Faluvégi Anna: Játszmáink

- Elmesélem neked a történetem - mondta szomorú arccal. Fürkésztem tekintetét, próbáltam olvasni a gondolatai között. De nem kellett. Mély levegőt vett, és lágy hangja sokáig- sokáig zsongott a fülembe, mint a nyárvégi fák sárguló levelei között a szél. Néha-néha megállt, szünetet tartott, aztán újrakezdte… Szótlanul hallgattam végig. Mindenkinek van egy története- gondoltam. Mindenkinek.

A kezdet

Minden egy játszma. Minden pillanatunk, minden gondolatunk. Játszma az életünk, és a halál is egy játszma. Jó időnek kellett eltelnie, mire rájöttem. Pedig egész életem erről szólt. Csak most visszapörgetem az eseményeket, és megismerkedem önmagam játékszabályaival. Hiszen mindez igencsak érdekes, és szórakoztató játék. Nyilván, vannak szabályok, amik eddig tudattalanul működtek, de most nyakon csípem őket. Te is akarsz játszani? Gyerünk, állj be a körbe.

Ne gondold, hogy Te alkotod a szabályokat. Azokat már szüleid megalkották neked. Az ők szabályaikat pedig az ők szüleik… de nem ez a lényeg. Te beleszülettél a szabályokba. Kiosztották neked a szerepet. Megírták a forgatókönyvedet, és engedtek, hogy játssz. Az anyatejjel ittad magadba mindazt, aki vagy. Az első hangoddal, amikor felsírtál a szülőszobában, el kezdtél játszani. Tudattalan ugyan, de mégiscsak játék. És onnantól, ha bármi bajod volt, sírtál, így kommunikáltál a környezettel. Ahogy nap nap után telt, megtanultál reagálni az ingerekre, s mire beszélni kezdtél, már elsajátítottad a játékszabályok egy részét.

Hárman vannak a családban, három lánytestvér. Volt Anya, van Apa. Neki van háza, az egyik testvérnek is van. Kettőnek nincs. Nekik semmijük nincs. Érdekesen alakult az életük. A családban zajló játszmákról annyit, hogy megvannak a szülőkkel szembeni, és testvérekkel szembeni játszmák. A testvérekkel szembeniek majdnem olyanok, mint a más közegekben játszott játszmáik… bár vannak különbségek, de minden ugyanarra az alapra épül. Amit viselkedésnek mondanak, a hozzáállások emberekhez és dolgokhoz, az saját játszmáikról szól.
Apa és Anya játszmái tipikusak voltak. Anya háziasszony, Apa a munkás ember. A feladatok élesen elhatárolódtak: Anya csak a házi munkákkal foglalkozott, Apa csak a „férfi” munkákkal. Anya a gyereknevelést is magára vállalta, Apa nem vette ki a részét belőle. A munkába menekült, és így mindig jó kifogása volt arra, hogy ne kelljen szembenézni a gondokkal. Csak annyit tudott a Gyerekekről, amennyit Anya mondott el neki. Ha Anya így festette le, akkor ilyennek látta, ha másképp, akkor máshogyan. A játszmája egyszerű: nem vesz részt a háztartási munkákban, sem a gyereknevelésben. Munkamániás.
Anya felvállalja a háztartási munkákat, gyereknevelést, de más munkahelyen nem dolgozik. Egy idő után besokall az egyoldalú hamupipőke szerepből, és lázadozni kezd, de ez Apát cseppet sem zavarja. Így Anya haragja a Lányokra irányul főként. Jogosan teszi fel a kérdést: miért kell mindent nekem csinálni? És innentől minden jelzőt rájuk aggathatott: lusták a Gyermekek, elülnek a sz..r mellett is, nem csinálnak semmit, nem segítenek, haszontalanok, és még sorolhatnám. Apa, a munkamániás, szintén beleun szerepébe, és arra kényszeríti a gyermekeit, hogy „segítsenek” neki ebben-abban, pl. egy vasat megfogni, ha hegeszt, egy fa végét megfogni, ha éppen körfűrésszel elvágja, stb.
A Lányok közben iskolába járnak, jó eredményeik vannak, de mivel a tanulás „nem munka”, tanítás után Anya a szennyes edények elmosogatását, kerti munkákat, állatok etetését bízza rájuk, Apa pedig a parancsszóra történő: „most és azonnal itt teremj” kényszerrel hatott rájuk. Szó szerint, mint a katonaságban. Eldobsz mindent, ami a kezedben van, és szaladsz „apádnak segíteni”- mert ő ezt mondta. Volt, hogy valójában már semmit se kellett segíteni, álldogált Kicsi mellette, és nézte, ahogyan kalapál, tesz- vesz, és heves szívdobogás közepette merte megkérdezni alig hallhatón:
„most már elmehetek?” Volt, hogy azt mondta, igen, volt, hogy nem… de amíg nem kaptak rá engedélyt, nem mehettek el. Ő is, ha éppen ideges volt, nagyon sokszor ordítozott velük, és jelzőket aggatott rájuk: hájfejű, supli, gúnyos megjegyzést tett: botlik a kezed, stb.
