Villáminterjú Láng Orsolyával

 

Tejszobor című kötetéért nemrég az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány Debüt-díját kapta Láng Orsolya. A beszélgetés ennek apropóján indult el az éterben - így sikerült digitálisan közel hozni az eirodalomhoz a jelenleg Budapesten élő szerzőt.

– Versekkel indultál, első köteted aztán mégis próza lett. Miként alakult ez így?

– Az valamiért több embernek is elkerülte már a figyelmét, hogy prózával indultam. Három antológiában is kizárólag prózával szerepeltem (Hétköznapok Kánaánban. 2006, A meghajlás művészete. 2008, Próbaidő. 2009), mielőtt a Mozdonytűz (2014) antológiába mindkét műfajjal bekerültem volna. De honnantól is számítjuk az indulást? Mindig is több műfajban éreztem jól magam, hiszen ott volt még a rajz, a szobrászat, a zene, a fényképészet, aztán jött a film, az animáció. Ez a téma egyébként már sok “szelepen” jött ki belőlem, a kötet tartalmazza több, korábban megjelent szövegemet, szó szerint vagy módosítva. 

– A Tejszobor című könyv alapvetően önéletrajzi ihletettségű? Mennyire lehet/kell azonosítani a kötet egyes szám első személyben beszélő narrátorát Láng Orsolyával?

– Lehetni lehet, de nem jobban, mintha mondjuk egyes szám harmadik személyű lenne az elbeszélés. Tudniillik az irodalomnak van egy nagyon erős eltávolító effektusa, olyan, mintha górcső alatt néznénk a világot, benne magunkat, magunkban a világunkat, a világunkban másokat. (Már ez a kijelentés is milyen. Egyrészt hogy górcső, ez a szó ugye már nem létezik, de a kifejezés ittragadt a nyelvben. Másrészt hogy a világot mikroszkóp alatt nézni, hát noooormális? Hogy is férne be a világ egy mikroszpók alá?!). Van olyan is, hogy egy ihletettség alapvetően nem önéletrajzi, de az aztán mégis nagyon önéletrajzi ihletettségű dolgokat hoz elő az emberből. 

– Nemrég az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány Debüt-díját kaptad a kötetért. Milyen érzelmeket váltott ki belőled a díj? 

– A díjat nagyon köszönöm. Díjakhoz általában nem fűződnek érzelmeim.

– Milyen érzés egy ismert erdélyi író, Láng Zsolt lányaként az irodalmi prérin lenni? Inkább előnyöd származik belőle, könnyebben megnyílnak a kapuk, vagy inkább teher, hogy sokan az apád révén azonosítanak be? 

– Szerencsére ezek a dolgok nem jutnak el hozzám (hogy sokan az apám révén azonosítanak be), más körökben mozgok, mint ő – már ha egyáltalán körökben mozgunk, ő is meg én is. Az, amit csinálok, mert érdekel, a szándékomtól függetlenül vált irodalommá. Ő választotta magának ezt a pályát, többek között azért, mert a szocializmusban azt érezte, hogy másképp nem tudna életben maradni. Rám nem hatnak ilyen nyomások, sok a lehetőség, elkényeztet a társadalom. Anélkül is sikerülnek a dolgok, hogy nagyon akarnám. De nem ártana, ha egy szemernyivel több ambíció és szorgalom szorult vagy nevelődött volna belém.

– Jelenleg Budapesten élsz, egyetemre jársz. Mennyire tudsz bekapcsolódni az ottani irodalmi életbe, milyen esélyei vannak egy fiatal erdélyi szerzőnek ott?

– Itt sem hermetikusabb az irodalmi élet, mint otthon, és itt sem kevésbé klikkesedő. De az, hogy a kötetem, megjelenése után szinte azonnal, felkerült pl. a Margó-díj tízes listájára, azt mutatja, hogy csak az információáramláson múlik az, hogy az emberek tudjanak egymásról. Ez – sajnos vagy nem sajnos – mindenki számára világos, hogy nekünk kell nyitnunk a nagyobb közösségek, közegek felé, ha azt akarjuk, hogy észrevegyenek. De létezik számunkra egy vigasztaló mondóka, amely elég jó fényt vet ránk, ha azonosulni tudunk vele: “ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez”.