Ébredés
...a kávéillat belengte a szobát, finom, barna illat szállt, sötét aranyozású, meleg és ínycsiklandó, szállt, szállt most körbefoghatta, lenghette asszonya arcát, fejét, mert az álmában elmosolyodott, az ő szép és még mindig kívánatos asszonya elmosolyodott, finoman, kéjesen felsóhajtott, nyújtózott is egy icipicit – beteljesült sóhaj volt, simogató, lágy és mégis lüktető, olyan, amelynek holdudvara van, napudvara, fejét finoman tenyerébe fektette, tenyerét öntudatlanul feje alá tette, el is mosolyodott, mosolyában volt valami a végtelen akarásból, a lábait felhúzta egészen a mellbimbókig, teljesen összekucorodott, de nem fázósan, didergőn, hanem kéjesen, a férfi elképzelte a mellbimbók sötét holdját, barna csöndjét, ahogy remegőn, ruganyosan megrázkódnak föl-le, föl-le rezzennek...
Van egy népi mondás: aki hosszan mondja el, amit röviden is el lehetne, az egyéb gazemberségekre is képes. Nos, Zsidó Ferenc most megjelent kötetéről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy elnyújtja a mondanivalóját. A szövege szellemes és rövid. Ráadásul humora is van, ami már-már hiánycikk az irodalmunkban. Azt is mondhatnám, Zsidó Ferencnek, alias Laska Lajosnak néhol csillog az esze. Persze Laska Lajos sem elődöktől mentes a magyar irodalomban. Elődei ott vonulnak irodalmunk csillagmezején, s ha Krebsz Jánost Chaplinre, Ábelre, Svejkre, Fülig Jimmyre vagy Sancho Panzára emlékezteti ez a próza, a sorból nem hagyhatjuk ki Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marciját sem.