Kollár Árpád Milyen madár című verseskötete tavaly megnyerte az Év Gyerekkönyve díjat, 2016-ban pedig az IBBY (Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) dicsőséglistájára került, a világ legjobb gyerekkönyvei közé. A költő azonban a szakmai elismeréseknél többre tartja a gyerekolvasók pozitív visszajelzését. A kolozsvári Bulgakovban Kovács Flóra faggatta.

Jó hangulattól, pezsgő vitáktól volt hangos az idei Árkosi Írótábor, amelyet IX. alkalommal rendezett meg az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MÍL). A többek között Kárpát-medencei folyóiratok bemutatkozására fókuszáló rendezvény az értékteremtést, a magyar nyelv ápolását tartotta legfontosabb feladatának.

Bretter Györgyről, a kolozsvári Bulgakov Kávézóban helyet kapó irodalmi kör névadójáról tartott előadást Egyed Péter filozófus, költő, író, aki a neves gondolkodó tanítványa volt. „Esszéket írok, etikai-antropológiai kérdésekről, mert hiszem: az ember problémája a legkomolyabb dolog” – fogalmaz önéletrajzában az irodalmilag is jelentős filozófiai kötetek, tanulmányok szerzője, a hatvanas-hetvenes évek Kolozsvárjának karizmatikus alakja. Nyitott gondolkodó, megnyerő, közismert személyiség, akit imádtak a nők: ilyen volt Bretter György, a főleg pályakezdő alkotók kibontakozását segítő mai irodalmi műhely névadója. Ennek ellenére kevesen ismerik a fiatalabb generáció képviselői közül. Ezért is volt hiánypótló a kör legutóbbi ülése, amelyen Egyed Péter mesélt egykori szellemi mesteréről. A meghívott 1974-ben kezdte el a tanulmányait a Babeş–Bolyai Tudományegyetem filozófia–szociológia szakán, és ekkor ismerkedett meg Bretterrel is.

Ballada a tavaszi távról

Mint csiga kúszom a ragacsos időben,

nincs unottabb, mint a lassú kattogás,
hiába fénylik minden azúrkékben,
közhelyes nekem a tavaszrianás.
Illatod most paplanra szálldos,
testemre mégsem hull vágytakaró,
alakod kellene, a hiányt elmosó,
ölemben felolvadna a hó.

Beszéljünk a nőkről címmel nemrég vitaindító írást közölt Gergely Tamás az eirodalom.ro-n a női írókról, hiányukról. Most Varga Melinda reakcióját hozzuk:

Kolozsvári egyetemistaként, pályakezdő költőként folyamatosan találkoztam a női irodalom vitatémával, még az egyébként nyitott szellemiségű Bretter Körökön is állandóan meglovagolták ezt a mára már szerencsére lerágott csontnak számító témát, amint alkalom adódott rá és egy női szerző mutatkozott be, rögtön föltették neki a kérdést: milyen érzés nőként írni, és rendszerint kielemezték, hogy az illető versek vagy prózák a női irodalom kategóriájába tartoznak vagy sem.