Így alakult ki az a helyzet, hogy miután Apa és Anya súlyos kapcsolati gondokkal küzdöttek, a Lányokat kiáltották ki bűnbakoknak, s ennek jegyében jogosan várták el tőlük, hogy mindenben „segítsenek”, és az egyedüli munka az volt, amit ők játszottak: a házi munka, kerti munka és a barkácsolás. „Dögöket nem nevelünk” címszóval a hét egyetlen szabadnapján, vasárnap is kiverte Apa az ágyból. És soha nem lehetett leülni, ha éppen nem tanultak, mert akkor rögtön parancsot kaptak a „fontos munkavégzésre”. „Kurvákat nem nevelünk” címszó alatt elvágták a más neműekkel való ismerkedés szálait, amit aztán titokban kellett kezelni.
Apa, azt hogy tiszteljék, félelemkeltéssel érte el. Ha haragos volt, nem lehetett jókedvű senki. Mosolygósnak nem igazán látták. Parancsa szent volt, sérthetetlen, megkérdőjelezhetetlen, és ellentmondást nem tűrő.
Este egy asztalnál tanultak hárman, egy szobán osztoztak, sőt egy ágyon is. Kicsi aludt középen, s ez szörnyen kényelmetlen volt számára.
Este jött be Apa a házba, és ilyenkor kb. tíz perc szünet után már veszekedtek Anyával. Ez csak olaj volt a tűzre, mert a testvérek közötti feszültség is simán kitört ilyenkor. Néha tréfásan, máskor egész komoly elszántsággal ugrottak egymásnak. A legkisebb nem tudta megvédeni magát, és mindig alul maradt. Lányokra nem igazán jellemző ez a fajta verekedősdi, de újra, meg újra megtörtént közöttük.
Szóval, ők játszották a maguk játékait, a Lányok az övéket. Ahogy Apa szlogenje az volt: ne érzelgősködj, onnantól nem nyilváníthatták ki érzelmeiket. Vagy elhallgatták, vagy más csomagolásban adták elő azokat. Megtanultak kettős érzelmeket produkálni: olyat, amit elmondhatnak, s olyat, ami számukra igaz, de erről nem beszélhetnek. De nem csak Apa szlogenje miatt alakult a kettős érzelmi állapot, hanem attól is, amit magukba szívtak az otthon légköréből. Amit igaznak véltek, az hazugság volt. A hazugságok, hogy mindenki őszinte a családban, hiszen vasfegyelemre voltak szoktatva, hogy a családtagok segítik egymást, hogy amit éreznek, kimondják, s azt mondják ki, amit éreznek. Holott alapból nem mondhatták el, amit éreztek, gondoltak. Mindenki hazudott a családban, felszínességről szólt a játszma. ( Nem szabad elmondani senkinek, ami a családban zajlik, nem szabad kiteregetni a szennyest. Nem szabadott véleményt nyilvánítani, mert sose voltak ahhoz érettek, sőt buták, meggondolatlanok, együgyűek, taknyosok voltak). A hazugság mellett az öncsalás is játszott.
Apa eljátszotta a „ nagy dolgú” szerepét, Anya a „mindig van dolog a házban és ház körül” szerepet. Egymás közelségét nem tolerálták. Apa a házi munkát leértékelte, Anya, hogy bizonyítson, mindent bevállalt, de közben utálta szerepkörét. Utálta, de tovább játszott.
Amikor férjhez mentek a Lányok, már nem hatalmaskodhattak felettük annyira, de érzelmi manipulációval tovább folytatódott a játék.

Testvérek

Szülők besorolták valahová mindannyiukat: Nagyra jutott az „anya” szerep, hiszen „ tőle tanulnak a kisebbek”, „neki kell példát mutatnia”. „Középső és a Kicsi Nagytól tanul”. Így aztán, mindenért, amit a Nagy tett vagy nem tett, felelősségre vonták. Túl nagy teher volt számára mindez, ráadásul, sosem jutalmaztak, csak korholtak - a nyomás alatt el kezdett olyan kapcsolatokba bonyolódni, amelyek „nem voltak elfogadhatók”. Anya kicsalta belőlük a rejtett érzelmeiket, és azt fel is használta ellenük egy következő pillanatban. Megtanultak bizalmatlanok lenni. Alapvetően, kétszínűek, és egyáltalán nem őszinték. Anya elmondta Apának a kicsalt érzelmeket, aztán adott esetben „rajtakaptunk” alapon, jól megalázták a Nagyot, akiben összetörtek mindent. Ezt a játékot mindig eljátszották vele. Sokszor. Ahányszor csak ismerkedni kezdett valakivel.
