Húsz éves az EMIA

Húsz éves az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány, vagyis az EMIA. Azt is mondhatnám, nagyon öreg, haldoklik. De mégsem. Amikor 1995-ben, néhány emberrel tanácskozva létrehoztuk az alapítványt, több szempontot is figyelembe vettünk. A legfontosabb elképzelésünk az volt, hogy az összekuszálódott, megváltozott, széthulló világunkban legyen egy intézmény, ami a vallott és hangoztatott esztétikai értékek ellenére összetartja az erdélyi magyar írótársadalmat, illetve, az író-olvasótalálkozók szervezésével megpróbálkoztunk ellenállni, szembefordulni az irodalmat és a szellemi értékeket kiszorító vagy semmibe vevő tendenciákkal.

Ugyanis, ha az irodalom 1989-ig valóban önazonosságunk őrzője, azt is mondhatnám, a „nemzet lelkiismerete” volt, mindez 1989 után kibillent medréből, az irodalom szerepe megváltozott: már nem az írók, a politikusok lettek a társadalom meghatározó közszereplői. Ami önmagában még nem is lett volna baj. A gondot az jelentette, hogy ezzel egy időben a társadalomban bekövetkezett a szellemi értékek mélyrepülése is. A művészetek, sőt az esztétikai értékekre alapozó követelmények is háttérbe szorultak, s ha 1989-ig a kommunista szellemi terror ellenére is működött egyfajta értékszelekció, a különböző médiumok megpróbáltak egyfajta erkölcsi értéket-mintát közvetíteni a társadalom fele, a változások után mindez az írott médiában teljesen megszűnt, sőt az új, elektronikus médiákban ennek épp az ellenkezője következett be. Az új csatornákban a tulajdonosaik irányításával, a személyiségek helyett a celebeket állították a társadalom előterébe, a közösségi értékek helyett az egyént, a normalitás helyett a perverziót, a nihilt, és sorolhatnám. Persze, az irodalom betöltött szerepének a gyengüléséhez hozzájárult az is, hogy egy idő után maguk az írók adták fel saját, addig vallott, vagy vállalt szerepüket. Leegyszerűsítve a dolgokat, azt is mondhatnám, már nem is akarták megszólítani az olvasót. Az irodalom lassan kiszorult a szellemi értékek versenyéből, a perifériára került, vagy többnyire botrányok szintjén volt jelen. És akkor még a könyvterjesztés problémáiról, széthullásáról nem is beszéltem. Summa, summárum az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kimondva, vagy hallgatólagosan is, ez ellen az értékvesztés ellen próbált tenni. Úgy az évről-évre meghirdetett különböző pályázatokkal (emlékszem a legelső pályázatunk, az Erdélyi magyar falu ma címmel jelent meg), mint író-olvasó találkozók szervezésével. Novella, regény, esszé, szociológia, szociográfiai, irodalomtörténet stb. megírására írtunk ki évről-évre pályázatokat, hoztuk helyzetbe a különböző tehetségeket, sokak pályája itt is indult. Innen teljesedett ki.  Az emlékállító próbálkozásainkból külön fejezetet érdemel a különböző emléktáblák, szobrok állítása, emlékkönyvek kiadása, amelyekben az alapítvány tevőlegesen is részt vett, és nem utolsó sorban, egy honlap elindítása is, amely mára már meghatározóvá vált az erdélyi online irodalmi világban. Igen, itt és most, kimondhatjuk nemcsak az volt a cél, hogy egy napra az irodalomra irányítsuk a figyelmet, hanem értékközvetítés is, ezért is díjaztuk a magyar irodalomnak, azt a vonulatát, amelyet Pomogáts Béla, Görömbei András, Ilia Mihály, Bertha Zoltán, Márkus Béla, Szakolczay Lajos, Pécsi Györgyi, Elek Tibor, stb. képvisel a magyar irodalomban. S ha az EMIA-díj, a ráfigyelést, a törődést, a kiemelt tiszteletet jelentette is, az Életmű-díj már azt a kimagasló értéket, amelyet az erdélyi magyar szellemi élet legjobbjai jelentettek. És ezt jelentette a Debüt-díj is, amellyel valóban a legjobb első kötetes szerzőkre hívtuk fel a figyelmet, igyekeztünk bíztatni, jutalmazni. Viszont, el kell mondanunk azt is, hogy azok a megfontolások, amelyek céljából az alapítvány maga létrejött, ma már sok szempontból rendeződtek. A fiatalok támogatása intézményesült, a legjobbak előtt megnyíltak a különböző magyar írószervezetek, táborok szerveződnek. Viszont ezzel együtt is, és a fennálló nehézségek ellenére, hisszük, az alapítvány olyan értékirányzatot képvisel, amelyet érdemes fenntartani, működtetni és ezért is dolgozunk.