Valószínűleg megírtam annakidején, de már nem találom. Sokszor elmeséltem azóta, csiszolódott, általános emberi tartalommal telítődött, s nem is igazán a koldulásról szól. Bukarestben buszoztam, a Szabad Sajtó terére igyekeztem, valószínű Cseke Gáborhoz, hogy a Káfé (és a Magyar Szó) keretei között is megmaradjunk. Nem voltam időhöz kötve, s ezért a reggeli csúcs után, délelőtt vágtam neki a városon átívelő utazásnak. Nagyjából tele volt a városi busz, minden ülőhelyen ültünk, s vagy három megállón keresztül szórakoztatott bennünket egy koldusasszony.

Realista kísérletek a múltból

Már tíz napja – két hete a völgyben élt a messziről jött fiatalember, az ittlakók megismerték, elfogadták olyannak, amilyen. Már nem firtatták előéletét, múltját, nem kérdezték honnan jött. Keveset beszélt magáról, pedig egyébként jókat lehetett vele beszélgetni. Már két rend ruhája is volt, Kisvili hozott neki egy vászonnadrágot meg egy pólót a maga viselt holmijából, ebben járt, amikor festegetett vagy ünnepnapot tartott, de többnyire a szakadt, ócska munkásgönc volt rajta, és ment Dezsővel kapálni, permetezni, kaszálni. Tenyere megkérgesedett, s bár a legtöbb munkában, különösen a kaszálásban, meglátszott mozgásán a gyakorlat hiánya, kaszálni állítólag csak gyermekkorban lehet megtanulni, figyelt, tanult, utánozott, izzadt, de nem adta föl.