Műfordítás

Doina Ruști regényrészlete

A szakács ára

Egy ideig egyedül maradtam az ajtónállóval, egy öreg törökkel, aki szikkadt volt, akár a kiszáradt forgács. Mozdulatlanul várakoztam. Egyszer csak megjelent egy bundákba bugyolált nő, aki nem volt más, mint Caterina Greceanu. Habár a nyakamig elzsibbadtam, éreztem, amint parfümillat csapja meg az orrom. A függöny felemelkedett, s az ajtónálló törökül hablatyolt valamit. A függöny nyílásán át egy sárga díványra lehetett rálátni, mely egyik oldalán lekerekített volt, mint egy hatalmas sajt, közepén pedig egy selyemkupac tornyosult, melyből egy török barnás arca kandikált ki. Ismail Bina Emeni volt, akit sosem tudtam kiverni a fejemből.
– Girin! – szólalt meg csábítóan: ennek az embernek volt a legálnokabb hangja azok közül, akiket addig hallottam.

Izabela Zubko versei

NEM IDŐRE

E világra születtem
Egy törött fűz világába
És szomorkodom

E világra születtem
A Bábel Tornya világába
És gügyögök

E világra szűlettem
Az üvegházak világába
És összementem

E világra születtem
A szegényég és bóség világába
Felkészületlenül

Stanislaw Janke versei

TÁNCOM A WDA FOLYÓ HÍDJÁN
(Mój tuńc na mòstkù)

AZ én első versem a létezésem miatti
meglepetésem volt.
Emlékszem az örömteli rímes kiáltásomra
a Wda folyó hídján
amikor szláv testvéreim
a folyóm nevét ismételgették
amint csöpp tenyerükből
annak vizét szürcsölték,
mintha agyagkancsókban bugyogna a víz
ami visszatükrözte az arcukat.
Azóta a versem nem a megszokott rímek
benne a Wda víze folyik
és köröttem mintegy táncra perdült a világ.
Akkor kis certlire vetettem formátlan betűimet
miközben a táncom a kozmoszba dermedt.

Stevka Kozić Preradović versei

Hőn vágyott Dél

Irodalmi est – Fehéroroszországban
ugyanazok a hangok mint Dubrovnikban
Az elszavalt lefordított versek
láthatatlan hidakkal kötik össze a Drinát
mélységes ikertestvérével
a Dvinával
Hőn vágyott Dél.
ringatja napjainkat
Koldusbot
szeleteli az időt
éjfél után a teakortyokban
a tányéron
arany fog

Ion Minulescu versei

A kulcs románca
Romanţa cheii

A kulcsot, amit adtál este -
A zöld kapu kulcsát -
Elvesztettem még az este!...
De ki nem veszti el a kulcsát?
A kulcsot, amit adtál este
Leejtettem a toronyból,
És ahogy esett
A lépcsőn, a villanyt is eloltotta.

A kulcsot, amit elejtettem este
Keresgéltem;
De a lépcsőkön lefele
Sötét volt, koromfekete -
Sötét, mint a kolostorok
Ívelt kupolája alatt,
Mikor a szentképek lábainál
A viaszgyertyák nem fénylenek.

Dora Janeva-Mednikarova versei

XXX

a dagály elhozza nekem a tengert
nap-gyémántokkal csillog
lábam alá homokot hint
vidáman göndörödik
az apály magamra hagy
a sebesült homokon
a kéknél is kékebb ég alatt
A Hold láthatatlan
távoli de érezhetően remeg
talányos
mint maga a sors
végtelen út vezet
a Sötétség
mély feneketlenségébe

Lucian Blaga versei

Én nem zúzom szét a világ csodakelyhét
Eu nu strivesc corola de minuni a lumii

Én nem zúzom szét a világ csodakelyhét
és nem ölöm meg
az eszemmel a titkokat, melyeket találok
az utamon
a virágokban, a szemekben, az ajkakon vagy sírokon.
Mások fénye
megfojtja a rejtett ismeretlen varázsát
a sötétség mélységeiben,
de én,
én a világosságommal növelem a világ rejtélyét -