Tisztelt hölgyeim és uraim, a 70 éves Lőrincz Györgyöt köszöntjük ma, és, gondolom, nem kell őt különösebben bemutatnom a székelyudvarhelyi közönségnek. Hiszen ismerik, ismerhetik, ha nem másként, úgy mint a város művelődéséért évtizedeken át oly sokat tevő közigazgatási szakembert, tanácsost és elkötelezett művelődéspártoló székelyudvarhelyi polgárt. Támogatta és szervezte a rendezvényeket és művelődési eseményeket, ide vonzotta Erdély és az anyaország íróit – az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány fennállásának éppen húsz esztendeje alatt, annak alapító elnökeként. Nem akarta hagyni, hogy a székváros belesüllyedjen a posztmodern fragmentarizmus szürkeségébe, hogy végképp és méltatlanul lemaradjon a székely városok eleven versenyében. Köszönet érte!

Úgy tűnik, Háromszék s azon belül is, Erdővidék igen sok jeles nemzetkritikus elmét adott a magyar irodalomnak, filozófiai-erkölcsi gondolkodásnak. A programot 1653-ban Ultrajectumban megjelent Magyar Encyclopaediajában Apátzai Tseri János teremtette meg, iskolák és rendes iskolai rendtartás nélkül nem tudnánk lerázni magunkról „ama megmondhatatlan gyalázatot, mely miatt más nemzetségeknek csudáivá és csúfjává lettünk volt”, íme, hogyan írja le Hermányi Dienes József édesapjának, Péternek kalandját a derék iskolamesterrel, Bibarczfalvi Zsigmonddal:

A jeles író, irodalomtörténész- és teoretikus, szerkesztő és közéleti ember életműve még korántsem kész, lezárt opera omnia – mindannyiunk legnagyobb örömére, sőt meg vagyunk győződve arról, hogy még sok mű és tett megszületik, most mégis hadd keressük meg azokat a szálakat, amelyek a rendkívül sokoldalú alkotónak a munkásságát összekapcsolják és összetartják. 

E könyv* története ott kezdődik, ahol a Dávid Gyula és Zöld Lajos által szerkesztett jegyzőkönyveket, dokumentumokat, visszaemlékezéseket tartalmazó kötet befejeződik. Azaz a hargitafürdői Ózon Szállóban lezajlott, gyergyószárhegyi írótalálkozók számozási rendjébe tagolva, a sorban a IV. Írótáborral (2001.május 10-12. Ne tévesszen meg a május, havazott  is rendesen… A hargitafürdői találkozó első része immár tudósabban, konferenciaszerűen zajlott. Az egykori meghívó alapján érdemes felidézni az eseményt:  a szervezők Hargita Megye Tanácsa (Zsombori Vilmos, elnök), Gyergyószárhegyi Alkotóközpont (Kassay Péter igazgató) valamint a Székelyföld szerkesztősége  (Ferenczes István főszerkesztő) voltak. Témamegjelölés: Irodalom az utódállamokban, önmegnevezés Erdélyi Magyar Írók Találkozója. A kétnapos összejövetel előadásait kötetünkben maradéktalanul közöljük.

A filozófia modernitásbeli evolúciója – Descartes-tól Hegelig – a fogalmiságnak és a fogalmi struktúráknak, a koherencia és konzisztencia logikai követelményeinek addig soha el nem képzelhető és el nem ért színvonalát jelentette. Hegel műveinek glosszáriumai a fogalomalkotás meg nem haladható csúcsai, műveinek alkalmasint egy harmadnyi részét is jelentik. Mindez összekapcsolódott a filozófia ama hitével, hogy a diszciplína egyfajta szupertudományos eszköz lehet a világ koncipiálásában. Ha ezt a fajta univerzalizmust később fel is adták, mégis a XX. század tudományfilozófiája (Ayer, Whitehead) további igazság-függvényeket létesített a filozófiai kutatás számára.

Goethe, Canetti, és  Nabokov képfelfogásának alkotásesztétikai elemzése

A verbális képek (verbal imagery) státusa a képpel kapcsolatos sztenderd irodalomban mindmáig vitatott kérdés. A megközelítésmódok sokasága lehetséges: hagyományosan a nyelvészeti-stilisztikai szemlélet  a költői nyelv tekintetében a metaforikus, prózanyelv tekintetében a metonimikus paradigmát helyezi vizsgálódásainak az előterébe. Megfigyelhető, hogy ez a perspektíva a nyelvben kódolt lehetőségként tekint a képre. A megfordított módusz azt a perspektívát jelenti, amelyben a képekhez rendelünk nyelvi leírásokat, narratívákat.