Print this page

Kovács András Ferencről

„Mintha egész életemben egyetlen könyvet, egyetlen költeményt írnék…”

A Múzsák különös kegyeltjeként és Magyar Orpheuszként számon tartott Weöres Sándornak műfaji-hangnembeli változatosságban, alaki-formai gazdagságban, nyelvi leleményben és csillámló játékosságban is méltó utódja Kovács András Ferenc, aki elsősorban költő, de esszéírói, műfordítói és szerkesztői munkássága is igen jelentős.

A negyedik Forrás nemzedék vezéralakjaként ismert KAF, az intertextualitás és az interperszonalitás nagy-mestere, aki a világlírából saját, öntörvényű magánvilágszínházat hozott létre. A Szatmár-németiben született (1959) és Marosvásárhelyen élő költő nagy formátumú és tág horizontú versvilága a magyar és világirodalmi hagyománnyal, a kulturális emlékezettel folytatott párbeszéd élményszerűen egyedi, a teremtő mágia számára újszerűen izgalmas távlatokat nyitó megnyilvánulása. Az életműből találomra kiragadott kötetek (Tengerész Henrik intelmei; Tűzföld hava; És Christophorus énekelt; Jack Cole daloskönyve; Adventi fagyban angyalok; Aranyos vitézi órák; Hazatérés Hellászból) hitelesítik a megállapítás igazságát. Ráadásul egymás után sorjázó gyermekvers köteteivel (Kótya-lapótya; Manótánc; Egerek könyve; Hajnali csillag peremén) a legkisebb olvasókat is megszólítja és megnyeri az irodalom számára.     
Ebben a titokteljes és meglepetésekkel teli versuniverzumban abszolút kitüntetett és mindenek fölött áll a nyelv. Mégpedig az omnipotens és használóinál mindig hatalmasabb nyelv. Füzi Lászlóval folytatott beszélgetésében (Forrás, 1997/4.) Kovács András Ferenc a legkiválóbb mesterekre valló elkötelezettséggel, Aranyt, Kosztolányit, Márait és Kányádit idéző lírai hevülettel szól a nyelv mindent meghatározó szerepéről: „a nyelv valóban a költők egyetlen és a lehető legtermészetesebb lehetősége. Korlátlan lehetősége, ha úgy tetszik. Költők a nyelvi lét korlátlan lehetőségein kívül nem léteznek. Vagy ha igen, akkor már nem költők. (…) A nyelv a költők lehető legnagyobb, legsajátabb, legsajátosabb szabadsága, ám ugyanakkor alázata, kegyelme és teremtő cselekedete is. Ezért a vers minden bizonnyal cselekvés is. (…) Az igazi irodalom éppen az írás minőségi aktusa által messzemenően cselekedet, tett, alkotás és teremtés, mert a nyelvben van, a nyelv szellemében él, mert éppen a nyelvben, illetve a nyelv által benne és mégis fölötte áll mindennek. (…) A nyelv számomra egyszerre eleve elrendelés és szabad akarat, bűnbeesés és megváltás, kegyelem és lelkiismeret.” 
„A forma vagy, de nem lehetsz te lényeg” – írja Kovács András Ferenc Költözködés című kötetének invokációjában. Az egységes alanyú vershez szokott olvasó bizonyára meglepődik, amikor  - épp a fenti jelszó jegyében- a Pro domo felütésében a gyakran idézett Babits-parafrázissal szembesül: „Csak én írok, versemnek hőse: semmi”. A kortárs lírában radikális határozottsággal képviselt költői játék egyik legfőbb sajátossága, hogy e költészet tudatosan fölszámolja a lírai hős, illetve a rögzített versbeli pozícióját, miközben önmagát szétszórva és megsokszorozva rengeteg alakot, szerepet és maszkot ölt magára. Az identitás-bőség ars poeticáját több helyütt is megfogalmazza a költő: „Nem tudom, ki írja ezeket a sorokat: semmit sem tudok róla, semmit” (Mint a mór egy portugál szonettben); „Én sokan vagyok./ Én kevesen vagyok./ Én néha vagyok./ Nem az, kiről azt hiszik -/ ő az. Az nem én vagyok” (Költészettankák). A jelenségre reflektáló Kulcsár Szabó Ernőt idézem: „Olyan szubjektum tűnik elénk a vers terében, aki ugyan nem oldódik fel a grammatikai-szintaktikai viszonylatokban, de primer ottlétét maguk a szavak eliminálják.(…) Kovács András Ferenc esetében nem a lírai én, nem a vers beszélője lesz a közlés voltaképpeni alanya, hanem a nyelv vagy a játék maga. 
