(A távolodó...)

A 70 éves Király Lászlónak

A gyümölcsökben még arany nap kering,
De díszei már hullnak lassan a kertnek,
Tarlott bokrok, száradt kórók, röpülő,
Lebegő ökörnyálak, s a pirosodó almák
Mellett már rozsdásan virítnak a sárga,
Barna, rózsaszín, rőt- és aranyszínű levelek.
 
Ó, balzsamos nyári illatok, virágoktól
Terhes, rózsás kicsi kertek, zengedező
Zephyr, messzire tovaillant symphonia!
A füzes komor fái alatt, a völgyben, a
Malomárok elvadult bozótjain, kusza
Növényein néma homály borong…

 Akár a dombokon szemben, a kiégett
Oldalak, felperzselt kaszálók tikkadt
Terein, a hegy boltozatán is sötétkék
Ködök ülnek, tarló közt fúj a szél a
Mezőn, s a pásztorok a legelőkről a
Nyájakkal a komor földekre jönnek,
 
Hol nemrég még madarak víg dala
Hallott, s most minden oly szomorú s
Kiholt. Ó, a szárnyas idő hogy elrepül!
Tesznek-vesznek az emberek a kertben,
A mezőkön, a szántóföldeken, kint a
Gyümölcsösökben, behordnak, gyűjtnek
 
Télire, s úgy hagyják pihenni tavaszig
A földet. Teszek-veszek én is a kertben,
Az udvaron, karókat tépkedek a földből,
Paradicsom, uborka, tök elszáradt inait
Gyűjtöm, holt virágok barna tetemeit
Hordom halomba, mindent, mi lassan
 
Elenyész, pedig alig észleltük nektárját,
Zsenge virágját ajkunkkal alig illettük,
S még alig virult ki frissen, színesen, tarkán,
Illatozva, és máris átadja magát a földnek.
Ó, a szárnyas idő! S tűnő szárnya!
S minden míve!  S minden az ég alatt!
 
Itt hágy szép őszöm, szép telem, nyaram,
Tavaszom! Itt hagy és talán vissza se tér
Többé! Nem hozhatja vissza gyönyörű
Korom több kikelet már ugyanúgy soha!
Csak behunyt szemem idézheti szemöldökét,
Vállát, mosolyát, illatát, zsenge virágát!