Nagy Attila versei

Arany János Vadadon

Iszom a citromfű teát
Esik és gyöngyözik az ág
Egyszál neon fénye lebeg el az úton
Meg is ül az este verandán és kúton

Aranynak verseit olvasgatom közben
Lámpát kell gyújtanom s lám apró körökben
Érkezik a fény majd lezuhog a versre
S mellém ül le Arany ódon kerevetre

Nem szólunk egymáshoz s nincs felelet másik
Ahogyan később is Móriczok s Tamásik
Loppal nézi arcom s hogy mivel s mit írok
Hol engedek gyeplőt s mikor szigorítok

Csak a szeme kérdez – csak a bajsza rándul
Bánatok nagy leple mireánk aláhull
Ritka madár röppen hű aranyi mosoly
Versek nyúlánk lángja vidám lesz majd komoly

Mire felpillantok újra zavaromból
Nincsen Ő már sehol égi kalandomból
Rezzenek fel s nézek mint ki még nem érti
AszúLelke versem mitől s miért félti

(Vadad, 2017. március 19.)

Elmaradnak

Elmaradnak a versek
El a sorok a szavak
Kik igeidőket nyertek
Némák akár a halak

Ragozni mitsem érdemes
Mélyül a nyelv odabent
Ha lenne még valami érdekes
Talán Istennél odafent

Hangulatok

Laptomomon a vibráló semmi
Nincs honnan jönni s ahova menni
Nem fejti meg magát végül sem a Lét
Összekulcsolja Istenben kezét

Nincsen a havon se vér se nyom
Parázsló csikkemet elnyomom
Álmot próbálok amelyben vagyok
Uralnak nemtetszem hangulatok

Játszom

A Kert a Kert a Kert
A dombról völgybe lejt
Költői Sarok az ácsolt asztal
Ahol engem a Vers tapasztal

Kibont bezár és újra megró
Száll felettem rigó holló
Bagoly mereszti nagy szemét
Mintha szólna mostmár elég

A tőzike a tőzike
Harangoz – ott fenn őzike
Legeli ami megmaradt
A Kert felett a Kert alatt

Becsukom elírt jegyzetem
Tovább magamban jegyzetelem
Ki volt mi volt és szólt-e hozzám
Kvantumok s illat hullámhosszán