Középső jobban manipulált. Ő azt tanulta meg, hogyan kell túlélni, és hogyan fordíthat hasznot magának mások kudarcaiból. Mindhárom közös vonása immár a kétszínűség, az érzelmek elhallgatása, vagy másként való feltárása, s ez adott személytől és szituációtól függött. Ha Apával beszéltek, azt mondták, amit ő hallani szeretne, ha Anyával, akkor azt, amit ő szeretne hallani. Ha egymással, akkor az hangulatfüggő volt. Ha olyanjuk volt, megalázták egymást, ahogyan őket is a szüleik. Ha úgy adódott, bántották egymást. Ha szidták Nagyot, Középsőt dicsérték, mert ő olyan ügyes, „a jég hátán is megél”. Kicsi volt a gyámoltalan, a gyáva, élhetetlen, félénk, visszahúzódó. Kicsi nem került a figyelem központjába, mert ő elhanyagolható volt. A nagyok kinőtt ruháit örökölte, és egyéb, szétnyűtt dolgait. Kicsi nem ellenkezhetett. Kicsi mélységesen introvertálttá vált.
Középső bevállalt egy élet- halál közti állapotot is, betegséget, amikor kómába esett, hogy ráterelődjön a Szülők figyelme. Innentől valóban ő volt a kiváltságos. Az egész család ráfigyelt. Ő lett a Nyertes.
Elkezdődött a testvérek közti versengés. Ami valójában az, felszínesen egyáltalán nem az. Felszínesen annyira örülnek egymás sikerének, s a valóságban annyira senkinek nézik a másikat, akit valójában „tele van rossz döntésekkel” ítélnek el. Itt megnyilvánul a kétszínűség lépten- nyomon.
Közös vonás: mindhárom Gyermek elvágyik a közegből, de egyik se akar végérvényesen szakítani vele. Nagynak felkínálják a lehetőséget a Szülők, hogy otthon maradjon külön lakrészben, miután férjhez ment. Cserében beleszóltak a gyerekvállalásába is, mármint Anya. Apa csak a háttérszereplő volt ilyen esetben. Tájékozott volt az eseményekről, de mindaddig a háttérben maradt, amíg támadni nem kellett. Nagy alkoholista férjet választott, hiszen a játszmában benne volt a társfüggőség is, bizonyítania kellett, hogy elismerést kaphasson, ami viszont nem történt meg.
Társfüggőként tovább vitte a játszmát: ő volt a megmentő, az üldöző, és az áldozat. ( Gyermekkori szerep). Nagy nem tudott korlátokat állítani, engedte, hogy mindenki keresztül- kasul nyirbálja őt.
Középső elvégezte az egyetemet, immár bebizonyította, hogy valóban ő a nyertes, s mint ilyen, kiváltságos is. Ő megérdemli az elismerést, előtte le a kalapokkal. Középső felöltötte Apa maszkját: munkamánia, családtagok tiszteletének kivívása lekezelő modorral, felmutatva az elért sikereket. Középső házat épített, Középső „mindig dolgozott”, Középső „nem volt lusta”, „döntései jók voltak”, szavai megkérdőjelezhetetlenek, Középső valóban Nyert!
Kicsi, lelkiállapotából eredendően, összevissza csapongott, nem tudta mi helyes, mi nem, nem tudta, hogy másokban meg lehet-e bízni, vagy mindig csak a kihasználás szándéka van az emberekben. Kicsi nyugtalan volt, félt, bizonytalanná vált, és mindenre felült, amit mások mondanak. Kicsi menekült. Mindenki és minden elől. Mindig azt érezte, hogy épp most ront el mindent. Mindig elölről akart kezdeni mindent, és ő is bizonyítani akart. Ezért választott olyan férjet, akivel tovább űzhette a játékot: ő legyen a megalázott, s valaki erős fegyelemmel ellenőrizze minden tettét, minden léptét, s mindezért felelősségre vonja. Kicsi önként vállalta be a szenvedést, a „muszáj megcsinálni” házi munkát, a „titokban szerezhetem meg magamnak, ami jó”-t. Kicsi felépített és rombolt. Ugyanúgy társfüggő volt, mint Nagy, ő volt a megmentő, az üldöző és áldozat is.
Anya közben belefáradt a játékba. Hiába próbált kiszállni néha, nem tudott, nem is akart. Aztán egyszer csak lesöpörte az asztalt. Játszmája befejeződött, meghalt.
Apa számára új fordulat volt ez az egyhangúvá vált játszmában. Újra osztotta a lapokat: új kapcsolat, új élőhely, maximális felügyelet a Gyermekeken. Apa eljátszhatta végre a nagy áldozat szerepét, hogy „őt mindentől megfosztotta az élet”, „ő kiszolgáltatott”, „már semmit nem tehet”.
Nagy elvált, két kiskorú gyermekkel a Házban maradt. Középeső a közelben épített, és ő lett a második Apa. Kicsi is elvált, a Házba költözött. Nagy és Kicsi tovább folytathatták a gyerekkori játszmákat: egymást megalázni, aztán jóban lenni, aztán kritizálni, és egymás tetteit bírálni. Hol apa, hol anya, hol gyermek szerepben, de mindenképp: vergődve.
