Beszélgetés Csávossy Györggyel

Az alábbiakban Csávossy György élete utolsó interjújából közlünk részleteket. A teljes életút-beszélgetés megjelenés előtt áll Székely Ferenc: Égbe nyúló kapaszkodó című, idei kerek évfordulós művészekkel készített interjúkötetében (Üveghegy Kiadó, Százhalombatta).

– A bor vagy az irodalom volt először életedben?

– Mindenképp a bor; első versem 1955-ben jelent meg.

– Hát akkor kezdjük a borral. Hol találhatók Erdélyben a legjobb borok, és mi a jó bor titka? 

– Erdélyben a legjobb borok Erdélyi-hegyalján, Arad-hegyalján és a Küküllő-mente borvidéken teremnek. Ebben az éghajlat, a fekvés és a talaj összetétele játssza a legfőbb szerepet. 

– Már Vergilius, a nagy ókori költő megírta, hogy Bacchus szereti a dombokat. Ha Bacchus Erdélyben élt volna, a legjobb borok hazájának kiáltotta volna ki a Kárpát-medence ezen tájait? 

– Bacchus valóban kedvelte a dombokat, az erdélyi borvidékek koronagyémántja Csombord, ahol minden karó egy napóra pálcájának felel meg. Itt a nyár nem égeti el a zamatokat, az Érchegység koronája védi a vidéket, a Maros párái kedvezően hatnak a szőlőre, a hosszú ősz pedig mézesre érleli a bogyókat. 

– Melyek Erdély legjobb szőlőfajtái, amelyek híressé tették borkultúránkat?

– Erdély leghíresebb szőlőfajtái a szürkebarát, fehér leányka, olasz rizling, rajnai rizling, piros tramini, fűszeres tramini, királyleányka, kövér, furmint, sauvignon, és Arad-hegyalján a kadarka, melyből egykor aszút is készítettek. 

– Te milyen fajtákat kísérleteztél ki? 

– Több elitet és három közkedvelt fajtát állítottam elő ivaros keresztezés útján. Ezek a rozé bornak való Alkony(Amurg), a közép-Erdély legjobb vörösborának bizonyult Herkules, és az aromás fehérbor-fajta, a bodzavirág illatú Nauszikaa. A hagyományos, a korszerű ízléstől idegen túlérlelt borok helyett gyümölcszamatú, reduktív vagy féloxidatív érlelésű borokat készítettünk.

- Jut eszembe a Nauszikaáról: amikor legutóbb együtt megkóstoltuk eme művedet, megkértél, ezután mindig tegezzelek, ha interjút készítünk, akkor is…

- Bizony, akik együtt „nauszikaáznak”, azok csakis tegeződhetnek, akkor is, ha sajtónak szánt beszélgetésről van szó…

—Nyilván, ezekkel a borokkal nemzetközi versenyeken is részt vettetek...

—Számos regionális, országos és nemzetközi versenyen nyertünk érmet. Csupán a külföldi, nemzetközi borversenyeken 5 arany- és 17 ezüstérmet nyertünk. Ezen kívül a Nemzetközi Borászati Hivatal, Budapesten, az 1972-ben rendezett versenyén a Plébános borral nagyaranyérmet szereztünk.

– Gyakran neveznek borköltőnek, kitől, mikor és miért kaptad ezt a megtisztelő címet?

– A borköltő címet valószínűleg a közölt borverseimért kaptam és az irodalmi szöveggel tartott borbemutatókért.

– Visszaemlékezésedet Cseke Péterrel és Fülöp Istvánnal közösen szerkesztett kötetben írtad meg, Volt egyszer egy iskola c. alatt. Miről szól a kötet?

– Ez a csombordi Kertészeti Középiskola története. 1953-ban létesült. A tanintézetet Mezei Sándor igazgató és az általa szervezett aranycsapatnak nevezett tanári kar fémjelezte. 

— Milyen szakkönyvek jelentek meg saját neved alatt vagy társszerzőkkel?

