Veress Zoltán: 1936. II. 25. – 2013. II. 4.

Első nagy olvasmányélményem, hogy úgy mondjam,  olvasás előtti időmből származik. A népi humornak az életben való jelenlétét, illetve a tréfás dalokban és rigmusokban formát nyert természetét kisgyermekkorban tapasztalhattam meg édesapámtól, és ugyancsak neki köszönhetően találkoztam az irodalomban testet öltött humorral is. Ma sem felejthetem, hogy milyen elemi erővel hatott rám a Tóbiás és Kelemen, amint a Napsugár hónapról hónapra megjelenő számaiból felolvasta óvodás korú kisfiának.

Sőt, minden alkalommal újrázásra is sor került, hiszen a falusi kisfiú előtt, ki voltam, a verses mese teljes – ma azt mondanám – tárgyiasított világa otthonos s ebből következően hiteles volt. Semmiféle idegen elemet és műviséget nem érzékelt benne a gyermek-hallgató, s ezért örökre szívébe zárta a két fennhéjázó ostoba kakas történetét.

A szerzőség kérdése hosszú ideig fel sem merült benne... Az csak természetes volt, hogy évtizedekkel később aztán magam is arra törekedtem, hogy hasonló élményt szerezzek kislányomnak...

A napokban elhunyt Veress Zoltán szépírói művének hatása, ha csak ennyivel lenne mérhető, az is, mondhatni irigylésre méltó lenne. Hiszen felbecsülhetetlen, hogy az utóbbi ötven-hatvan évben hány, főleg gyermekolvasónak szerzett feledhetetlen élményt verses meséivel (Tóbiás és Kelemen, Irgum-Burgum Benedek, Rongy Elek, a példakép, Pinduri, a kis csuri), s ezáltal fonta szorosabbá az anyanyelvhez fűződő kötelékeiket, illetve kötelezte el az olvasás, az irodalom iránt őket.

Veress Zoltán pályáját igen mostoha körülmények között kezdte. Részt vállalva a kolozsvári diákok kommunistaellenes szervezkedéseiben, börtönbüntetéssel sújtották 1952-ben. Szabadulása után érettségizett, majd teológus-, később bölcsészhallgató lett, de 1958-ban „rovott” múltja miatt kizárták az egyetemről. Eközben születtek gyermekirodalmunk remekbe szabott művei, 1961-ben pedig (és nem 1962-ben, amint a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban szerepel!) az ő elbeszéléskötetével (Menetirány) indult az irodalomtörténeti jelentőségű, a fiatal írókat indító Forrás könyvsorozat. A Szeptember című regényét (1965) követően az elbeszélő többé-kevésbé elhallgatott, de mint a román irodalom tolmácsolója műfordítóként és verses meséinek újra- és újrakiadásával, hasonlóképpen szerkesztői munkája révén jelen volt. Az irodalom, valamint az irodalmi és közélet kérdéseiről folytatott nyilvános levelezést nemzedéktársával, Láng Gusztávval, amelyet a Boríték nélkül című kötet (1970) őriz. Mint a Korunk szerkesztője (1971–1985) a természettudományi irodalom mentoraként és művelőjeként, valamint az igényes tudománynépszerűsítés terén tűnt ki, Stockholmban pedig, ahová politikai menekültként, súlyos tehettétellel a háta mögött érkezett 1986-ban, az erdélyi magyar kultúrát könyvsorozatokban gyarapító szervezői, szerkesztői és kiadói tevékenységet folytatott élete végéig.

Irodalom- és társadalomkutatókra vár a feladat, hogy mérlegeljék Veress Zoltán írói munkásságát, és nyilván, azokat az engedményeket is, amelyeket a kommunista hatalom  kényszerített ki belőle. Én magam úgy vélem, írói munkássága  sokkal nagyobb súllyal esik a latba...