Nagy bevonz egy újabb alkoholistát, aki meg is csalja. Kicsi bevonz egy infantilist, aki nem dolgozik, helyette ő mindent eljátszik: dolgozik, házi munkát végez, eltartja a bevonzott partnerét.
Nagy és Kicsi kilép a kapcsolatból. Újabb támadófelület Középső és Apa részére: „mennyire hülyék ezek”, „na ugye, hogy rosszul döntöttek, amikor befogadták a senkiket.”
Középső kiszállt az alaphelyzetből. Érzelmei elrejtésével, munkába való temetkezésével, nem adott támadási felületet a játszmák folytatásához. Más játékossá vált, Apa szerepben. Apa és Középső egymásra találtak, együtt kritizálhatták a két senkiházit, akik egyedül nevelik gyermekeiket, s „meg is érdemlik” alapon tovább folytatták a játszmát. Úgy tűnt, hogy a Ház nem engedi el, benne ragadtak a Házban. Abban a Házban, ami Apa nevén van, s ebben a jogállásban egyenrangúvá vált Középső Apával. A két senki, akiknek nincs semmijük, a két Valaki, akik elértek valamit. A két Valaki most már együtt, nagyobb erővel tudnak ütni. Nagy és Kicsi kénytelenek elviselni a bántalmazásokat: „ha nem tetszik, el lehet menni”, „kifelé a kapun”, „miért nem dolgoztok, hogy nektek is legyen?”, „lusták vagytok”, „nem jól csináljátok”, „nem így kell csinálni”, „soha nem lesz semmitek”, „nem akartok dolgozni”, stb. Nagy és Kicsi egymással is vívja kicsinyes játékait, mint gyermekek, ugyanakkor játsszák a Felnőttek játékait is. Kicsi besokall, amikor apja a Házba visszaköltözik erőnek erejével. Kicsi Anya szerepébe kényszerül. Kicsi úgy érzi, ő a saját Anyja, és Apja tovább játssza azt a játékot vele, amit Anyával játszott. Kicsinek mindez sok. Kicsi elhagyja a Házat, feláll az asztaltól, és nem játszik tovább.
Apa a Házban marad, áldozatszerepben. Megbetegszik, hogy megkapja a Környezete figyelmét, és elnyerje azt, hogy továbbra is kiszolgálják. Mivel kilép Kicsi, Nagy veszi át a szerepet. Kicsi többszáz kilométerre utazik, ahol úgy gondolja - már senki nem fogja elérni őt. Akar valamit kezdeni az életével, de túl nehéz. Úgy érzi, megint rosszul döntött, de a Házba nem akar visszatérni. Nem kér se Apa, se Középső viselkedéséből, nem akar áldozat lenni.
Nagy is besokall, s miután újra bevonzotta ugyanazt a személyt, elhagyja a Házat vele együtt.
Középső és Apa otthon maradtak. Marakodnak. Középső telefonon próbál támadási felületet keresni, de Kicsi kiszáll. Nem játszik Középsővel, sem Apával. Középső Nagyot zaklatja, és Nagy védekező magatartást vesz föl, bizonygat. Jó játék. Középső újra játszhat. Nagy ráun a játékra. Gyermekkorában akkor is elvitte a balhét, ha a kicsik hibáztak, mert a Nagytól tanul a Kicsi. Most is hibásnak érzi magát mindenért.
Középső most is játszik, hazudik, mert telefonon azt mondja, minden rendben, mindenki jól van. Pedig semmi nincs rendben, senki nincs jól. Ez az ő játéka. Nagy és Kicsi is hazudik, mert azt mondják, jól vannak, és minden rendben. Pedig nincsenek jól, és semmi nincs rendben. Ha feltárnák érzelmeiket, simán beletörüli a lábát a másik. Ezért marad a kétszínűség.
A Ház, Apa, Középső otthon vannak. Nagy és Kicsi elmenekültek a játszmák elől. Középső tudja, hogy nekik úgysem sikerül, mert soha nem sikerült eddig sem. Várja a pillanatot, hogy valaki minél előbb visszatérjen a Házba, s akkor tovább lehet folytatni a játékot. Számára nem jó játékos Apa, és Apa számára sem jó játékos Középső. De a Ház jó kihívás. Most a Ház az Asztal, amire kirakta a lapokat Középső. Csak a játékosoknak kell megérkezniük.

A Ház

A Ház nagyon értékes. Nem csak azért, mert lehet benne lakni, hanem mindenkinek van része benne. Legalábbis, azt remélik. A Házról már akkor is beszélt Anya, amikor az még nem épült fel. Négy éves lehetett Kicsi, amikor azt mesélte Anya, hogy lesz majd szép járda az udvaron, és tologathatja a játék babakocsiját rajta, babázhat, és idillikus képet nyújtott róla. Mivel Szülők örültek a Háznak, Gyermekek is örültek. Nem tudták, miért, de azt érezték, hogy valami jó dolog az. A Ház felépült, és beköltöztek. Kicsi első osztályos volt akkor. Tele volt nagy kövekkel az udvar,
de voltaképpen járdát is készítettek.
