Dani Erzsébet csíki könyvbemutatójáról

Alig pár hónappal Dani Erzsébet "Székelyföldi intézményi sors - két meghatározó kulturális közgyűjtemény történetének tükrében” című könyvének bemutatója után, egy újabb, valószínű nagysikerű könyvvel jelentkezik Dani Erzsébet, melyet most Csíkszeredában ismertettek. „Identitásgyarmatosítás Erdélyben” már a címében is jelzi azt a témakört, amelyet maga az alcím foglal rögtön keretbe: Identitásdrámák és interkulturális stratégiák a Trianon utáni székelymagyar irodalomban. 

 Pomogáts Béla irodalomtörténész a következőképen ajánlja a kiadványt: „Ahogy Dani Erzsébet megkeresi és megtalálja az irodalmi művek mélyén kibontakozó szellemi értéket, így a kulturális emlékezetet és az identitást kifejező szellemiséget, az valóban azt a meggyőződést erősíti meg az olvasóban (bennem is), hogy bizony a szépirodalom, az írói sorsok,maga az irodalmi kultúra nem csak a tudományos kutatás tárgya lehet, hanem egy emberi közösség (ezúttal nevezetesen az erdélyi magyarság, a székely nép) közösségi életének és lelkiéletének, nemzeti identitásának fenntartója, védelmezője is. Ezért ajánlom az Erdély-szerető, az erdélyi magyarság élete iránt érdeklődő olvasó figyelmébe ezt a kutatói szorgalommal, tudósi elmélyedéssel és nemzeti felelősségtudattal megírt könyvet.”
 És itt, rögtön, talán le is állhatnék a témakör bemutatásával. Hisz azon túl, hogy a XXI. század legnagyobb európai kihívása is maga az identitásváltás, azt hiszem nincs Erdélyben magyar ember, akinek gyermekei, rokonai, vagy olvasmányélményei alapján ne lennének emlékei, ne szembesült volna ezzel a kérdéssel. Nincs erdélyi magyar ember az idősebb nemzedékekből, akik ne olvasták volna Nyirő, Wass Albert, Tamási, Ignácz Rózsa műveit, amelyeknek témája a kisebbségbe szakadt magyarság számára az asszimiláció és az identitásváltás. Mert az elhallgatásra ítélt erdélyi magyar íróknak ez volt nemcsak a történelem által földobott legnagyobb kihívása, de az elbizonytalanodott, a történelmétől, múltjától megfosztott, kiúttalan erdélyi olvasó elvárása is: mit jelent magyarnak lenni, és hogy lehet magyarnak maradni Erdélyben? Romániában és a világban? Igen, ezzel szembesült a kisebbségbe szakadt magyar író, s nemcsak Erdélyben, lásd Fábry Zoltánt, erre kellett választ, biztató szavakat találnia és adnia, többnyire saját élete, tapasztalása ellenére is, s ha nem jó választ adott, mint a multikulturalizmust, s liberalizmust a sejtjeiben hordozó világot látott unitárius lelkész, a „világpolgár” Balázs Ferenc, elbukik. Elek Apóval szemben „akinek a visszatérése – a világban elfoglalt helye és elismert szellemi vezető szerepe okán – impozánsabb volt” (Dani Erzsébet). Balázs a „rög alatti világban”, „ahová nem érnek el a változások” (Erdély) érdektelenné válik, bizonyítva, hogy akinek, ég a háza, nem esztétikai értékekről elmélkedik, vízér kiált. Célja - Budapest, Bécs, Lipcse, Rotterdam, Anglia, Kalifornia, Japán, Korea, Kína és a többi után, ahogy fogalmaz „falumba gyökerezve fejemet feldugom… (…) Én csak elvetettem magam egy picinyke helyre, odabújtam a rög alá, hadd lám, kikelek-e, lesz-e rajtam világ, termek-e gyümölcsöt” (Balázs 1999: 232). Nem termett – írhatnám én – de nem írom. Nem az ő hibája, hogy „nem termett”. Igazolja, amit addig is tudtunk, a saját érzéseinkre, gondolatainkra, fájdalmainkra várunk feleletet. Budapesten és máshol Magyarországon könnyű volt magyarnak maradni, lenni, és élni, mert feleletet se várt rá, s számon se kérte nap, mint nap az élet, de az elbizonytalanodott, már-már értelmiség nélkül maradt erdélyi társadalomban, mint az esővárók az ég felé néztek az olvasók akkor, az írók felé. És akkor, még az erdélyi magyar költők sikongó, síró a magyarnak maradni riadt fájdalmát világgá kiáltó verseiről, vagy költőiről, mint Dsida, Reményik és mások nem is beszéltem. De hisz – mondhatnák Önök – a téma adott volt, azt is mondhatnám örök. És nem most születtek a művek sem, amelyek e kérdéskört először feldolgozzák. És ez, így, igaz. Vagy igaz is – fűzhetném hozzá. Ami viszont új, az maga a nyelv, vagy nyelvteremtés maga, ahogy Dani Erzsébet körbejárja, vagy tálalja a témakört. Ugyanis, Dani Erzsébet nem félmondatokban, vagy sejtetőn fogalmaz, nem metaforákat vonultat föl, ahogy talán illene, vagy elvárnák tőle, hanem a téma könyörtelenségével járja körbe az ismert tematikát, s irodalmi hősöket. Pontosan és élesen fogalmaz, akkor is, amikor a hatalom asszimilációra törő arroganciáját, könyörtelenségét és sokszínű, változatos próbálkozásait mutatja be, és akkor is, amikor az identitásváltás, tragikus útvesztőit járja körbe. Legyen az Ábel a rengetegben, vagy Amerikában, legyen az Nyirő nagyszabású regényhőseinek bemutatása, vagy legyenek Ignácz Rózsának a székely megesett szolgálólány sorsát, a csángók vallási, vagy nyelvi identitásváltását bemutató, elhallgatott, s még ma is hallgatásra ítélt művei. És ha már itt tartunk, talán elmondhatjuk a fiatalok okulására azt is, hogy Ignácz Rózsa regényei Anyanyelve magyar, Megszületik Molduában a legjelentősebb identitásváltást bemutató művek nemcsak az erdélyi, de az összmagyar irodalomban is. Döbbenetes az a tiszta vonalvezetés, oknyomozás, az identitásváltást újra és újra próbára tevő hatalmi, egyházi és a bukaresti szórvány mindennapos kihívásait is bemutató sokszínűség, amelyek az elhallgatott Ignácz műveket jellemzi. S, hogy mindez mit jelent a hatalom számára jelzi az a hatalmas indulat is, amely Nyirő és Wass Albert műveit még ma is kíséri, körülveszi Romániában, a már-már gyűlöleté fokozódó düh. Nos, ezt az irodalmi világot, ezt az irodalmat mutatja be Dani Erzsébet, s nemcsak a fent említett szerzők, hanem Kacsó Sándor (Vakvágányon), Bözödi György (Romlás), stb művein keresztül is. S hogy ez a bemutatás egyértelmű, félreérthetetlen legyen -, s reméljük sikeres is -, Dani Erzsébet új megvilágításba helyezi a szavakat és fogalmakat is, saját szókészletet gyárt, vonultat föl újszerű és sajátos gondolatai bemutatásához. Ráadásul az angolul írt tanulmányai, amelyeket az International Journal of Humanities and Social Science-ben Tamási és Ignácz Rózsa regényeiről megjelentetett egyszerűen pótolhatatlanok. Ahogy persze, a kötetben fellelhető többi tanulmánya is.
Végezetül Tamási Áron egyik szállóigévé vált mondását idézem: „A madárnak, s melegnek szárnya van és szabadsága, az embernek pedig sok kötelessége és egyetlen szülőföldje”.