Könyvekről

Tamási Áron: Jégtörő Mátyás c. regényéről

Tamási Áron számára, aki színdarabot írt A vitéz lélekről, és már első kötete is a Lélekindulás címet viselte, a lélek sosem volt üres kifejezés. Ellenkezőleg, írásai megértéséhez fontos kulcsszó, világlátásának lényeges eleme. Babits Mihály így üdvözölte az 1936-ban megjelenő Jégtörő Mátyást: „Ez a világnézet, mint némely ősvallások, az egész világot lelkes valaminek látja, amelyben egyszerű és egyetlen küzdelem folyik: a Jó és a Rossz öröktől fogva tartó küzdelme. A regény mindinkább ennek a nagy eposzi küzdelemnek mitologikus epizódjává árad, ahol a voltaképpeni regénytartalom, az emberi hősök alakja és sorsa nem is fontos többé, csak hordozója, könnyed eszköze, pehelyként dobált játéka a nagy varázsharcoknak és boszorkányságoknak, akár a legidősebb népmesékben.”

Tamásinak ez a regénye ténylegesen is egy lélek története, amely alászállva az űr végtelen tartományaiból (avagy a mennyből), számos állati alakban ölt testet, míg végül egy újszülött csecsemő testében emberré lényegül át. Mindeme fantasztikus történet mellett azonban a legtermészetesebb valóságában ott található a mindenkori székely falu, egy benne lakó székely család minden bajával, örömével, nekikeseredéseivel és reményeivel, s időnként, persze, humoros figurázásaival. Mert mintha a sanyarú állapotok is szelídülnének kicsit, ha az ember ízesen és figurásan odamondogat nekik. Meg nem oldódnak ugyan, valahogy mégis kezesebbé válnak, az élcelődés sokat lecsiszol az élükből.

De még a különböző állatok is ‒ bolha, méh, pók, bagoly, gólya, sas, róka, kutya –, amelyekbe a vándor lélek belebújik, olyan jó székelyes észjárással és beszédmóddal hányják-vetik meg a világ dolgait, beszélik ki saját gondjaikat, hogy az olvasónak időnként az a benyomása támad, miszerint ez az egész beláthatatlanul nagynak és kiszámíthatatlanul bonyolultnak tűnő világ végeredményben olyan, mint egy nagy székely falu, s a világot keserítő mérhetetlenül sok gond is leegyszerűsíthető néhány ősbajra, amelyek nem olyan kezelhetetlenek, ha az ember használja a tudását, lehetőleg jóra.

Méltatói egyetértenek abban, hogy a Jégtörő Mátyás a Tamási-életmű legkülönösebb regénye.

Sokaknak, mint fentebb Babitsnak is, a népmesék jutnak eszükbe róla. De szintén az éles szemű Babits veszi észre azt is, hogy minden meseszerűsége ellenére „különös realizmussal dolgozik itt az író” és hogy „új, különös műfajt” fedez fel a magyar irodalomnak. Ez az új műfaj, amelyet Tamási Áron székely-magyarul egyszer már működésbe hozott a ’kilencszázharmincas években, majd csak később, a ’kilencszázhatvanas években fog nevet találni magának világszerte. (A megnevezés létezett már előbb is, de kezdetben csak bizonyos észak-amerikai festők képeire alkalmazták, nem az irodalomra.) Az új irodalmi műfaj felfedezése és elnevezése néhány dél-amerikai író műve, de leginkább Gabriel García Márquez híres regénye, a Száz év magány kapcsán fog történni, és úgy hangzik: mágikus realizmus.


Tamási Áron: Jégtörő Mátyás. Székely Könyvtár sorozat, Hargita Kiadó, Csíkszereda, 2019.

Király Farkas: Sortűz c. regényéről

Király Farkas Sortűz* című könyve az 1989. decemberi román forradalom eseményeit dolgozza fel a sorkatonák szemszögéből. A kultúrantropológiában ezt alulnézetnek hívják, a szerző egy interjúban talán „belülnézetnek” nevezi, felmutatva, hogy mi történik ezekkel az ártatlan szinte-gyerekekkel, akikkel korábban eljátszották a rend látszatát, aztán a forradalom hevében belökik a totális harc káoszába, ahol a régi referenciák már nem működnek, csak bizonytalanság van, csak félelem és az ebből fakadó értelmetlen-aljas cselekedetek.

