Bemutatták Lőrincz György Válogatott novelláit
Fotó: Bálint Tamás

Bemutatták Lőrincz György Válogatott novelláit

Pünkösd előtt mutatták be a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal dísztermében Lőrincz György új, válogatott novelláiból összeállított könyvét, amely az immár 75 kötetesre duzzadt Székely Könyvtár kötetei közé érkezett. Az ünnepelttel a könyvet szerkesztő, a szövegek válogatását, valamint a Székely Könyvtár könyvsorozat eddigi koordinálását is végző, a Székelyföld folyóirat főszerkesztői állásából nemrég leköszönő Lövétei Lázár László beszélgetett, méltatva a szerzőt és a friss kiadványt.

Az estet Borsodi L. László, a Székelyföld folyóirat és a Székely Könyvtár új főszerkesztője nyitotta meg; a könyvről szóló szerkesztői ajánlót keretbe foglalta két felolvasott novella. A közönség létszámára és lelkesedésére nem lehetetett panasz, inkább a fiatalabb generáció távolmaradása volt fájó, holott a válogatott szövegek érintik őket is.
Lövétei Lázár László ígérete szerint a napokban újra Székelyudvarhelyre látogat, ugyanis látatlanban megfogadta, amennyiben az összes leszállított könyv elfogy a bemutatón, saját kezűleg hoz a napokban új szállítmányt. Várjuk vissza szeretettel!