Évvégi, újévi Eirodalom

Az Eirodalom.ro ezúttal is jelentkezik lassan hagyományossá váló évvégi összefoglalójával/újévi esélylatolgatásával. A három „szolgálatos“ szerkesztő: Bálint Tamás, Borsodi László, Zsidó Ferenc megpróbálja körüljárni, melyek voltak (számukra) a 2018-as év legjelentősebb erdélyi irodalmi történései és könyvei, illetve, hogy mit várnak ilyen szempontból 2019-től.

Bálint Tamás: Hepe (hupa nélkül)

A 2018-as év minden szempontból egy folyamatosan emelkedő „hepe” volt számomra, egy olyan hágó, amelyen ráadásul hajtani sem kellett a biciklit, minden magától ment/alakult. Az egyéb sikerélményeket félretéve, ha csak az irodalmi termést nézem, évközben is jobbnál jobb verseskönyvekkel találkoztam, például Farkas Wellmann Éva Parancsolatok vagy Muszka Sándor Szégyen című könyveivel az év első feléből, Borsodi L. László Szétszórt némaság című prózaverskötetével a közelmúltból.
Ugyanakkor hónapok óta vártam Fekete Vince Szárnyvonal című munkáját, mivel minden olyan, általam megbízhatónak tartott forrás, amelynek rálátása volt az említett kötet alakulására, szuperlatívuszokban beszélt róla. Egy időben el is bizonytalanodtam, ha ekkorára nőnek az elvárások, képes lesz-e a könyv megugrani ezt a lécet, ha ennyire várom, nem fogja-e kedvem szegni, ha csak egyszerűen jó lesz, és nem okoz katarzist. Jelentem, karácsonyra megkaptam, az ünnepek között el is olvastam, és bátran kijelenthetem, minden korábbi híresztelést túlszárnyal, egy nagy költő zseniális könyve. Megfogadtam a szerző tanácsát és lineárisan haladtam a versekkel, mintha regényt olvasnék, így nem csak az egyes versek nagyszerűsége adódik össze, hanem egy nagyobb ívű történet is kirajzolódik a háttérben, melyhez a hazai táj adja a festői hátteret. Bátran ajánlom mindenkinek, letehetetlen.
Nehéz is lesz az idei esztendőt meghaladni, de jövőre Vince is új könyvet ígért, Vargaváros címmel, ugyanakkor Vöröskéry Dóra felnőtteknek szóló meséit tartalmazó debütkötetét is már régóta várom, s bár nem annyira közérdekű hír, de természetesen a saját kéziratom végére is szeretnék végre pontot tenni.

Borsodi L. László: Töredékek, számvetés

Karácsony táján 87. évéhez közeledő édesapámmal beszélgetünk, és egyszer váratlanul azt kérdezi tőlem: – Végeztél-e az idei évről számvetést, fiam, és milyen a mérleg? – Erre a nagy és nehéz kérdésre hirtelen csak annyit mondtam, hogy igen, folyamatban van. Tudom, illene az embernek 42 évesen azonnali, kész válaszokat adnia, de úgy jártam, mint Esterházy Estije: „Amiképpen Bartók Béla a népdalt, azonképpen akarta Esti Kornél a népmesét használni. Egyszer volt, hol nem volt, de itt elakadt. (…) de – itt elakadtam.” És adott a folytatás is az elakadásra: „Bizonyos értelemben Esti Kornél vagyok.” És ez az elakadó alakoskodás vs. alakoskodó elakadás lehetne E. K. szép élete.

(1) Január 25-én az Erdélyi Magyar Írók Ligája által szervezett farsangi felolvasás keretében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium vendégeiként köszönthetem Bálint Tamást, Balázs K. Attilát, Zsidó Ferencet. Jó kis irodalmi-baráti beszélgetés közel száz diák jelenlétében. Bizonyíték: mi jól érezzük magunkat, és a diákok többsége figyel, csak néhányan lépnek le a hátsó ajtón. (Ők a kisebbség. Mindig ez a kisebbség!) Este: Székelyföld Galéria – szűkebb közönség, értőbb jelenlét. Zsidó Ferenc a helyzet magaslatán. Mi is igyekszünk.

