Sűrű időszakot, kiváló könyvtermést és -bemutatókat hozott a szezon (hogy csak az elmúlt napokat említsük: Lőrincz József, Lakatos Mihály és Csender Levente legfrissebb könyvei is terítékre kerültek), a legutóbbi csütörtökön, október 31-én előbb Tamás Dénes Az élő ház című könyvét ismertette Miklóssi Szabó István a Gutenberg könyvesboltban, hogy még le se járjon a program, már kezdődjön a Gondűzőben a G. Egyesület szervezésében és Katona Zoltán moderálásával Muszka Sándor Szégyen című, tavaly megjelent könyvének a bemutatása.

Kedden este a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium dísztermében került sor a városnak az utóbbi évek legnagyobb közönségét vonzó könyvbemutatójára. A pótszékek is mind beteltek Lőrincz József harmadik verseskötete kapcsán szervezett beszélgetésen, ez egyúttal reményre is okot ad, hiszen szemmel láthatóan jut még figyelem és van igény a lírára napjainkban is. Az est a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által működtetett Orbán Balázs Akadémia szervezésében valósult meg, házigazdája P. Buzogány Árpád volt, rá hárult a kötet alapos és értő ismertetése, míg a szerző felolvasásokkal szemléltette az elhangzottakat.

Szennyes
(részlet)

              És menekülnek a démonok, árnyak elől szakadatlan,
             álmokat, életet újra elölről kezdeni némán.

Tisztviselők sűrűn jegyzőkönyveznek a színen,
sáros a hó s a ruhák is, egy arc és aktatömeg, mely
szemkáprázva világlik vattafehéren, egyéb már
semmi a józannak vélt észen nem marad innen.

Gyorsan történt minden, pisszre szakítja el őket
négy-öt aláírás szétkenve a jegyzeteken, hogy
szólni, se lépni semerre esély többet ne lehessen.

A székelyudvarhelyi Nyírő József Városi Könyvtár augusztus 30-án, péntek éjszaka megtelt élettel, a számos kulturális rendezvény mellett Szabó Róbert Csabának, a Látó folyóirat szerkesztőjének irodalmi estjét emelném ki. A teltházas programnak az Olvasóterem adott otthont, a szerző könyveit, főleg az Alakváltók című regényt és a Vajon nagyi és az aranyásók című meséskönyvet Murányi Sándor Olivér mutatta be.

– Nem egyszerű meghatározni Szentes Zágont, plakátoktól reklámanyagok illusztrálásáig, könyvborítóktól festményekig (hogy fotóit még ne is említsük) bárhol felbukkanhat a neve. Hogy férnek meg ezek egymás mellett? A képzőművész, reklámgrafikus, fotós, festőművész, vagy mindezek folyton változó arányú egysége közül mit emelnél ki?

– Megférnek, néha kicsit dulakodnak, de szerencsére nincs egyéb. Gondolok főleg arra, hogy a liciben a szobrászat volt a főszakom, melyet aztán elengedtem, az egyetemen pedig tanultunk mindent is, többek között videót és animációt, még vannak abból az időből rövidfilmjeim és egy animáció, amelyekkel részt is vettem néhány fesztiválon itthon és Magyarországon.

A Fácán az ember, semmi több Herta Müller negyedik, magyarul megjelent könyve. A rövidke elbeszélés roppant súlyos, letaglózó olvasmány. Szikár, tűpontos, néhány szavas mondatokból álló, sallangmentes („bodorádámos”) szöveg, mely egy-két oldalas, önállóan, szabadversként is működő fejezetekre oszlik, és ebből az erősen egymásba kapcsolódó és kapaszkodó szövetből áll össze a ’80-as évek bánsági sváb falujának keserű költeménye.

Pünkösd előtt mutatták be a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal dísztermében Lőrincz György új, válogatott novelláiból összeállított könyvét, amely az immár 75 kötetesre duzzadt Székely Könyvtár kötetei közé érkezett. Az ünnepelttel a könyvet szerkesztő, a szövegek válogatását, valamint a Székely Könyvtár könyvsorozat eddigi koordinálását is végző, a Székelyföld folyóirat főszerkesztői állásából nemrég leköszönő Lövétei Lázár László beszélgetett, méltatva a szerzőt és a friss kiadványt.

Nehéz helyzetben vagyok, amikor Borsodi L. László Szétszórt némaság című legfrissebb, immár nyolcadik kötetét kellene besorolnom, műfajilag meghatároznom, hiszen – saját bevallása szerint – ezzel a szerzőnek is állandóan meggyűlik a baja. Első és sokadik érzésre is valami erősen szépről és megmagyarázhatatlanról van itt szó, mely nem is igazán próza, nem egyértelműen vers, így – jobb híján – maradunk a szintén sántító prózavers skatulyánál.

Március 28-án, csütörtökön este nyolc órától került megrendezésre a Gondűző konferenciatermében a hagyományos tavaszi Bodor Ádám turné székelyudvarhelyi állomása. A zenei keretet a Metropol együttes alapítója, Virányi Attila biztosította, a Murányi Sándor Olivér moderálta beszélgetés előtt és után is Mátza Gyula dalait adva elő.

- A nagysikerű Bühnagy Székely Szótár tavalyi megjelenése és turnéja kapcsán többször elhangzott az estjeiden, hogy már húsz éve gyűjtöd a forrásanyagot a szótárhoz, de mégis, hogyan kezdődött az egész? Milyen elképzelésekkel vágtál neki eredetileg és mennyire látszott ez akkor, hogy mekkora fába suhintsz a fészivel?

- Úgy kezdődött, mint a mesékben: egy fiatalembert elment otthonról, Székelyföldről Kolozsvárra, és azt látta, hogy társai nem értik a beszédét. Az még hagyján, hogy nagyon mélyen ejtettem (és ejtem mai napig) a magánhangzókat (például így: Nám fogyuk meg, értsd Nem fagyok meg), de mikor pontosan az ellenkezőjét gondolták, mint amit mondani akartam, az már több volt a soknál. Ha a lány pucájáról beszéltem (mert, mint minden fiatalt, engem is erősen érdekelt a téma), nem székely társaim értetlenkedve néztek rám, mivel pucája szerintük a fiúknak volt. Hiába mondtam, hogy előtte tanuljanak meg szaladni, mielőtt Korondon a fiúcsecsemőt „kicsi pucásnak” neveznék (merthogy az apa vagy az anya jól eltángálná őket), nem és nem, váltig erősítették az ellenkezőjét. Végül kezdtem összeírni a mások által nem ismert vagy félreismert szavakat, és írtam pár verset belőlük. Aztán még írtam volna, de elfogytak a szavak, így újra gyűjtöttem. Végül már akkor is gyűjtöttem, amikor nem verseltem. Körülbelül húsz éve foglalkozom ezzel, közben megszületett 2004-ben a Székely szótár, 2018-ban a Bühnagy székely szótár, de már ez utóbbi kötet megjelenése óta is találtam olyan szavakat, amelyek méltatlanul maradtak ki a kötetből.