— Szőlőtermesztés (társsz., 1957); Borászat (társsz., 1963) ; Szőlészeti és borászati kézikönyv (társsz.,1974), Kertészeti növények védelme (társsz., 1975), Gondolatok a bortékában (borászati és kultúrtörténeti esszék, 1994), Jó boroknak szép hazája, Erdély ( szőlészet-borászati monográfia, 2003), A bor dicsérete (tudományos és szépirodalmi írások, 2005), Borászat (Egyetemi tankönyv, 2006), Magyarán a borról   (Esszék. A bor szeretete, a bor bölcselete, a  borminősítés szókincse,  a  bor  élettani  hatása,  a kulturált  borfogyasztás stb., 2006).

– Térjünk át irodalmi munkásságodra. Azt mondtad, első versed 1955-ben jelent meg… 

– Valóban. Sokat olvastam Áprilytól, az enyedi tájról, később össze is barátkoztunk. Jó barátságban voltam Jékely Zsolival, a fiával. Ő Szent György napján született, s az ő tiszteletére egyik nap írtam egy négysoros verset: „Ki Szent György napján született/ Sárkányölőnek álmodta magát/A költő mindent tud már/ Elviselte a glóriára kötött zabolát”. Elküldtem Létay Lajosnak, aki közölte az Utunkban. Nemsokára felhívattak az Utunkhoz, ahol Kiss Jenő fogadott, ő volt a versszerkesztő. Vittem néhány verset magammal. „Fiatalember, magának meg kell tanulnia a poétikát. Nem mindegy, hogy a jambust a trocheussal keveri.” Később írtam időmértékes klasszikus verseket is.

– Még néhány évig „tartott” a versírás, kötetek jelentek meg, de aztán jött a színműírás. Mi vagy ki adta az ötletet?

– Volt Magyarbecében – itt van Magyarlapád mellett – egy tanító, akit kirúgtak a színiakadémiáról, mert állítólag bement a lányok hálójába... Komzsik Istvánnak hívták. Többször eljött Csombordra, beszélgettünk, s egyszer azt mondta. – Te Gyuri, gyere, írjunk ketten egy színdarabot. Akkor írtam le, hogy milyen tolvajlások mennek végbe a kollektív gazdaságban. Ez volt  A fül. Ő is tett hozzá, én is, s beküldtem a Szatmári Északi Színházhoz, Kovács Ferenc dramaturghoz. Válaszolt, s felhívta a figyelmemet, hogy egy darabnak vannak dramaturgiai szabályai. Nem lett semmi belőle. Újraírtam s beadtam Hunyadi Andrásnak, Marosvásárhelyre. Ők elfogadták, de a bemutatót Székelyudvarhelyre tervezték, mert féltek a bukástól. Ez 1967-ben volt. Hatalmas siker lett, több mint 150 előadást ért meg. 

—És ezután?

—Később írtam az Édes méreg c. darabot, a bor felfedezéséről szól, egy perzsa legenda alapján. Ez tulajdonképpen a Ceaușescu-korszak parodizálása volt, de a hivatal emberei nem vették észre, a cenzúra átengedte. 1970-ben, amikor lementem a bemutatóra, Sepsiszentgyörgyre, ahol akkor Dukász Anna volt az igazgató, kit látok az első sorban, egy szekusezredest öltönyben. Szünetben felszaladok a színfalak mögé, s mondom: mi lesz itt fiúk, né ki van itt! „Nyugodj meg, Gyuri bátyám – csitítottak –, ez csak egy színházbolond, aki nem tud otthon ülni.”

—Tudom, hogy szíved melegével őrzöd a Csombordi Pincekönyvet, ez volt az ide látogató írók, művészek vendégkönyve. Kérlek, olvass fel néhány bejegyzést a megsárgult lapokról.

