Horváth Benji versei

Az utolsó lájkolóhoz

egy kanál én, egy pakli tél.
az ördög is félve kefél.
unom már a döglött halat,
s a nyáridős vad sikolyokat.

ülünk a tűznél, te meg én,
két bukott paraszt.
a királynőnek a futárok épp
feldugnak egy fakanalat.

hidegen hagy. ahogy a szép
tájak dinamikája még,
megunt viták, egy falat
hal, kenyér, ami marad.

ez itt a forradalmi szar.
izgul, aztán barnul a vér,
messze estem a fádtól én,
nem tudom az utat, Uram.

csak ülök itt és rezonálok,
kegyvesztett udvari bolondod,
ki lusta már halomra baszni
a szétcsúszott partit.

egy kanál tél, egy pakli én.
kétszer kettő sose négy.
ez is majd egy csillagba fagy,
csillag kiég, nyomot is hagy,

mindjárt vége, két perc múlva,
két perce lobbant a szikra,
ördögszekér, elvisz a szél,
a tű fokán minden kifér.

nem érdekel, ha elfelejtesz,
sírjon Horatius, bazmeg,
akkor is én vagyok a tavasz,
a jó, a rossz és a ravasz.

 

Téli láz

lehallgatom magam,
mindenütt sötétebb oldalam.

ha van bejárat, van kijárat is.
így főzöm kávém évekig.

a homokban szétszórva minden dolgom,
a szavaim kimossa majd az ár,
a neveim otthagyja az apály,
kagylók a román tengerparton.

harmadévente változom.
verítékben úszom, így jön el a láz,
csak lebegek szobámban, matracon.
ilyenkor látható egy szürke ház,
egymást ugatja álom és valóság,
nagy, fekete kutyák.
nyugtatnom kell a farkasom.

már harmadszor hozzák be a teám,
de fordulok és senki nincsen itt.
szemem lecsukva, suttogja a szám,
mit viszek el, ha elhívnak megint.
mit hagyok itt, ha megtalál
a szárnyas ügyvédem, ki jegyzi bűneim.

nem vagyok túl megbízható
és gyakran hetekig iszom.
halottaimra hull a hó
amíg magam sajnáltatom.
már régen elhagytam családom,
és ma is állandóan bántom.
nehezen döntöm el, mi fontos,
pedig felnőnék már koromhoz,
úgy volt, önazonos vagyok,
azóta pihenek és rothadok.
szerelmeim csalódtak bennem,
hogy éjszakámat velük elhitettem.
cserbenhagytam barátaim,
elmenekültem kivégzésükről.
elloptam szerelmüket is,
amikor elaludt az őr
és a világ nyomomban összedőlt.

lázamban szárnyas Hermész gyóntat,
majd itt találkozom vele.
a farkasom felfal, hogy újra
kiköpjön, új napom legyen.
a tengerparton ott fekszem szétszórva,
én minden bűnöm, szavam és nevem.
az éjszakában üdvözlöm a holdat
és hajnalban elindulok házam fele,
még mindig suttogván magamban,
miserere mei, Domine.

kagyló vagyok a román tengerparton,
ott felejtettem magam az apályban
vagy eltűntem Kolozsvár határában
és gyöngyömet eladtam egyik nyáron
(azt hiszem, kétezerhárom)
a bolhapiacon, röhejes áron.

már ismeretlen régi kitartásom,
az örömöm, a hirtelen felbukkanásom
a megfelelő pillanatban.
az ösztöneim csak puhulnak folyton,
figyelmemet elnyelte ez a katlan,
ami majd ki fog törni lassan,
hogy ár-apállyal együtt elborítson.

várom, hogy visszajöjjön az akit elhagytam.
így főzöm kávém évekig,
ha van kijárat, van bejárat is.

keresem folyton hajnalom,
a gyöngyömet a bolhapiacon.

a December kérdésesebb,
ilyenkor még akárki lehetek,
már félévente változom,
már el nem hagy soha a láz,
vörösborom behozza farkasom,
barátaim s a szürke ház, ha vár,
elhagynom őket nem lehet,
de egyre távolabb leszek,
a bűneim megtöltenek
a December erőtlenebb.

naponta változó világ.
a szív korog, maga marad,
lehulló korpa, omló vakolat.
a szárnyas ügyvéd magyaráz.
a plafonon forog egy szélmalom.
én zengő érc és pengő cimbalom.
behálózzák az éveket
utcanevek, ütőerek.

a szeretet káromkodik, a szeretet vihar.
a szeretet véresre ver, majd szépen összevarr.
a szeretet utolsó perced és minden hited.
a szeretet kegyetlen és téged lassan megesz.
a szeretet természetes, a szeretet spontán.
a szeretet hitetlen és a szeretet botrány.
a szeretet elküld anyádba és magadra hagy.
a szeretet majd visszahív, telefonon zokog.
a szeretet ügyvéded lesz, egy udvari bolond.
a szeretetben megfulladsz, a tenger ő s az öl.
a szeretet feloldoz és a szeretet megöl.
a szeretet a cethal, gyomrában te vagy Jónás.
és elfelejted őt, mikor a partra kiokád.

szeretek én itt lenni.
hajnalodik, van még egy sör,
az ég kirobban, elzúg egy kocsi.
a farkasommal nézzük egymást,
lesz folytatás, lesz valami.
a tél majd innen is töröl.
csak ég a homlokom, ki kéne köpni.
a kagylóknak viselni gondját,
esetleg megtalál majd valaki.

ha újrakezdem, megint más lesz minden
és máshogy fog eltelni az idő,
ha önmagam megszólítom egy néven,
s a név egy másik névvel összenő.
a nyelv a név szerint lehet különböző,
vak tornyot építek, a más nevét ha meg nem értem.
kinek milyen nevét vennénk elő,
de örök futam lesz az mindenképpen,
ha valakit megszólítok egy néven.

esetleg megbocsát majd valaki,
a farkasom javít figyelmemen.
a hóban kávé ráncai,
a December kegyetlenebb.
lejár a láz és nincs megállás,
ha újraírtam már magam
és megmarad ami marad.
bejáratom kijáratom lehet,
így főzöm kávém évekig neked.
örülök, hogy használtál
és örülök, hogy használhattalak.


A frissen megjelent Beatcore c. kötet anyagából (Erdélyi Híradó-FISZ, 2015)