Varga László Edgár versei

stradivari

látod
kitágul minden pupilla
s a fák a fák a fák a fák
az égig nőnek fel lassan
zöldek és barnák meg lilák
és tetőtlen házak ablaktalan négyszöge
tábortűz felhangolt hegedűkből
a kedvem máma könnyű könnyű
s az égig nőnek a fák belülről

*
itt a lombok között tűz lobog
egy véget érni nem akaró szerdán
a szomjamat nem oltja semmi

trombita szól sok láb dobog
a semmit is bejárná verdám
és mégsem most sem tudok menni

ma semmi sem lehet olyan fontos mint a zaj

a tévében egy délutáni senki
petárdák sziréna vers konyak
itt a lombok között tűz lobog
a tévében egy délután a fenti
a fejben lakó zajvonat
itt a lombok között
a tévében
szerdán
csak békét adna a seregek ura
csak adjon békét a kutyaisten
kinek ma zaj vagyok zajfúga
ki kérdés nélkül így felel:

dúdolni kell dúdolni kell
dúdolni kell dúdolni kell
dúdolni kell dúdolni kell
dúdolni kell dúdolni kell

*
köd helyett füst
és szerda szerda szerda
babérkoszorú helyett fikusz
s a lombok között tűz lobog
pattog a stradivarius


mozdonytűz

hajón magam s hajóm egy bányamélyi tó vizében lelném
kabát vagyok megint s bennem vacogva fázó test az elmém
révész vagyok szerelmet túlsó partra átvivő a kompom
mit eddig összeraktam ismét több ezer darabra bontom
ívben követ dobok s kenyérrel vernek (élő)holtra engem
dunában oltban úszom és a tenger sós vizét merengem
keménykalap mi öltöztet s lélekkivillantó dekoltázs
párbajnyi élet gentry vér elegáns belső lámpaoltás
hajón magam s hajóm a holnap hősét vitte délre tegnap
tehervonat vagyok s elmém a vers szenével most is megrak
úgy trombitál itt minden hajnal majd’ kigyúl a sápadt fülbőr
a szélnek nincs sok dolga bár az állott csönd süvít belülről
a hórihorgas éjszakák a tömpe nappalokra dőlnek
és szétszakított blúz a táj a sóvár végleg elmenőknek
mit eddig összeraktam több ezer színes darabra bontom
áll egy még üres szerelvény s előtte csöndben ég a mozdony


címzett nélkül

megtalál majd néhány pillanat
egymásután gyorsan leperegve
majd integetnek míg a mester
aprószöget szór a cserepekre
nem is eső ez: lágy kődara
ezüstpapírba vont szép sörétek
ablak tárva és az asztalon
gyertya tollak ív papír sör étek

ülök itt mint egy farkaskölyök
orrfacsaró ismeretlen nyárban
majd öreg leszek bölcs és fáradt
és meghalok éhesen és bátran
vagy vérbe fagyva csatatéren:
ismert költő ismeretlen teste
és lópaták és halálhörgés
bár ágyban párnák közt is lehetne
ha jóllaktak a forradalmak
itt emészthetik gyermekeiket
míg leveleket írhatnának
címzett nélkül hisz mindegy hogy kinek

de vissza: asztal gyertyafényben
lúdtoll korszerűtlen bús kemence
egy versbe jó lesz ha a mester
aprószöget szór a cserepekre


rád hagyom

egy ódát kéne írnom máma rólad
nem integetnek most a fák nagyon
a szív e szűk dohos szerelmi ólad
vagy hogy nevezzem – ezt most rád hagyom
találj ki minden rímet hogyha tetszik
csak ritmusát hozom s a színeket
élénk mezőt mi szürkül lomhán estig
s lehull a lomb ha hallja versemet
vagy játsszuk azt: a költő most te vagy
hűvös a mell és izzó-kék az agy
s egy méla ódát firkálsz éppen rólam
a világ nincs csak én vagyok neked
nyers fénybe írj – attól majd megremeg
a szív e szűk dohos szerelmi ólam


robert capa megint nőre gondol

asszonyom ma ön jár a fejemben
sorra nyit ki ajtót ablakot
sejtheti hogy nincs épp minden rendben:
fotózok egy fáradt századot
tudod babám ez itt egy háború
nem épp színház mint hitte shakespeare
belémtelül a gyapjas bú s ború
és átvérzik az alkonyég-pír
e pár sorom csak hervadt szóvirág
s bár fújják már a harci trombitát
nem mozdul: fáradt ez a század
ma még a csönd is gránátfüst szagú
még nem jövök: eltart e háború
hát harapd be kis piros szádat

*
elfelednem úri kedvtelés
(bár időnként te is eléred)
hogy bőröd zománcát ha megpattintom
kifolyik a véred
ez háború: győzz ha győzni jöttél
vagy hagyj el végleg
algírban vagyok stop
padlón fekszem stop
táviratozz vissza kérlek

*
a szívemet e bamba tankhajót
megtölti újra képed száz alakja
ó szerelem te arany aknadrót
ha könyv vagyok hát te vagy minden lapja

te jársz a vágyak belső sínbuszán
(bár útitársad is van igen bőven)
hölgyem megint te jársz a fejemben
hát kapcsold le a villanyt elmenőben

*
velence hullámos utcasarkán
várnék reád egy kacska csajkán
(mily pompás az ég
milyen kár hogy lőnek
minden dörrenésre szívem dobban vissza)

ha itt meghalsz nem ásnak a földbe
testedet majd halak fogják körbe
s a víz beissza