László Noémi versei

Földrajz

Vasárnap a folyón
leutazik a lámpafény,
az est, a város;
korláton elidőz a kéz,
a test kapaszkodik,
nem ért a távolsághoz;
kevésre képes,
súlya annyi csak,
amennyit magáénak érez;
vasárnap a folyón
leutazom a kezdet kezdetéhez;
úttalan út,
tetézi áldás,
figyelmetlen átok;
te megszületsz –
ott vagy, ahova bármikor
visszatalálok.

Könnyű vers a vénülésről

két félelemtől ugyanolyan messze itt
latolgatom a bátorság esélyeit
mert ez a látszat
belül vékony vagyok a két karom
féltőn takarja gyáván öleli
kis babonámat
a csend a rend szépen telik
kerekre hízik rajtam néhány
kósza gátlás
szerényen élek épp csak az dühít
hogy nincs rám tekintettel már
az időjárás.

Engedj időznöm

vegyél magadhoz ahogyan a bort
a reggel hűvösét a kenyeret
a keretbe nem foglalható tájat
amint lehet

tegyél el apró dolgaid közé

engedj időznöm ott egy keveset
felejts el lassan észrevétlenül
amint lehet

felejts magadban ne törődj velem
viselj mint bőrödön fehér heget
hogy növekedjem majd a pórusokkal
amint lehet

vegyél magadhoz ahogyan a szó
még ismeretlen ízeit veszed
takarj be gondod rejtett vánkosába
amint lehet