„A Ház a miénk”- mondta Anya- „A Ház nektek marad.” A Ház a Minden. A Ház az Örök. A Ház, amiért dolgozunk, a Ház, amiért nem jut semmire, a Ház, ami miatt le kell mondanunk sok mindenről. A Ház, amiért dolgoznotok kell nektek is. A Ház miatt nem mehettek el sehova. A Ház miatt nem vásárolunk fölösleges dolgot. A Ház miatt nem mentek osztálykirándulásra. A Ház, az nagy dolog. Nincs akárkinek Háza. Ti örökölitek a Házat, ezért ti azt csináljátok, amit mi mondunk.” Ez a Ház- játszma. Érdemes beszélni róla, mert a Ház a játszma Asztal szerepét töltötte be, fontos kellék a zsetonok kipakolásához. Ha nem lenne Asztal, nem lenne Játék sem. De adva volt az Asztal, és elfoglalta helyét mindenki körülötte: elfoglalta helyét Apa, Anya, Nagy, Középső, Kicsi. Játékszabály csak egy van: nem állhatsz fel az asztaltól, mindvégig játszani kell. Jó, azért néha- néha felállhatsz, de mindig vissza kell ülnöd helyedre.
Apa és Anya forgatják a lapokat, ha felállsz is néha, ők játszanak helyetted. Jól bevésték a fejükbe, hogy a Ház az egyetlen biztos hely, de mi is lehetne más ettől biztosabb? Az érzelmi bizonytalanság? A megalázott állapot? A „hiába akarok kitörni, úgysem fog összejönni” sztori? Nem vagyok elég jó, nem vagyok képes rá, nem tudom megcsinálni- ezek az érzések nagyon is jó kártyalapok voltak. Nem a Gyermekeknek, hanem annak, aki ezekből nyerte érzelmi stabilitását, s anyagi biztonságát. Ő volt Apa és Középső. Anya lesöpörte az asztalt, kilépett. Hiába tett jelzéseket, hogy ráunt a játékra, nem figyelt rá senki. Hiába akart csalni, a játékosok észrevették, nem hagyták felállni az asztaltól. Mégis mit képzel? Ő maga hozta a szabályokat, ő osztja a lapokat, csak nem akarja cserbenhagyni a játékosokat? Szóval, Anya nem csalhatott, mert „rajtakapták”. Hiába akart betegség által kilépni, hiába akart „megszabadulni” a játékosoktól, ők nem engedték. Játszania kellett, rákényszerült. S ott volt benne is a kettős érzés: „hagyjatok már végre békén, engedjetek kilépni a játékból”, a Ház ott volt, a Ház mindenkié, a Házhoz kötődik mindenki, szóval, nem lehet csak úgy kilépni. Másik érzése: „a szeretet jegyében cselekszem”. Persze, mint minden más, ez is hazugság volt, de inkább öncsalás. Nem a szeretet vezérelte, hanem a fájó Kötelességtudat, a Megmentő szerep, a „mindent megteszek értetek, még ha kilóg a belem, és húzom magam után, akkor is”, a Mártírság, s mindez hátterében a nagy Szeretethiány, amit nem kapott meg Apától, s a Tehetetlenség érzés, hogy ő Kiszolgáltatott, Eltartott személy. Legesleginkább viszont a Félelem, hogy ő egyedül életképtelen. A Ház- játék durva. Durva és mocskos. Nem tudott kiszállni másképp, csak úgy, hogy végleg kilép.
Középső felépítette a bástyáját a Ház köré. Dupla védelem, dupla asztal, nagyobb játszási felület. De így már négyen maradtak játékban: Apa, Nagy, Középső, Kicsi… ja, meg a mellékjátékosok, a gyerekeik, Nagynak a Lány és Fiú, Középsőnek a Fiú, Kicsinek a Lány. Nagynak megengedte Anya és Apa a nagyobb helyet az Asztalnál, kapott plusz egy szobát, mivel nőtt a játékosok száma. Középsőnek nem kellett semmi, hiszen ő nagyobb birodalmat épített, de- nehogy hely nélkül maradjon- a Ház köré pakolászott ezt- azt, s bár nem volt szüksége a veteményes kertre, jogot formált arra. Apa megörökölte a szülői Házat, amihez úgy ragaszkodott, mint az életéhez. Neki már két Háza van. Középsőnek Birodalma, Nagynak és Kicsinek semmijük nincs. Válás után Kicsi Haza költözött. Nagy és Kicsi nehezen élt, Nagy Lány és Nagy Fiú is részt vett ebben a szenvedésben. Nagy, mint mindig, hibásnak érezte magát mindenért, s annak reményében, hogy helyre hozza a hibát, Középső árnyékába lépett. Középső megint Nyert. Középső és Apa már több játékszabályt hozott be, Nagy játszotta a játszmáikat. Nagy nyögve- nyelve játszotta a játékot, de akkor is játszott. A határok most már teljesen elmosódtak, mindenki kénye kedve szerint sétálhatott át rajta. Nagy, bár valóban megkapta a játékban nyert összeget, a nagyobb haszon mégsem az övé volt, hanem Középsőé. A Ház ott volt, lakhatott benne Nagy, el is hitte tudat alatt, hogy az az Övé, de mindig is lebegett valami a levegőben… - hogy mindez csak illúzió. A Ház mindenkié, de különösképp Apáé, mert ez az Ő tulajdona. Nehezen eladta a másik Házat Apa, de kín- keservesen megszenvedett ezért a válásért. Annyira keservesen, hogy enyhébb agyvérzést is kapott nem sokkal utána. Apa verseng. Apa lesántult, de küzd. Ő aztán nem hagyja magát. Nem akar kilépni a játékból. Középső se. Nagy és Kicsi ki akar lépni, de egyik sem akar lemondani a Házról. A Ház viszont Apáé. Csak Apa és Középső tudja a Ház sorsát. Nagy és Kicsi játszák a játékot. Középső Fiú nem játszik, nem is ül asztalhoz. ez nem az ő játéka. A Nagy Lány sem játszik, de ragaszkodik a Házhoz, hogy legyen hová visszatérni néhanapján. A Nagy Fiú a Házban marad, ő játékos. A Kicsi Lány Kilép, és többé nem akar se a Házról, se a játékosokról hallani. Szívében tüske, mert érzi, nem volt fair ez a játék. De inkább a tüskét választja, mint a játékot.
