Zsidó Ferenc Laska Lajosáról

A magyarság testsúlya, forró levesbe lépni, barna cipőkrém

Rövidprózák*, áll a könyv alcímében, és tényleg, ha mondhatom így, kellemesen rövidek ezek az írások. Néhol a haiku prózaváltozatával, az úgynevezett haibunnal mutatnak rokonságot a szövegek. A haibun sem akar valami világrengetőt közölni, terjedelménél fogva erre kevéssé is lenne képes, inkább csak konstatál valamit, rögzít egy pillanatot vagy egy érzést, amely így kimerevítve azért továbbmutat önmagánál, sokat elárul másról is, például az íróról, aki rögzítette, ez esetben Zsidó Ferencről.

Az Inkarnációk című karcolatban többek között az jut Laska Lajos eszébe, hogy halála után szívesen lenne barna cipőkrém, idézem: Ami befolyja a cipőt, felszívódik, ott van és mégse, ápol és eltakar, mint a haza hantja, csak annál kevésbé  patetikusan. A Nemzetféltő étvágy címűben pedig arról elmélkedik, miszerint elkeserítő ugyan, hogy évről-évre fogy a kárpát-medencei magyarság lélekszáma, viszont a felmérések szerint hovatovább nő a magyar lakosság testsúlya, átlag kilószáma, így, megint idézem: "Amennyivel kevesebben leszünk, annyival nagyobb a súlyunk, tehát végeredményben nincs veszteség!"
Laska Lajos gondolkodásmódja eltérni látszik a szokványostól. Kedvenc írásom a könyvből az, amikor a gyermek Laska Lajos véletlenül belelép a konyha hideg kövére hűlni letett fazék forró levesbe. Harmadfokú égési sérüléseket szenved, hosszas orvosi kezelésre szorul. Sok mindenen rágódhatna az eset kapcsán, Laska Lajost mégis az foglalkoztatja makacsul, nem hagyja nyugodni, újra és újra eszébe jut, hogy vajon mi lett ezután a fazék húslevessel: végül is feltálalta-e az anyja ebédre, vagy első mérgében kiöntötte?
Laska Lajos kilóg az átlagemberek sorából, ha csak fura, néha deviánsnak tekinthető gondolatai által is. Pedig igyekszik tőle telhetően elvegyülni a tömegben, nem lenni kirívó. Néha csak mímeli azt, amit mások csapatostól csinálnak, mint az Üdül című írásban a tengerparti nyaralást. Laska Lajossal többnyire nem történik semmi világrengető, ő egyszerűen csak él, éldegél, s főleg viszonyulni próbál valamiképpen az adott helyzetekhez. Laska Lajos egy viszonyulási művész. Ahogy tulajdonképpen mind azok vagyunk mi is.
Laska Lajos próbál válaszokat adni a miértekre, a már úzussá, a mindennapok bevett gyakorlatává vált cselekedetek csíráját, kiváltó okát igyekszik megtalálni, azt az első kisiklást, amire visszavezethető minden későbbi kellemetlenség. Az összeforrás című miniprózában például arról esik szó, hogy a menyasszony és a vőlegény ott állnak az esketést végző hivatalnok előtt, s a boldogító igenek elrebegése után, a ceremónia részeként szimbolikusan meg kell gyújtaniuk közösen egy szál gyertyát. Az ügyetlenkedő Laska Lajosnak ez többszöri próbálkozásra sem sikerül, mire újdonsült felesége kikapja kezéből a gyufát és első mozdulatra meggyújtja a gyertyát. Úgylehet, itt romlott el először valami. Idézem: "Laska a boldogság mámorában nem tulajdonított különösebb jelentőséget a történteknek. Később már mindegy volt."
Olyanok Laska Lajos történetei, mintha valaki megpróbálna tudatosan élni, abban az értelemben, hogy minden cselekedetére és gondolatára, még a kevésbé fontosakra és ezért nem kontrolláltakra is gondosan figyel és lejegyzi. Laska Lajos néha nem is cselekszik, csak kigondol valamit, ötletei támadnak, lehetne a koncept art elnevezésű művészeti irányzat bajnoka. Időnként olyan érzésem támadt, hogy ezeknek az ötleteknek a megírását, a Laska Lajoson keresztüli kibeszélését a szerző egyfajta gyógyterápiának használja. Persze, ha úgy vesszük, minden írás egyfajta terápia is az írója számára.
Néha csak szösszenetek, villantások ezek a rövidprózák, de aki halászott már villantóval, az tudja, egy-két villantás elég, hogy ráinduljon a hal a csalira, vagy ez esetben az olvasó elkapva egy gondolatmenet végét, továbbgondolja azt. Úgymond kukacok ezek a rövid kis írások, de ott a lehetőség, hogy halat eredményezzenek vacsorára, remélhetőleg harcsát.
A hosszabb terjedelmű próza meg a rövidpróza valahogy úgy viszonyul egymáshoz, mint a sörétes puska meg a golyós puska. Sörétes fegyverrel bokrostól is lehet nyulat lőni, a sörét szétterülő szórásában néhány sörétszem mindig eltalálja a vadat, ha körülbelülre céloz a vadász. Golyós puskával lőni nehezebb, ott igen pontosan kell célozni, ráadásul létfontosságú szervet kell eltalálni, úgymond a lényegre kell tapintani ahhoz, hogy meglegyen a zsákmány. Zsidó Ferenc ebben a könyvében sportszerűen golyós fegyverrel lődöz. A verdiktet pedig, hogy hány nyulat, fácánt, miegyebet sikerült elejtenie, hogy egyáltalán lőtt-e valamit, bízzuk a Legfelsőbb Bíróságra, azaz az olvasóra.


*Zsidó Ferenc: Laska Lajos. Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2012.