Aktuális

Az eirodalomról a Korunkban

A Korunk folyóirat 2012/10-es számának központi tematikája a kultúra az internet korában - a digitalizált irodalom és művészet. Ennek keretében a www.eirodalom.ro szerkesztőségét is felkérték az irodalom és világháló kapcsolatának értelmezésére, a portál létrehozása mögötti okok feltérképezésére.

Babérkoszorú Szőcs Gézának

Művészeti díjakat adott át március 14-én Budapesten Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A József Attila-díjat - amely kiemelkedő irodalmi tevékenység elismerésére adományozható – Albert Zsuzsa költő, Petrőczi Éva költő, Fekete J. József irodalomtörténész, Gy. Horváth László műfordító, Kun Árpád költő, író, Nagy Gábor költő, kritikus és N. Pál József irodalomtörténész kapta. Babérkoszorú-díjjal Ács Margit írót, kritikust, Szőcs Géza költőt és Tóth Erzsébet költőt tüntették ki.

Felavatták Balogh László emléktábláját

Február 24-én, vasárnap Sepsiszentgyörgyön felavatták Balogh László író emléktábláját a régi családi ház helyén épült református templom területén.

Az istentisztelet keretében is méltatták az író munkásságát, majd ezt követően leleplezték a szabadtéri emlékművet a táblával, melyen az író arcképe és a következő felirat áll: 

Tíz éve hunyt el Balogh László

2003. február 5-én a számítógépe – készülő kézirata – mellől ragadta el a halál a Sepsiszentgyörgyön élő Balogh László írót. Az írótársadalmat megdöbbentette a váratlan halál: Balogh László mindössze 57 éves volt, pályája ekkor érte el csúcspontját, a 2000-es évek tájékán egyre-másra jelentek meg nagyhatású művei. Tíz könyve jelent meg életében: novellák, regények, riportok, interjúkötet a deportálásokról. Naplója, melyen betegen is dolgozott, töredékes maradt. Viszonylag későn kezdett publikálni, így a halál derékba törte karrierjét. Befejezetlen műve is szép számmal maradt – de nékünk, ki most, halála 10. évfordulóján visszagondolunk rá, a megvalósult munkásságra kell emlékeznünk. Jó író volt Balogh László. Mert jó ember. Szűkebb pátriájában is sokan emlékeznek rá jó szívvel: Kisgyörgy Tamás posztumusz kötetet készül kiadni, és talán egy emléktábla is kikerül a régi családi házuk helyén épült református templom területén.

Irodalom borban párolva

Muszka Sándor, Márkus András és Vass Ákos estje Kolozsváron

A Magyar Kultúra Napját kétnapos rendezvénnyel ünnepelte Kolozsváron az Evangélikus-Lutheránus Egyház, melynek keretében szerdán, január 23-án Borospohár & Himnusz újratöltve címmel irodalmi estre is sor került.
 Az első körben Márkus András és Vass Ákos költők, slammerek adták elő verseiket, a verspárbaj frissnek és újszerűnek hatott, a közönség is egyre jobban kezdett belemelegedni. 

Laska Lajos: második kiadás

2012 nyarán látott napvilágot Zsidó Ferenc Laska Lajos című rövidpróza-kötete a csíkszeredai Pro-Print Kiadónál. A kötetet az olvasóközönség jól fogadta: az első kiadás elfogyott, így karácsonyra második, változatlan kiadása jelent meg. A könyv először négyszáz példányban jelent meg – ami egy jellemző, átlagos példányszám kortárs irodalmi kötetek esetében – másodjára háromszáz példányban jött ki. Az, hogy az első kiadás jól fogyott, annak is köszönhető, hogy a szerző az elmúlt hónapokban számos könyvbemutatót tartott, nem csupán városokban, hanem nagyobb falvakban, községekben és iskolákban is.
A kötet a címszereplő köré építkező egyperces novellák sorozatából áll. Laska Lajos egy kissé nevetséges, csetlő-botló, ugyanakkor hétköznapiságában szimpatikus figura, akivel nem történik semmi különös, ami ne fordulhatna elő bárkivel.

Átadták az idei Látó-nívódíjakat

Az idiei Látó-nívódíjasok: BALLA ZSÓFIA (vers), KÁNTOR LAJOS (esszé), KIRÁLY KINGA JÚLIA (próza), KORPA TAMÁS (debüt). A díjátadó ünnepségre 2012. december 15-én, szombaton, 18 órától került sor a marosvásárhelyi Bernády Házban. A Látó-nívódíjat először 1992-ben osztották ki, az előző Látó-évfolyam legjobbnak ítélt szerzőit tüntetve ki az elismeréssel. Az 1991-2010. közötti időszak díjazottjai: Balázs Imre József, Bálint Tamás, Bogdán László, Burus János Botond, Demény Péter, Domokos Géza, Egyed Emese, Farkas Wellmann Éva, Ferenczes István, Fekete J. József, Gagyi József, Gulyás Miklós, Hajdú Farkas-Zoltán, Hatházi András, Horváth Előd Benjámin, Jakabffy Tamás, Jánk Károly, Jánosházy György, Karácsonyi Zsolt, Kelemen Hunor, Kenéz Ferenc, Kinde Annamária, Király Kinga Júlia, Király László, Kisgyörgy Réka, László Noémi, a Láthatatlan Kollégium hallgatói, (...) 

Kriterion Koszorú Kántor Lajosnak

Idén Kántor Lajos irodalomtörténésznek, szerkesztőnek, publicistának, neves romániai magyar közéleti személyiségnek adományozzák a Domokos Géza alapította Kriterion Koszorút, döntött legutóbbi ülésén a csíkszeredai Kriterion Alapítvány kuratóriuma. A testület a kitüntetettnek azt az európai nyitottságú, több évtizedes irodalomtörténeti, irodalomkritikai, publicisztikai, szerkesztői, műkritikusi és művészetszervezői munkásságát értékelte, amellyel az erdélyi magyarság szellemi értékeit gazdagító könyvek, lexikonok, publicisztikai kötetek és tanulmányok egész sorát jelentette meg, ugyanakkor kitartó és eredményes tevékenységét folytatott a Korunk folyóirat és a körülötte kialakított szellemi alkotó műhelyek fenntartásában, adja hírül hétfői közleményében a Kriterion Alapítvány. A 2012. évi Kriterion Koszorút december 14-én, pénteken 18 órától adják át a csíkszeredai, Petőfi utcai Kriterion Házban. Kántor Lajos munkásságát Markó Béla méltatja.

Átadták az Erdélyi Magyar Írók Ligája díjait

December 8-án a vásárhelyi Bulgakovban átadták az Erdélyi Magyar Írók Ligája idei díjait. A Méhes György-nagydíjat Farkas Wellmann Endre kapta L.D. hagyatéka című kötetéért és eddigi munkásságáért, a Debüt-díjat pedig Vass Ákos a Pulton innen, pulton túl című frissen megjelent verseskönyvéért. A díjátadó felolvasással és zenés produkcióval volt egybekötve, a megjelent tagság számára ez évbúcsúztató is volt.


 

Borcsa János könyvbemutatójáról

Borcsa János kézdivásárhelyi író, irodalomkritikus nyolcadik, Értékkeresők – értékalkotók című kötetét mutatták be a Vigadó Művelődési Házban november 26-án.