Tizennyolcadszor adták át az EMIA díjait
Fotó: Zsidó Ferenc

Tizennyolcadszor adták át az EMIA díjait

Szombaton, október 19-én színvonalas gálaműsor keretében idén tizennyolcadik alkalommal díjazta az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány az "erdélyi" irodalom kitűnőségeit.
Lőrincz György, az EMIA elnöke és az est házigazdája köszönötte a vendégeket, érdeklődőket, kifejezve abbéli örömét, hogy milyen szép számmal gyűlt össze a közönség a Polgármesteri Hivatal Szent István termében, annak ellenére, hogy a rendezvény időpontjában legalább hét különböző rendezvényt tartottak a városban.

Az emberek fogékonyak az irodalomra és a művészetekre, ezt nem csupán a laudációk és elhangzott beszédek érdeklődő hallgatása, hanem a díjazást felvezető zenei előadások is tanúsították, mely során a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjai és tanárai tették még ünnepélyesebbé a rendezvényt. A díjazás előtt Lőrincz György külön köszöntötte az idén nyolcvanadik életévét betöltő Gálfalvi Zsoltot, kiemelve írói és szerkesztői munkássága mellett a kultúraépítő és irodalomdiplomáciai érzékét, akire pályafutása során mint nagyobb testvérére tekintett.
Az EMIA idei debüt-díjasa Varga László Edgár költő lett, akit Cseréptavasz című, a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadónál idén megjelent bemutatkozó kötetéért tüntetett ki a kuratórium. Zsidó Ferenc író, az alapítvány kurátora laudációjában kiemelte, hogy bár öt éve olvassa és figyeli a szerző verseit, valamint a Krónika napilap hasábjain megjelenő írásait (melyeket Varga László néven jegyez), sokáig nem tudta, hogy a két személy azonos. Amit viszont biztosan tudott, hogy a költő kortársai közül magasan kiemelkedik, és ha valakire, akkor rá biztosan érdemes lesz figyelni a közeljövőben. Varga László Edgár köszönőbeszédében kijelentette, hogy a díjat megelőlegezett bizalomnak tekinti és igyekszik bizonyítani a továbbiakban is rátermettségét, majd verseket olvasott fel, például az egészen zseniális Mozdonytűz címűt, érdemes rákeresni.
Díjazták a novemberben hetvenedik születésnapját ünneplő Király Lászlót is, őt Fekete Vince méltatta, aki a Helikon folyóiratnál a díjazottól leste el azokat a szerkesztői fortélyokat, amelyeket jelenleg a Székelyföldnél hasznosít.  Bemutatta Király László költészetét is, amelyből ízelítőt is kaphattunk, szemléltetve, miért is tartozik a költő évtizedek óta a magyar irodalom élvonalába.
Az idei Hídverő-díjat Füzi László kapta, neves magyarországi szerkesztő és irodalomtörténész, aki a legtöbbet tett idén az erdélyi irodalom anyaországi recepciójáért. A díj szellemisége éppen ebben a tevékenységben áll, évről-évre olyan jelentős magyarországi személyek kapják meg, akik szívükön viselik a két ország közötti irodalmi határok felszámolását. Gálfalvi György méltatásában megismerhettük röviden Füzi László életútját, ahogy egyetemistaként Szegeden Ilia Mihály szárnyai alatt érdeklődése középpontjába kerültek az erdélyi szerzők és írásaik, amelyekre jelenleg, a Forrás folyóirat főszerkesztőjeként is kiemelt figyelmet fordít.
Az EMIA idei nagydíjasa Kántor Lajos irodalomtörténész, méltatásában Egyed Péter mutatta be a szerzőt és kiemelkedő életművét. A tartalmas köszönőbeszédek és méltatások, valamint az ünnepélyes zenei műsor lezárásaként a díszvacsora adott alkalmat a szerzők, pályatársak baráti beszélgetéseinek elmélyítésében.


A díjátadó ünnepség támogatói: Hargita Megye Tanácsa, NKA-BGA-Pro Transilvaniae, Communitas Alapítvány