- A nagysikerű Bühnagy Székely Szótár tavalyi megjelenése és turnéja kapcsán többször elhangzott az estjeiden, hogy már húsz éve gyűjtöd a forrásanyagot a szótárhoz, de mégis, hogyan kezdődött az egész? Milyen elképzelésekkel vágtál neki eredetileg és mennyire látszott ez akkor, hogy mekkora fába suhintsz a fészivel?
- Úgy kezdődött, mint a mesékben: egy fiatalembert elment otthonról, Székelyföldről Kolozsvárra, és azt látta, hogy társai nem értik a beszédét. Az még hagyján, hogy nagyon mélyen ejtettem (és ejtem mai napig) a magánhangzókat (például így: Nám fogyuk meg, értsd Nem fagyok meg), de mikor pontosan az ellenkezőjét gondolták, mint amit mondani akartam, az már több volt a soknál. Ha a lány pucájáról beszéltem (mert, mint minden fiatalt, engem is erősen érdekelt a téma), nem székely társaim értetlenkedve néztek rám, mivel pucája szerintük a fiúknak volt. Hiába mondtam, hogy előtte tanuljanak meg szaladni, mielőtt Korondon a fiúcsecsemőt „kicsi pucásnak” neveznék (merthogy az apa vagy az anya jól eltángálná őket), nem és nem, váltig erősítették az ellenkezőjét. Végül kezdtem összeírni a mások által nem ismert vagy félreismert szavakat, és írtam pár verset belőlük. Aztán még írtam volna, de elfogytak a szavak, így újra gyűjtöttem. Végül már akkor is gyűjtöttem, amikor nem verseltem. Körülbelül húsz éve foglalkozom ezzel, közben megszületett 2004-ben a Székely szótár, 2018-ban a Bühnagy székely szótár, de már ez utóbbi kötet megjelenése óta is találtam olyan szavakat, amelyek méltatlanul maradtak ki a kötetből.