(2) Június 1-jén megjelenik a Székelyföld kulturális folyóirat. Főként erdélyi gyermekirodalmat tartalmazó és értelmező tematikus szám (XXII. évfolyam 6. szám), amelynek vendégszerkesztője vagyok. 194 (százkilencvennégy) oldal. Szerzőkkel folytatott levelezés, ígéretek, határidők, ígéretek be nem tartása, újabb határidők, beérkezett, be nem érkezett és kidobott (bocsánat: későbbi közlés szándékával megőrzött…) kéziratok. Boldog szerzők. Dühös szerzők. A szerkesztő csodálatos életei. …És majdnem elfelejtem: két folyóiratbemutató – Lövétén és Csíkszeredában Lövétei Lázár László főszerkesztővel és Molnár Vilmos szerkesztővel.

(3) Május. Csíkszeredai Könyvvásár. Egy fotó az Erős Zsolt Aréna előcsarnokában: hárman vagyunk rajta, jeles társaságban érezhetem magam Lövétei Lázár Lászlóval és Kovács András Ferenccel. Pilátus a Credóban, mondhatnám magamról. Arról beszélgetünk, hogy hol van a határ a prózavers és a szabad vers között. Kényes, nehéz téma.

(4) Ha július, akkor: Baka István költészete. Összegyűjtött versek című kötete alapján (Kalligram Kiadó, Budapest, 2016, szerk. Bombitz Attila) tanulmányokat írok a Tájkép fohásszal (1996) című költői testamentumból a költő által kihagyott vagy a könyv megjelenése után közlésre engedélyezett, illetve előkerült „apokrif” költészetről. (Publikálásuk 2019-ben esedékes. De ez egy későbbi számvetés része.) Izgalmas munka – a szekszárdi-szegedi költő poétikájának újabb árnyalatai, vonásai válnak láthatóvá.

(5) Szeptember 24., Szekszárd. Írótanácskozás a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban Baka István költő, író, műfordító emlékére, aki 70 éve született. Beszélgetőtársaim: Bombitz Attila irodalomtörténész, a Szegedi Egyetem oktatója, Füzi László irodalomtörténész, kritikus, a kecskeméti Forrás irodalmi folyóirat főszerkesztője, Móser Zoltán fotóművész, író, a bonyhádi Kép-Tár-Ház galéria tulajdonosa és Szörényi László irodalomtörténész, kritikus, az MTA Irodalomtörténeti Intézetének igazgatója. Kedves barátom, Orbán György pedig Darvasi László egyik Bakó András-történetét tolmácsolja igen érzékletes stílusban.

És itt némiképpen „kiigazításra” szorul E. K. életrajza, mely szerint „volt valahány éves, de mindegy is, mindenesetre rászokott Esti az italra.” Mert Szekszárdon ez nem történt meg, de hogy van/lett volna rá lehetőség, az biztos. Ez meg nem szorul semmiféle kiigazításra: „Kötetlenség, szeretnék egy kis kötetlenséget.” Az irodalmi élet fegyelmezettségét a Szekszárdi Szüreti Napok baráti és barátságos eseményei ellenpontozzák.

(6a) November 17. és tovább. A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra megjelenik tizedik könyvem, a prózaverseket/rövidprózákat tartalmazó (a vita döntetlenre áll még mindig!) Szétszórt némaság. Ősbemutató a G. Caféban Papp Attila Zsolt Az atlantiszi villamos című verseskötetével együtt. Varga László Edgár a házigazda. Válaszaimban még ott motoznak az előző esti találkozás ízei, hangjai: Berg Judittal, Fekete Vincével, Gál Attilával, Kemény Istvánnal, Kovács András Ferenccel, László Noémival, Oravecz Imrével. És egy kép is, Kovács András Ferenc kalapjával a fejemen.

(6b) November 22., Csíkszereda – teltházas könyvbemutató a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Beszélgetőtársam Fekete Vince. Kérdez, felelek, belekérdez, visszakérdezek, kiegészít, kiegészítek – érződik, hogy ez nem interjú, hanem valódi irodalmi beszélgetés: szakmai, baráti. Megrendítő és örömteli, hogy jelen vannak a rendezvényen olyan emberek is, akiknek a hozzátartozói a könyvem szereplői. Akik ugyanis bekerültek ebbe a könyvbe, mind a Néma Város lakói – kedves halottjaim, akik között közel két évig éltem, és akiktől most alkotóként kell megválnom. Attól is, akiről a Testamentum című szövegem szól: Borsodi L. Lászlónak hívják. A rendezvény utáni est az élőké: baráti borozás, eszmecsere a vendéglőben, majd otthon a vendégeimmel, Fekete Vincével, Vida Gáborral. A reggeli sajt, sonka hűs. Jól esik.