Hegedűs Imre János novelláiról

Mozogni egy adott tájegységen belül (vagy visszatérni ahhoz), annak értékeivel szemlélni a világot, hűnek maradni ezekhez az értékekhez és vállalni azokat napjainkban is – így lehetne összefoglalni Hegedűs Imre János könyvét. Nyilván a dolog nem ennyire egyszerű, sőt, globalizálódó világunkban egyre bonyolultabb.

Lankadatlan lázadás

„Ne hidd, hogy a lantnak/ereje meglankad/csak hangköre más” – erre az Arany János versrészletre gondoltam minduntalan, Czegő Zoltán új verseskönyvét* olvasva. És nem csupán azért, mert Czegő esetében is öregkori líráról van szó, mint e fenti, Mindvégig című versből vett idézet esetében, hanem azért is, mert Arany János a Czegő-líra egyik sarokköve.

Hilgert István kötetéről

Egy könyv is lehet időkapszula, amibe a jelennek és a jövőnek gondolatokat zárunk. Hilgert István: Időkapszulák – Volt egyszer egy Nagyvárad című kötete ilyen. A kötetben az az igazán jó, hogy bár hely és idő szempontjából a nyolcvanas-kilencvenes évek Nagyváradján járunk, valójában olyan emlékekről, élményekről ír a szerző, melyek nem – vagy csak részben – hely- és idő specifikusak.

Shrek Tímea Halott föld ez c. kötetéről

MÁS VILÁGOK

„– Eredj, pakold össze a lomod! ‒ szólt az anya a kislányhoz.
‒ De én nem akarom! ‒ Dehogynem, költözünk, ezt mán megmondtam! – De én nem akarok a táborban lakni! Én itt maradok az utcában a mamával!
‒ Olyan nincs, jössz és kész! – Anyukám, könyörgöm, hadd maradjak itt mamánál!
‒ Nem! – mondta az anya, majd rúgott egyet az oldalába, mint ahogy a kutyáknak szokták. ‒ Takarodj, és szedd a lomod!
[…] – Nem ‒ válaszolta a lány zokogva. – Há mé’? ‒ Mert félek. – Oszt mitől? ‒ Attól, hogy olyan leszek, mint te.”

Farkas Wellmann Éva: Parancsolatok c. kötetéről

A mózesi tízparancsolat 21. századi olvasatát adja Farkas Wellmann Éva Parancsolatok című kötete, mely az ótestamentumi törvények aktualitását elsősorban filozófiai-etikai szempontból vizsgálja meg. Az erkölcsi dimenzió mellett mégis talán az esztétikai a lényegesebb, végtére is versekről van szó – és a versekhez írt dalokról.

Borcsa János: Örökségem c. kötetéről

Borcsa János: Örökségem (jegyzetek, glosszák, tárcák). Ez a könyv egy apró darabokból (jegyzet, tárca, vázlat, karcolat, szösszenet stb.) felépülő, végteleníthető (végtelen) monológ, ennek szinte minden regiszterével: magánbeszéd, fohász, ima, segélykiáltás, „akkorismondomamagamét-mindig”, amelyben egy értelmiségi a századvégen (XX.) és a századelőn (XXI.) számbaveszi külső- és belső környezetét, saját világát, e környezet és világ külső-belső „állapottyát”; teszi mindezeket aggodalommal, tenniakarással, jobbító (leíró) szándékkal.

Herta Müller: Fácán az ember, semmi több c. könyvéről

A Fácán az ember, semmi több Herta Müller negyedik, magyarul megjelent könyve. A rövidke elbeszélés roppant súlyos, letaglózó olvasmány. Szikár, tűpontos, néhány szavas mondatokból álló, sallangmentes („bodorádámos”) szöveg, mely egy-két oldalas, önállóan, szabadversként is működő fejezetekre oszlik, és ebből az erősen egymásba kapcsolódó és kapaszkodó szövetből áll össze a ’80-as évek bánsági sváb falujának keserű költeménye.

Szőcs Kálmán válogatott verseiről

Ugyanúgy olvasunk-e húsz-harminc év múlva egy könyvet, egy életművet, a verseket, versesköteteket, mint ahogyan olvastuk valamikor, annak idején, mondjuk kamaszkorunkban? Ugyanaz a költő, ugyanaz az életmű áll-e szemben velünk most, mint akkor? Változtak-e vajon azok a versek? Vagy mi változtunk volna? Nyilván nem változtak, ugyanazok maradtak, csak mi lettünk mások, öregebbek, talán tapasztaltabbak, talán kifinomultabb lett az ízlésünk, talán sok-sok költőt, sok-sok költeményt olvastunk azóta, szélesebb lett a paletta, másképp látjuk, olvassuk ma, mint akkor, ki tudja?