Kicsi elhagyja a Házat, Nagy elhagyja a Házat. Nagy Fiú marad. Jó játékos, és most hárman játszanak: Apa, Középső és Nagy Fiú. Nagy Fiúnak döntenie kell: kilép az őrült játszmából, vagy benne ragad. Nehéz döntés. A Ház mégiscsak az otthona. Nehezen, de megteszi a lépést: feláll az Asztaltól, elhagyja a Házat.
Mondtam, durva játék, a Ház- játszma: „életre- halálra játék”. Apa és Középső ketten maradtak. Tervezik, hogy a Házra új szerepet osztanak. A Ház nem Asztal, hanem Tét. A két senkiházinak, Nagynak és Kicsinek vissza kell térniük. De az sem baj, ha csak az egyik megy vissza. Végül, Nagy Fiú is megteszi, ha már nincs más játékos.
Kicsi Eldöntötte, hogy elfordítja a figyelmét a Házról, és az otthon maradt játékosokról. Kicsi nem akar játszani. Az Életre Halálra Ház- Játék nem érdekli. Apa a Házban van, és borzasztóan retteg, mert egyedül maradt. Szíve mélyén az öncsalás: „hálátlan kölykök… hát ezért építettem a házat? Ezért neveltem fel őket? Mindig segítettem mindnek. Egyedül hagytak.” S a másik érzés, ami nem öncsalás:
„Csak Középső van mellettem, persze, ő sokat kiabál velem, s hazudnom kell, hogy jól vagyok. Muszáj azt mondanom, nem szabad panaszkodnom. Ez a szabály. Ő erősebb nálam. De nem adom fel. A Ház az enyém akkor is! A Ház halálomig az Enyém. A Házban lakhat más is, de csak akkor, ha a szabályaim szerint játszik. A lapokat Én osztom, s bármi is legyen, az Én Házam az Enyém!” Apa elfelejtette a fénykorában lejátszott csatákat, nem is akar emlékezni rá. Apa nem szembesül a múltban elkövetett durva játékaival. Apa, büntetésből, a disznóólba akarta tenni Nagyot, mert sírt. Apa megfélemlített, verbálisan bántalmazott. Apát nem érdekelte a sorsuk, Apát csak a Ház érdekelte, s az, hogy legyen mellette egy Anya, aki elvégzi a cselédmunkát. Ha nincs egy ilyen szereplő mellette, akkor sír, elesett, elhagyatott, összeomlik, szenved, bánatos. Egyszer sem fordul meg a fejében, hogy ő a játék alkotója. Ő csak önigazolást keres: mondtam, hogy suplik és hájfejűek, senkiháziak, semmirevaló társaság (mindenki, aki kilépett a Játékból). De mindezért a Nagy felelős, ő a hibás, mert a Kicsi a Nagytól tanul. S a Kicsi Lány Kicsitől, a Nagy Lány a Nagytól. Mennyi hülyeséget csinálnak, hibát hibára halmoznak. Itt van a Ház. Nem jó dolguk volt a Házban? Egyszerűen, érthetetlen… a nagy suplik”…
Mindhárom fél előállni, és megmondani a valóságot. A kettős érzések miatt: ha megmondom a magamét, utána bánatos leszek egész életemre, hogy fájdalmat okoztam Apának. Érzem, hogy mondanám, de érzem, hogy hibát követnék el. Újabb játszma a múltból. Marad a másik verzió: nem mondom el, magamban tartom, s úgy teszek, mintha rendben lenne minden. Vagyis: hazudok. Ez is játszma. Olyan, amit egész életükben játszottak: kétszínűség, hazugság, érzelmek elfojtása. Apa tudja, hogy a Ház az övé marad, míg él. Középső azt is tudja, mi lesz a Házzal, ha már Apa nem él. Más játékos számára semmi sem tiszta. Nincs a játékszabályban az, hogy erről tájékoztassa a játékosokat. Csak adott pillanatban. Majd akkor. Akkor jön a csavar. S akkor megint kell játszani… az ő szabályai szerint.