A költő, legyen bár holt avagy élő -miközben megszólít és párbeszédre hív- minden esetben látni, érezni, gondolkodni, egyszóval élni segít. A korábbiak (Csokonai, Babits, József Attila, Áprily, Dsida), illetve az újabbak (Weöres, Pilinszky, Nagy László, Szilágyi Domokos, Kányádi) egyként a költői lakozás esélyét kínálják az olvasónak, miáltal a sokszor otthon-talannak érzett világban mégiscsak otthonra lelhetünk. „Mert aki van még, csak a versben van otthon” –írja a parajdi költőelődöt megidéző Pictura et Sententia című versében Kovács András Ferenc. „A versek eleve a világért, a feledés ellen, a lét szép lélegzetéért vannak” –teszi hozzá ugyancsak ő. Ráadásul a költő a vele készült beszélgetések tanúsága szerint nemcsak a saját, hanem a mások verseiben is otthon van: „Annyi bizonyos, hogy mindig, hogy naponta olvasok verseket. A mások verseit. Boldogan. Újra meg újra. Ez az életem.”
Az iménti vallomást mélységesen magaménak is érzem, hiszen hivatásszerűen irodalommal foglalkozó emberként immáron negyedszázada én is a versekért, a versek által élek, úgyszólván velük fekszem és velük ébredek. Más költők versei mellett a kilencvenes évek derekától (nagyjából a Lelkem kockán pörgetem című kötet megjelenésétől) Kovács András opusait is rendszeresen és örömmel olvasom, bizonyos költeményeit pedig különösen gyakran. A sokszor olvasott művekből - ahogyan KAF tette egykoron a Kányádi Sándor verseiből összeállított s a hetvenöt éves költő előtt tisztelgő versválogatásával ( )- én is összeállítottam egy listát azokból a Kovács András Ferenc költeményekből, melyek megkerülhetetlenül fontos, ha úgy tetszik: emblematikus avagy ikonikus darabjai lehetnek a marosvásárhelyi költő eddigi életművének. A szövegkorpusz leginkább kánonba kívánkozó vagy már oda is tartozó ékkövei/alappillérei hitem szerint a KAF-féle poézis univerzális nyelvszemléletét és e líravilág poétikai, világképi természetét is hűen tükrözik. Íme, az általam összeállított  - tetszés szerint bővíthető, avagy szűkíthető- versek listája: Valaki követ álmodik; Erdélyi töredék; Senkiföldrajz; Torony és tövis; Psalmus Transsylvanicus; Kölcsey Ferenc lehajtja fejét; Üdvözlet a vesztesnek; Legnagyobb Magyar Matt  És Christophorus énekelt; Fragmentum; Másolatok Múzeuma; Mint a mór egy portugál szonettben; Madrigálszezon; Pro domo; J.A. szonettje; Ars memoriae; Torzó-1992; András evangéliuma; Don Juan agóniája; Gyermekhangra; Költészettankák; Csontváry-elégia; Én, Scardanelli; József Attila haja lángol!; Radnóti-változatok; Sestina a költészet állapotáról; Negyvenkedés; Dramatis personae; Ophelio Barbaro búcsúzik; Fáradt, esteli himnusz.  
Amint e kvalitásos költészet sokféle gazdagságát kifejező, tisztelgésnek szánt futó felsorolás is mutatja, Kovács András Ferenc eddigi életművében minden megvan és minden a helyén van. Olyannyira, hogy ebben a költészetben az osztatlan és oszthatatlan nagy egészre tekintő ember sem találhat hibát. Egy dolog hiányzik csupán, az viszont nagyon és egyre sürgetőbben. Nevezetesen a Kompletóriumhoz és az utána született művekhez méltó monografikus munka, amely KAF líratörténeti szerepét és kultúrhistóriai jelentőségét autentikus módon és kellő súllyal emelné be az irodalmi köztudatba és a nemzeti emlékezetbe. Hogy aztán a szerző - önmagához hűen - újabb meglepetésekkel szolgálva formálja s gazdagítsa költői univerzumát, további munkára ösztönözve az életmű avatott ismerőit. Közülük Margócsy István Holmiban (2000/8.) megjelent tanulmányát idézem: „Kovács András Ferenc mind újításaival, mind archaizálásával, mind eredetiségével, mind imitációs technikájával, mind szentimentalizmusával, mint mesterkedésével nagyon-nagyon alkotott: az olyan versei, mint melyek például a Kompletórium végén olvashatók, sokáig fognak a magyar költészet kincsestárában fényeskedni. 
A Kossuth-díjjal kitüntetett költő eddigi pályájához szívből gratulálok; töretlen alkotókedvet és verseire fogékony olvasókat kívánok neki! Teszem ezt abban a reményben, hogy a következő ötven évben a mozarti típusú derűt, napfényt és nyugalmat sem fogja nélkülözni. 
Kedves KAF! Csináld úgy, mint a napóra: csak a derűs órákat számold, s Lázáry René Sándorral, Jack Cole-lal meg a többiekkel együtt zenéljen Benned a létezés öröme!    

(Elhangzott a Magyar Irodalomtudományi Tanszék által szervezett konferencián 2010. május 26-án, az Eszterházy Károly Főiskolán)

© 2017 Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány