Varga László Edgár versei

tűzoltózenekar

győztél uram te győzhetetlen
mit mondjak – gratulálok
a tömbházak közt méla ívben
jő a nap – az erkélyen állok
odébb a dombon erdő előtte
galagonyalányok
csak a gyermekek nőnek itt lassú rendben
no meg a hiányok

egy lovaglócsizmában elfér minden gondom
a fene gondol vélük pont ma
mikor a fény vaktó sortüzet lő
az ablakomra
és a györgyfalvi úton őzike szökken
madarak kelnek szárnyra
állok tündöklő ifjúságban
a nyugdíjazásra várva

de sem rokkantja sem ismert hőse
nem vagyok hazámnak senkinek
állok e balkoni ifjúságban
madarak röppennek – pingvinek
s a györgyfalvi úton jegesmedvék:
egy fehér bundás tűzoltózenekar
térzenéje harsan: jő a bús tél
a hó is nemsoká’ bekavar
s az őszvégi györgyfalvi úton már hajmásipéter
s a barométer állnak
győztél uram te győzhetetlen
felhúzom fél pár lovaglócsizmámat

***

lépések

az égbolt épp százharminchat lépés
és száznegyven lépés a titkok kulcsa
enyhe feszültség a hajszálereken
és sárga lampionok a furcsa
óriás tavon mely épp az égbolt
százharminchat lépésnyire az őt bebörtönző
szövegkörnyezettől mely a
vers

*

láttalak ott azon a furcsa-kék hajón
azon a tengerszín vízen égszínű kupolával
fegyverrel voltál és bársony-kék ruhával
én láttalak s te láttál-e vajon?

ez mind elfér egy festett-kék négyzeten
egy kevés bíbor kell a horizontra még
az ecset ha vásznon elnagyolva lép
most tótágast hajózunk képzelem
az ég lett a tenger a tenger lett az ég

*

az oroszlán most épp szelíd
borzongva hajolsz a rácshoz
hisz pont a bűn az első lépés
a megbocsáttatáshoz

e táj most nem vádlója régi szépnek
itt nincs antik nincsen régiség
alkony van vörösbe pirul a kék
s valami nagy-nagy tüzet rakhattál Attila
ha már az ég is ég

*

és itt ez a garden-party furcsa
a lugason kirakva párezer lampion
ilyen kontextusban az ég sem végtelen
ilyen kontextusban sűrűbb most a lég
száznegyven lépés a titkok kulcsa
százharminchat lépés a kék

***

exit

kovács andrás ferencnek

nem érdeklem már anyám és korom
elfedhetne tőzeg és korom
úgyse sírna értem szőke barna
músa ki a verset rámtakarta

hogy meg ne fázzék seggem itt a porban
halálomat megint elnapoltam
csak várok hátha benő versem lágya
és eljutok a rímek parnaszára

ki zátonyon áll bokáig tengerben
annak úgyis mindegy hány hét lesz a tervben
azért merül bokáig a vízbe
mert nincs hite hogy elkárhozzon érte

füstszobámban ülök tarka priccsen
majd mindenki szobrot kap a nincsben
de most még vodka bent és kint hó
s a verselet berúgik mint ed poe

a jobb napokra jut a vád s az ánizs
ilyenkor tudjuk: vár az égi páris
és repülne de úgy halad a bamba
ha gyalog megy mint kassák a france-ba

metró texas fiatalkor aggkor
megírta már ezra pound és jack cole
a rímes beszéd csak feldobott érme
bárhogy esik megrónak majd érte

sorsunk komor az úrban ezért let
mert mi írunk míg ezek csak beszélnek
és költözésről megmarad e vers itt
világít mint tárt ajtón az exit

***

értékesítési szonett

az éj hideg mint zsákba varrott holt
s mint sárga húgyfolt széjjelfolyt a hold
és felköpök de nem találom el
körülkarol rossz borszagot lehel
a közös tudat – ő felel megint –
és zajlik minden idegrendszerint:
itt fent pörögnek zord ellipszeken
a hideg testek zord ellipszeken
és kabátomra folyik már a hold
a korszellem meg éppen rámfarolt
míg vakon hittem én hogy oly csodás
papír fölött a szótagszámolás
s most verset árulok mint jó kofák
szonett lett – maradhat? vagy írjam át?