A három játékos gyermekei: Nagy Lány, Nagy Fiú, Középső Fiú, Kicsi Lány

Apa folyamatosan szabadulni akar a gyermekektől. Nem vállal részt a gyereknevelésben, és nem akar részt venni a felnőttkori életükben sem, mindenáron mindenkit ki akar pakolni a Házból. Számára megterhelő az ottlétük. Anya számára is az, bár mondja, hogy nem. Anya kettős érzése: „jó, ha itt vagytok, felügyelet alatt tarthatlak.” Másik érzése: „Mennétek a francba, elegem van belőletek.” Anya nem meri szó szerint az utóbbit mondani, de Apa felé közvetít, és Apa, a Hős, időnként kiakad, és ordítozik: „Menjetek férjhez! Vénlányokat nem nevelünk!” Apa különösen dühös Nagyra, valamiért minden alkalommal képes ráugrani. Lehet, csak azért, mert ő volt a Nagy, és felelőssé tette mindenért, de lehet, hogy valami „nem tudom elfogadni őt” nyilvánult meg viselkedésében. Nagy mindenben hibás volt. Egy ideig általánosított, később haragja csak Nagyra irányult. Középső Nyertesnek számított, Kicsire nem figyelt senki, ő a sor végén kullogott.
(Nagynak tartottak keresztelőt, nagy komfirmálást, ballagási ünnepélyt, esküvőt). Kicsi kimaradt ezekből. Nem volt nagy keresztelője, sem nagy komfirmálási ünnepélye- pl. 64-en komfirmáltak, mindenki szülője fehér ruhát varratott a lányának erre az eseményre, egyedül Kicsinek nem.
Szóval, amikor „eladósorba” került a három lány, Nagy szélsőséges kapcsolatokat vonzott be magának, amiért állandóan kritizálták, megalázták, és kiosztották mindennek, mint egy fogyatékost. Nem egyszer „együgyű”-nek nevezte Apa. Kettős ráhatás: volt, amikor nem szóltak azért, hogy X vagy Y udvarolni kezdett, de volt rá alkalom, hogy durván lehordták miatta. Nagy örült, amikor nem kapott szidást- ilyenkor azt gondolta, jól döntött. De mire önbizalmát megerősíthette volna, ott volt a lecsapás: „ supli, együgyű, hülye, nem látod, hogy kivel állsz szóba?”- ostrom következett. Bárki is jött a házhoz, mindenkiben volt hiba. Egyik udvarlóról azt mondták: „házi baknyúl”, mivel az rágózott. Másik a „nyomorék puli kutya” volt, a harmadik egy „szeleburdi”, a következő a „rosszféle”, aztán „prikics” és így tovább. A nyomás viszont nőtt, és Nagy teljesen bizonytalanná vált érzéseiben, döntéseiben is. Végül az utolsóba már nem szóltak bele, sőt, szurkoltak, hogy bárcsak végre férjhez menne. Ez volt az Alkoholista. Megszületett Nagy Lány, utána Nagy Fiú. Anya nem akarta Nagy Fiút, mert úgy gondolta, hogy még várhat a következő gyerek, esetleg nem is kell több. Nagyra nagy hatást gyakorolt, Nagy sokat sírt. Nagyot meg akarta győzni, hogy vetesse el a gyermekét. Nagy végül ellenszegült, és megszülte Nagy Fiút. Alkoholista Férj és Apa, megrögzött agybajos felfogással, amit ő is a családjából hozott- nem volt jó hatással senkire. Gyermekeit megverte, tányérokat dobált ki, és érzelmi intelligenciája a nulla és mínusz végtelen között mozgott. Leértékelte Nagyot, gyermekein hatalmaskodott. Nagy Lány és Nagy Fiú ebben a légkörben nőtt fel egy ideig, amíg aztán Nagy már nem folytatta tovább Alkoholista játszmáját, és elvált. De ezt csak akkor tudta véghezvinni, miután Anya meghalt.(Kicsi is ezután vált el.)
Mondják, az élet nem játék. Dehogynem! Az Élet az Igazi Játék!
Nagy Lány és Nagy Fiú szenvedett, ahogyan Nagy is. Apa nem nézte jó szemmel a válást, de semmit se nézett jó szemmel, amit alapból önmaguk döntöttek el. Azt mondta Nagynak: „Aztán ide férfiakat nem jártatsz, nem fogsz kurválkodni”. Nagynak eszébe sem jutott ilyesmi, de ez a megalázó hozzáállás újra elkedvetlenítette. Alkoholistát nem tiltotta el a gyermekektől, sőt elfogadta minden segítségét. Apát ez zavarta. Apát minden zavarta. Aztán egyik alkalommal Alkoholistának esett, legyűrte a földre, hogy megverje. Egy seprűnyéllel esett neki. Alkoholista akkor is részeg volt, nemigen tudott védekezni. Utána egy ideig nem ment arra.
