd magával most
Az áldott aranyszájú?
Üstdobon térdepel?
Kikkel és miért is
Ihatott pertut,
Amikor, danában,
Felnőtt a csendhez?

Itthon

A Farkas utca
nem a Borsos Tamás utcából nyílik.
Mégis be-befordulok ott a sarkon,
a Bethlen kollégium felől jövet,
a hársak alá,
hol Józsa Béla talán
verset kalapált sietve.

Ez a szülőföld. Képlékeny
eszméletünk.
Kalácsa nincsen,
kenyere nem a mámor.
Napja nem süt terád
a kinyilatkoztatásból —
faltól falig verődhet —
a házak megviselt arca
rezzenetlen.

Van:
mint futó tekintet
az útmenti kőkereszten,
mint az éjek ó-vizében mártózó szerelem,
ahogy az otthon elkísér
és körülleng fényes illatával
a tárgyilagos munkahelyen,
mint intés, amely visszatart, ha indulsz
mindegy már hová,
mint ezerjófü a földbe­
taposott síron,
mint emlékmúterv a szobrász asztalán,
mint gyermeki kérdés,
s miként a válasz is rá jelenidőben —
a volt és a lesz között feszülő
életek tanúságával.

Egyszerű

Csak annyit mondj, ha szólsz,
ne többet,
mit senki nem vehet
el tőled,

de azt már úgy mondd, mint
ki mától
nem áll el többé a
szavától —

volt és lesz közt szorongj,
és mégis
a te időd, a kés
élén is,

íves kötésben e
pillanat
mi el nem enyészik:
jel marad.

És úgy is szólal, mint
a távol —
szíved el ne zárd e
hívástól.

Noktürn

Valami fanyar hangulat lebben,
Tapadón, mint út pora.
Könny vagy veríték: egyre megy.
Jó lenne most fényes világváros
Szívében törve előre
Tudni, hogy mi is történik
Velünk. Meglehet,
Üveg s acél irdatlan tükrén
Ott is e fanyar hang sikkanna süvöltve,
Mit megfejteni oly nagyon kellene,
Hogy megőrizzük arcunk.
Vers vérző képét
Libbenő papírlapon


Torzó
Gaál Andrásnak

Miközben, huzatos északi tájon
ananász-kompótot kanalaztam —
tam-tam —
bádog asztalom fölött,
úgy szem-magasságban,
elúszott valami oylan,
mint tele-Hold,
lassan.—

Mintha hirtelen, holt
lélek járt volna vissza,
lebegett hidegen,
mit láttam, a szálló percre bízta —
bár fénylik, nincs jelen.
Ám mégis megcsillan az
arányló ananászon,
mint ki maga is élt még
huzatos északi tájon,
s fogyó eren. —

De kopott bádog-
asztalok fölött már,
akár szem-magasságban,
elúszhat lassan,
szenvtelen.

Könnycsepp a bálvány szemén
K.P.-nek

Lesz elég részeg ma is
Emeljünk szaporán hangfalat
a hosszas alaktalan jámbor
neuraszténia nagy-
követei köré

Vigyázat
a hangtéglák törékenyek
Még mindig elérhetetlen a tökély
S a távol
kiszűri a szót az imából

És ezek a sárga
ezek a zöld
ezek a divatos vérpiros reflexek
amikor a vérpiros vérpiros
vérpiros
és nincs az a hétpróbás DDT
mely bízvást irthatná
a mindenki krisztuskáit

Nyílt pályán

Valaki meghúzta a vészféket.
Nyílt pályán, ziháló döbbenetben
vesztegel a vonat.

Lótás-futás.
Mint ha valami rendkívüli
történik, vagy éppen az a baj,
hogy nem történik semmi.

Van utas, akinek első,
másnak utolsó vonata ez. –
Úristen, milyen is
kiugrónak lenni?

Most mindenki futhatna fának,
ingoványnak —
fölötte végtelen kék. —
De ki legyen rabja
olyan szabadságnak,
mit váratlan, sikoltva
megad egy vészfék?

Csend
Márton Árpád képe mellé

Az Olt partján füzek óvta padka.
Gödörnyi űr lapul meg alatta.

Az elúszó krumplihéj után
meglódul a szombat délután:

maradna is, mert az asszonyok
halk moraja néha fölragyog.

Felettük felirat, ősi és zár is,
s a percnyi csendben oly félve búj a ház is,

mint kérdések elől e szemek, és tétlen
kis állat - szorong tenyerük a térden -

mi teszi, Uram, hogy elillanjanak
erős fogak közt a szerelmes szavak?