(6c) November 27., Székelyudvarhely. Összesen nyolcan vagyunk a Városi Könyvtárban Zsidó Ferenc barátommal, beszélgetőtársammal együtt. Okok: nem vagyok „helyi erő”, és mintha Csíkszeredában lennénk, ugyanabban az időben kezdődő, egymásra szervezett rendezvények. Na, de akik ott vannak: irgalommal fordulnak szövegeim felé, értő, érzékeny közönség. És nem elég szerzői katarzisnak, ha meghatottan dedikáltatja példányát egy fiatal nő, aki maga is költő?

(6d) December 7., Kolozsvár. A Bulgakov kávéház kényes, igényes közönsége aggodalomra adhatna okot, de úgy érzem, Zsidó Ferenc értő kérdései mederben tartják a beszélgetést, sodróvá teszik az estet. Az oroszlán barlangjában vagyok, tudatosul, de a visszhangok és visszajelzések megnyugtatnak, no meg volt diákjaim jelenléte is, akik immár a nagyvárosban egyetemisták.

(7) December 11., Csíkszereda. Ugyancsak Kájoni János Megyei Könyvtár, ugyancsak Fekete Vincével beszélgetek. Ezúttal azonban fordított szerepben: én kérdezem Szárnyvonal (Magvető, Budapest, 2018) című verseskönyvéről. Pontosabban: beszélgetünk. A Helikonban, a Székelyföldben 2019-ben megjelenő kritikáimban majd részletesebben (vagy megint kicsúsztam a számvetésből?). Itt most csak annyit, hogy megrendítő, katartikus olvasmány. Elfogultság nélkül: az utóbbi idők egyik legmeghatározóbb, ha nem a legkiemelkedőbb költői teljesítménye. Nem véletlen, hogy több hajnalomba telt, amíg bejárhattam ennek az összetett poétai világnak általam felfedezett régióit, hogy a kritikám szövegegésszé kerekedhessen.

(8) Kedves Édesapám! És akkor még nem került sor a mulasztásaimmal, a hiánnyal való számvetésre. És bocsáss meg, ha a fentiek is inkább csak a számvetés hiányáról adnak hírt! Vigasztalásul pedig Fekete Vince két verséből: „és csak a volt lesz / már, mert ami ezután a lesz, az közöttük / megszűnt végleg.” (A teremtés visszavonása); „Mint akit nem tanított meg senki, hogyan kell élni. Hogy / egyszer csak fölbomlik a környező világ egyensúlya. Az / emberek, a szándékok, a szerelmek, a barátságok – s minden / külön értéket kap.” (Egyensúly)

Zsidó Ferenc: A bőség (z)avara

A 2018-as év egyértelműen sok jó könyvet hozott. Számomra nagy öröm volt olvasni (és most abc-rendben következzenek, és elsősorban erdélyiek, hisz elsődelegesen az Eirodalom.ro szerkesztőjeként összegzek): Borsodi L. László Szétszórt némaság c. prózavers-kötetét, Fekete Vince Szárnyvonal című verseskönyvét, Markó Béla Bocsáss meg, Ginsberg című új verseskönyvét, Nagy Attila: Égi tócsa, földi sár c. verseskönyvét, Papp Attila Zsolt Az atlantiszi villamos c. verseskönyvét. Prózakönyvből sem volt hiány, bár nem olyan bő a felhozatal, mint lírából, mindenesetre élvezettel olvastam Ferenczes István Veszedelmekről álmodom c. művét, Király Farkas Sortűz c. kisregényét, Lőrincz György Bécs fölött a Hargitát c. regényét, Molnár Vilmos válogatott novelláit (Csodák ideje). De hogy ne csak szűkebb hazánkban mozogjunk: Oravecz Imre Ókontri című regényét is nagyon vártam (a trilógia első két részét fontos műnek tartom). Persze, adósságaim is vannak, kíváncsi vagyok Farkas Wellmann Éva Parancsolatok c. kötetére és Horváth Benji Dicsőséges Európájára is, de még nem jutottam hozzá. Jut eszembe: fordításkötetekből sincs hiány, ilyen értelemben is magára talált az erdélyi magyar irodalom.
Hogy a személyes vonatkozások se maradjanak el: 2018 elhozta a Huszonnégy című regényem második kiadását, mely elsősorban a kiadóm, a Gutenberg érdeme: megszervezett egy tisztességes magyarországi terjesztés, így könyvem immár kapható minden nagyobb anyaországi könyvesboltban és könyves webshopon.

