Vass Csongor versei

takarjátok le

takarjátok el a vétkeket hamar
és kenjétek minden arcotok fehérre
ezek az emberek az emberek vétke
én vétkem te vétked igen nagy vétkek
és ők is vétkesek persze
hibáztak elestek csúsztak csúsztak a lejtőn
és akkor nem voltál ott és én sem voltam ott
ő éhes volt és enni nem adtunk
szája kiszáradt de vízzel nem kínáltuk
idegen volt és nem fogadtuk őt be
ruhátlan volt és szakadt de mi félrefordítottuk fejünk
beteg volt de mi csak lerészegdisznóztuk
s ha fogoly lett mi akkor örültünk igazán
ha bent volt már az őrszobán akárhol
valahol lyukakban messze ahonnan nem érzik már
az a büntető borzoló bűzük a szag
hogy nem mostuk meg arcunkat sebükben bajukban
a testük mosdatlanságának s lelkünk szennyének szaga
zsebünkben a harminc ezüstpénzzel szaladunk
szaladunk tovább elfordítjuk borzadva fejünk
mígnem nekünk is véget ér az út

takarjátok le a nagyapát
takarjátok le a testvért a szomszédot őt igen
takarjátok le nem baj ha még él
nem baj már úgy sem bírja soká takarjátok le hamar
mert mi nem bírjuk ki ha úgy marad takaratlanul

(A JAK irodalmi pályázatának díjazott verse)


Gyümölcs

Ha nem lehetek más, Uram,
fogadj el így, ahogy vagyok.
Ütötten, kukacosan, sárosan, rothadón,
kívülről átlagos félért gyümölcsöt,
s ne harapd belőlem a fehér húsú jót.
Dobj a hordóba a többi közé.
Főzz, kavarj, alakíts, míg égő tűzben
kiizzadok magamból minden rosszat,
s néhány csepp tiszta párlatként
fogyassz el egy kisebb agapén.

(Megjelent a Csillagszálló 2015/3. Medence c. számában)


Helyzetjelentés
(részlet)

Itt mindig csak készül az eső, de sosem esik rendesen.
Itt mindig csak készülünk enni, de sosem eszünk rendesen.
Itt minidig csak holnap lesz minden, mindig csak holnap.
Itt mindig csak készülünk lenni, de mindig elrabolnak.
Sosem eszünk rendesen, mert mindig csak egyedül itt.
Sosem merünk rendesen, mert félünk, hogy kiderül mit.
Itt mindig elrabolnak ezredéveink s törtmosoly-jövőnk.
Itt mindig panaszkodunk, hogy nincs, nincs elég időnk.
Mindig minden mindig és soha, de ami van – csak a kázus.
Itt mindig várjuk, történjék csoda, de valahogy soha nem jön a mágus.


Jó éjszakát!

Látod-e kedves, az éj se figyel már
lehunyta szemét a Hold, s a csillagok,
magukra húzták a dunyhát, ezer nyár
mit kiizzadott, puffos felhőt. Vakok
éjfeketéje is látta ’z utolsó
öreg égi kémet, aki rám kacsint,
kacagón takaródzik be, s pirosló
dús ajaka gúnydagadón dob megint
jó éjszakát,
nekem, ki egyedül él az ég alatt,
magam vagyok csak magam alatt,
magam húzom magamra minden este
fel nyakamig, kopott egyfős takaróm,
s halovány keskeny ajkam eltakarón
mondom magam magamnak gúnnyal, este,
 jó éjszakát!

(Megjelent a kafé főnixen 2015 májusában)

utóirat

egyet kérek még légy velem
s ha kormánykeréknél ér a lankadás
légy Te az álom az utolsó az édes
s Te légy ha mennem kell Te légy a halálom
is
csukott pilláim nyílnak-e még fel erre a világra
vagy elkenődnek vason kárpiton mindegy akkor
ha reád néznek aztán csak reád és benned
mindenkire akit szerettem irgalmad malasztján
át
olyan ez mintha búcsúznék s tán valóban az.
nem voltam jó gazda önmagamnak néha
már átléptem vétlen a fehér vonalt de jöhet
pillanat mikor már nem lesz visszaút ha kétlem
se