—Székely János ezt írta a könyvbe: „Hasas hordók, bordó borok./Egyik fanyar, másik édes./Biz itt elélnék vidáman/Én is nemcsak Diogenes.” Bajor Andor bejegyzése: „Óh, ha élhetnék Csombordon,/Itt ülnék én a Nagy Hordón,/S szegény boldogtalan elmém/ Jó borokkal kiművelném.” Alája Fodor Sándor, aki szintén jelen volt, oda biggyesztette: „Tudja fene, én is.” Létay Lajos itt is remekelt: „Csombordon, hol annyi bor van,/Farkassal, Bajorral voltam,/ Kányádival, Fodorúrral./ Biza tele lettünk burral.”

— Hosszú pályád során milyen tisztségeket, tagságokat töltöttél be?

— 1992-2000 között a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének voltam az elnöke, 2000-től az RMGE tiszteletbeli elnöke. 1994-2001 között az RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsának az elnöke voltam és az Operatív Tanács tagja. 1993-tól a Magyar Bor Akadémia tagja vagyok— ma örökös tagja. 1992-től vagyok a Román Nemzeti Szőlészeti és Borászati Hivatal tagja.

— Mikor lettél az Írószövetség tagja?

— 1957-től vagyok a Román Írószövetség, 2001-től pedig a Magyar Írószövetség tagja.

— Gondolom, kitüntetések, oklevelek is sorakoznak…

— Éltanár (1965), munkaérem (1969), érdemes fokozat(1975). Megkaptam a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Kulturális Szövetség Életmű díját (1998), a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének érdemoklevelét (2000), a  Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytollát (2001), a Magyar Újságírók Közösségének Petőfi Sándor Sajtószabadság-díját (2001),  a Mezőgazda Kiadó „Az év szerzője” c. oklevelét (2003),  az RMDSZ Ezüstfenyő díját (2004), Nagyenyed díszpolgára címét (2007), a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét (2009).

— Felsorolnád szépirodalmi könyveidet is?

— Vizes mese (gyermekversek, 1959), Fütyörészve (versek, 1962), Biztató (gyermekversek, 1966), Erdélyi requiem (versek, 1995), Ilyenkor ősszel (versek, 2000), Édes méreg (három színmű, 2002), Hervadás havában (versek, 2006), Őszi utakon (versek, esszék, színművek, 2011).

— Mely darabjaidat mutatták be  hazai színpadokon? 

— Már beszéltünk  A fülről, ez 1967-ben volt. Ugyanabban az évben bemutatta a   Szatmári Északi  Színház is.  Édes méreg (zenés vígjáték) Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház( 1970),  Patkánysíp (dráma ) Temesvári Állami Magyar Színház (1973),  Özvegy és leánya )dráma) Kolozsvári Állami Magyar Színház(1977), Önarckép lilában (dráma) Nagyváradi Állami Színház (1982), Év végi négykezes (komédia) Marosvásárhelyi Nemzeti Színház (1981),  Ki mint veti ágyát (zenés vígjáték) Temesvári Állami Magyar Színház (1981), Front atmospheric (Frontátvonulás, dráma, Gelu Păteanu fordítása), Giulesti Színház, Bukarest (1985),  A bohóc és a halál ( rádiójáték ) Kolozsvári Rádió (1974). Kész van az  Ilonavár (zenés mesejáték, 2007),  Üllő és kalapács között (történelmi dráma, Fráter György élete és halála, 2009), A boldogságos szűz  (2007-ben írt monodráma), amit  2009-ben átdolgoztam rádiójátékká. Utóbbi —remélem nem az utolsó – Borünnep Thébában. Ezt  2012-ben fejeztem be. 
– 2001-ben elnyerted a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytollát. Teher ez vagy inkább igényesség-kényszer?

– Nem akarok mindenáron patetikusnak tűnni, de az anyanyelv a legnagyobb kincsünk, nemzeti létünk megőrzője, utolsó menedékünk kisebbségi sorsunkban. Őrizzük meg tisztaságát! Jó, ha erről nem feledkezünk meg.

– Mivel ajándékozod meg magad és családod 90. születésnapodon? 

– Születésnapomon megízlelek néhány jó bort családom körében, van már három dédunokám, szerencsére nem vagyok egyedül, 88 éves feleségem, múzsám és irodalomkritikusom is mellettem van...