Rhédey Gábor versei

KAMPÁNY

Ütközőpályán keringünk, két elem,
megfáradva a hosszas kölcsönhatásban.
Mint bokszolók a menetek közt, dagadt szemmel
próbáljuk felmérni egymás tartalékait.
Skarlát cseppek pettyezik körülöttünk a ringet,
ránézésre valami absztrakt expresszió –
nem akarunk már közérthetőek maradni
ennyi interjú és fogadkozás után.

 

Feltűnő csendben ül, néz minket a közönség.
Némán szotyolázva az esélyeket latolgatják.
A legtöbbjük ellenem fogadott,
gyors kiütésemet, a hangos ünneplést várják.
Maradék esélyem csupán a hibára való hajlam:
hogy győztes pozícióból is kezet nyújtasz,
felajánlva a közös kormányzást.
Félek minden újabb ütésváltástól.
Próbálom kikapcsolva tartani reflexeimet,
és észrevétlenül növelni meg
a még feladható területek nagyságát.

 

SZEMLÉLET
A derengés épp a kontúrokat mossa el,
a határt a két test között.
Kivehetetlen a viszonyuk a lusta
mozdulatokkal várakozó tájban.
Egy engedékenyebb szemlélő azt hihetné,
hogy itt újra és újra megtörténik a teremtés.
Pedig rendszeresen betüremkedik a képbe
egy szakadt nejlonzacskó vagy kiszáradt halfej.
A partról úgy tűnik, hajózni időtlen élmény.
Ezt diktálja az evidens perspektíva.
Ezért marad takarásban a két arc.
Nem meri őket megszólítani senki,
mert azt rebesgetik, bolondok.
Pedig csak a jelre várnak:
hogy mikor léphetnek biztonságosan a vízre.


REHAB
Tanulj újra mindent. Mint egy amnéziás.
Adj nevet a tárgyaknak, és ami megint
a tiéd, arról próbáld kopása alapján megállapítani,
hogy meddig használhatod még.
Mint háborúból hazatért gazda: mérd fel,
birtokod a határmódosításokkal meddig ér.
Ne legyenek kétségeid, hordd fel a pince
összes borát, és locsold szét a kertben.
A szolgát, aki eddig javaidért felelt, és gondosan
ápolt betegséged alatt, másnap bocsásd el.
Békeidőben neked kell egyben tartanod
a széltől és golyóktól tépett gazdaságot.
Arass és vess újra: halántékod mögött
alkonyatkor felizzik egy repeszdarab.