A fák napja
(Bertha Zoltánnak, váradi beszélgetéseinkre gondolva)
A hosszú aszályban a megmaradt fák is
végleg kiszáradtak, és csak egy platánfa
maradt élve egy ház kavicsos udvarán.
A fa vén ágain nem sarjadt már levél.
A kérge szürkében, sötétlőn komorlott.
Olyannak látszott így, akár egy védtelen,
vértelen harcos az ellenség körében.
1. Ismert, hogy a magyar ragozó nyelvként számos jelentésviszonyt képes kódolni a szó jelentésébe. Legnagyobb mértékben az igék jelentésszerkezetében érvényesül ez a tömörítő, szintetikus jelleg. A magyar igék ugyanis a jelentés aspektusait, mozzanatait árnyaltan képesek ábrázolni, amint ezt egy-egy igének a szócsaládja szemlélteti. Gondoljunk, például a száll ige olyan származékaira, mint: szállong, szálldos, szálldogál, szállingózik, vagy az ugrik ige képzett változataira: ugrál, ugrálgat, ugrándozik.
EGY SZÁZAD ARCAI
Egy századnyi erdélyi,
honvédelemre alkalmatlan
közlegény állt hajdan
beszürkült Bukarestben
őrségben, lesben
kényszer szolgálatban.
’87 és ’88-ban
a Nép Házának árnyékában;
közel az üres boltokhoz,
hol a fény nem jut szóhoz,
túlélési gyakorlatok kényszerében
tizenhat hónapnyi légszomj-létben.
Ahol a képzelet nehéz próbája lett
elgondolni, hogy mégis megered
a megállt, szennyezett pocsolya-idő,
a megszabott,
az elcsatolt,
és a kaszárnya betonkerítése kidől.
Lesz ’89 januárja,
amikor minden mutató
újra a maga útját járja.
Lesz, ki megússza
ép bőrrel, sérült lélekkel.
Lesz, ki elfeledi
vagy magába temeti.
Lesz olyan idő
amelyben a valós történetek
halvánnyá halkulnak,
csak arcai maradnak élesek
a kísértő múltnak.
A költők és a versfaragók túl sokat írtak a rózsáról, és a bogáncsról igen keveset. Pedig bogáncs éppen olyan csodálatos, mint rózsa. Sőt, kevésbé művi. Műrózsát már nagyon sokat láttam; műbogáncsot még egyet sem.
A hívatlan vendég
hirtelen lép be majd,
kopogtatás nélkül.
Természetesen,
alkalmatlan időben.
(Terítetlen asztallal kellene találjon.
Vagy legalább
üres tányérokkal és kiivott poharakkal.)