Szente B. Levente versei
(agyamban hangok)
a város szemében látom már
építik hát tükörarcom birodalmát
menni kéne de bújni nincs hová
negyven évem a tanú rá
hogy nem akarok itt semmi mást
csak ami nekem kezdettől fogva jár -
kihúzni az utolsó árcédulát
míg szétzilált eszmék között takarít a vágy
rímtelen hordalékok hada visszaüzen mostohán
kísért reggelente ahogy a porszagú szűk utcák
agyamban hangok - láncok közé taposva sikítanak odaát
Háromsoros
olykor lehajtjuk fejünket
a magunk mélyébe
pillantva
osztozunk mások
magányán
Naplójegyzékben
nem tudom meddig tudom
tökéletesíteni vak végzetem
……………………………………….
kiben sosem kellene – látom már
ahogy éveim
ki nem mondott szavakkal
egyszer csak betelnek
és magukba roskadt csillagokká fagynak
bús és rejtett ódon ezüstökké keblemre
örök szobor gyanánt lágyulnak
helyenként még megpihennek
egyre ölelnek és ölelnek és szorítanak nagyon
– mint akit megtalálnak de
soha sosem engednek már
könnycseppszerű
aranyszemeidben
megköszönöm neked:
én-égutánzatodban melletted
lehettem
………………………………………
csak történne bármi s lenne repedésnyi hatás
benned és közöttem -
bár senki többé más
……………………………………….
naponta kívánom a lehetetlent
de üres minden állomás