*
Irodalmi rendezvények: hála Istennek, sok volt belőlük. Jó az, hogy az Eirodalom.ro-t is működtető Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány a szűkülő források ellenére is meg tudta tartani hagyományos októberi díjátadó ünnepségét, Életmű-díjat (Gálfalvi Zsolt), Hídverő-díjat (Mezey Katalin), és EMIA-díjakat (Bogdán László, Kozma Mária, Varga Gábor) tudott kiosztani. Az alapítványt (és általában az erdélyi irodalmat) ugyanakkor csapás is érte: Egyed Péter fájdalmas halála. (Az év sok veszteséget hozott: Bréda Ferenc, Jancsik Pál, Horváth Andor, Kántor Lajos, Kányádi Sándor, Zudor János)…
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája számos népszerű rendezvénnyel kedveskedett tagsága számára (és nem csupán): farsangi, költészet napi, próza-napi felolvasások, tábor, kikötő, stb. Év végén a szervezet újraválasztotta Karácsonyi Zsolt elnököt, aki a lendület megtartását ígérte. És igen, ismét volt Szárhegyi Írótábor, Kántor-Láng kivesézéssel, díjátadóval: e rendezvény a maga kétévi rotációsságával sajátos ütemet ad az erdélyi magyar irodalomnak.
A Romániai Írók Szövetsége is aktivizált magyar vonatkozásban is: a kolozsvári fiókszervezet is átadta díjait, a marosvásárhelyi pedig díjátadóval egybekötött konferenciát szervezett megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére.
És igen, vásárok! A nagyszabású marosvásárhelyi könyvvásár tényleg iránytűként szolgál, és dicséretesen összekapcsolja az erdélyi irodalmat az anyaországival, ugyanakkor a csíkszeredai könyvvásár is kezd tényezővé válni, lassan második pólussá, újabb fókuszponttá válik, melyre a szakma (kiadók, szerzők), és a közönség is készül. Azt mondhatjuk, hogy intézményes szinten egyre jobban szervezett az erdélyi irodalom, bár lehet, ez nem lesz elég az olvasók megszólítására. De ne legyünk kishitűek: az alkotók számára az ösztöndíjak, a kiadók számára könyvkiadási támogatások nagy segítséget jelentenek, esélyt a létezésre.

Hogy ne csak pozitívumokról számoljak be: számomra a 2018-as év egyetlen számottevő csalódása az volt, hogy leegyeztettünk egy mailes interjút Papp Sándor Zsigmonddal Gyűlölet c. könyve kapcsán, el is küldtem neki a kérdéseket, s bár több rendben ígérte, hogy megválaszolja azokat, végül az interjú elmaradt. Pedig szerintem az Eirodalom olvasói is kíváncsiak lettek volna a regény hátterére (is). Lehet, rosszmájú vagyok, (vagy tévedek), de úgy tűnik, Budapestre átérve már nem olyan fontosak az erdélyi olvasók…

S hogy mit várok 2019-től? További közeledést az erdélyi és anyaországi irodalom között, a könyvterjesztői hálózat fejlődését, a romániai-magyarországi páros kiadások gyakoribbá válását, mert ezzel elkerülhetők lennének afféle anomáliák, mint például Vida Gábor Egy dadogás története c. könyve esetében: hogy bár a szerző Marosvásárhelyen él, kötetét, mivel az magyarországi kiadónál jelent meg, és a szakmai/olvasói sikernek köszönhetően (túlságosan) jól fogyott, alig lehetett Erdélyben megvásárolni. És vice versa: azt is várom, hogy több erdélyi kiadó könyve legyen Magyarországon is tisztességesen terjesztve, hogy ekképp szűnjön meg valamelyest az „agyelszívás”, az a jelenség, hogy az erdélyi szerzők többsége is magyarországi kiadóhoz igyekszik.
Remélem még, hm: az idén nyolcvan éves Szilágyi István jó ideje emlegetett új regényének elkészülését, megjelenését. S úgy általában véve: derűlátó vagyok irodalmice (is).