Apa talált egy Anyát magának, ahová elköltözött. Apa csak felügyelni jött a Házhoz. Apa, ha úgy volt kedve, az udvaron kopácsolta a vasat, zúgatta a gépeket akár vasárnap is a reggeli órákban, amikor épp pihent volna az ember. Apát nem érdekelte senki. Apa volt az, akinek nem szabadott visszaszólni, vagy felülbírálni tetteit. Csak magukban fortyoghatott Nagy és Kicsi. Apától féltek. Apa úgy vélte, a félelem tiszteletet jelent.
Nagy Lány a közösségi tevékenységekben vett részt leginkább, Nagy Fiú zárkózott volt, pár barát alkotta társaságát. Nagy Lány eljárt mindenfelé, utazgatott, Nagy Fiú nem ment sehová. Nagy próbálta megteremteni a normális légkört, az anyagiakat, ezért Középső játékának nem mondott ellent. Beszállt játszani. Pénzről szólt a játék. Középső Kicsit is be akarta venni a körbe, de Kicsi nem vállalkozott rá. Nagynak hiányzott a partner, ezért az első adódó alkalommal megismert újabb Alkoholistát befogadta. Ő akkor megmentő szerepet játszott, hiszen kiemelte szférájából a hajléktalan alkeszt.
Nagy Lány és Nagy Fiú nem fogadták jól ezt a változást- ez érthető. Nagy, ezzel a döntésével megpecsételte életét. Ott voltak a gyermekei, és ott volt egy újabb kolonc a nyakán. Nagy Lány, Nagy Fiú egyetemre jártak. Nagy mindent megtett mindenkiért, hogy megmutassa: képes rá. Bizonyítani akart végre. Mindenki átgázolt rajta, és ő hagyta. Mindenkinek azt az oldalát mutatta, amelyik az illetőnek tetszett. Nagy nem volt önmaga. Nagy Lány, Nagy Fiú és Alkoholista2 között tűzharcot vívott. Mindenfelé akart szakadni, és szakadt is. Apa, Középső elítélte Nagyot újabb rossz döntése miatt, de Nagy továbbra is azt az arcát mutatta nekik, amit épp látni akartak. Nagy érzései immár nem kettősek, hanem sokszorosak. Nagynak adott egy esélyt az élet, hogy megszabaduljon Alkoholista 2-től, hiszen az megcsalta őt, ezért el kellett hagynia a Házat.
Nagy egyedül maradt, de mégsem egészen… hiszen ott volt Kicsi a Házban.
Nagy Lány elhagyta a Házat. Nagy Fiú nem hagyta el a Házat.
Alkoholista többször zaklatja gyermekeit, modora változatlan. Nagy Lány és Nagy Fiú nem merik bántani őt, hiszen mégiscsak az apjuk, és elfogadják anyagi támogatását. Alkoholista viszont nem adja ingyen. Cserében érzelmeket kér, hozzáférést az életükhöz, vagy fizikai segítségnyújtást, főként Nagy Fiú részéről. Alkoholista megkapja mindezt. Nagy Lány és Nagy Fiú mindent elvisel, apjuk szélsőséges viselkedése lesújtó számukra, de engedik, hogy betörjön életükbe, ahányszor csak akar. Nagy Lány csalódott a Férfiakban, Nagy Fiú sem kötelezi el magát. Ők láttak, tanultak, következtettek. Óvatosak. Nem az ők hibájuk, ezt így tartják normálisnak. Alkoholista és Alkoholista2 plusz társfüggő Nagy, aki később visszafogadja ugyanazt az embert, Nagy, akin mindenki tapos, nem lehet igazi példakép. Inkább „na, így nem akarok járni” példa az életükben. Nagy, aki Középső, Apa játékszere, aki Apát gondozza, holott mélyen bántotta az, aki újra felvállalta Alkoholista2-t, miután őt megcsalta, aki Nagy Lány jobb keze és Nagy Fiú másik jobb keze, lassan maga se tudja kicsoda. De meg akar felelni. Mindenkinek. Mindenki életét éli, csak a sajátját nem. Hazudik önmagának, mert azzal nyugtatja magát: rendjén van így. Gyermekeknek segítség kell, Alkoholista2-nek társ kell, ha nincsenek Gyermekek, Alkoholista2 az Ász, ha Gyermekekkel van, akkor ők az Ászok, és így csereberéli szerepkörét, senki felé nem egyenes, elfogadja a nyomást, az irányítást, és azt mondja: így van jól. Mindenkinek igazat ad, aki tanáccsal látja el, hajlik mindenfelé. Nagynak bűntudata van mindenért, ha tüsszent, azért is bocsánatot kér. Engedi, hogy megalázzák. Nagy beteljesíti szerepét, amit most nem Apa játszik vele, hanem más, vagy mások.