Fekete Vince Vak visszhang c. kötetéről

Magaslatról tekint vissza és előre ez a könyv, egy fontos alkotói út néhány hangsúlyos állomására. Fekete Vince költői pályájának rövid összegzését látjuk, melyet kiegészít még egy vadonatúj versfüzérrel, amely maga is szinte kitesz egy vékonyka könyvecskét. Gyaníthatóan a szerző válogatásában olvashatjuk már a kezdetektől az életművet: a Parázskönyv című első kötet, az azt követő Ütköző, illetve a Jóisten a hintaszékből verseit, sőt, a Piros autó lábnyomai a hóban című gyermekverskötetbe is belepillanthatunk.

De érezzük, hogy újra le kell venni a polcról a teljes könyveket, mert kiszakítottságukban mégsem mondanak el mindent ezek a verspillanatok – sok kedvenc kimarad az ilyen rostálások alkalmával.
Kiemelt helyszínek, a tágabb értelemben vett otthon versei a 2010-es Védett vidék című kötetből válogatott darabok. Ezek a megverselt helyek néha teljesen közömböseknek tűnnek, talán az aprólékos leírás látszólagos függetlensége miatt. De például a Felissza mind című vers tanúsága szerint ez valóban csak illúzió: az ismerős, a hazát jelentő utcák, terek, piacok, házak mind-mind szívóerőt jelentenek, magukénak tudják a bennük mozgó embert. Az a táj, amely bizonyos részében természetvédelmi terület, de ugyanígy védetté tehetők más régiói is – a lélek számára.
Nyomon követhető ez az olyan természetversekben, mint a Vak visszhang: „Magyarázok neked, mutogatom körben a dombokat. / Mesélek a mögöttük elterülő vidékről. Látod azt a / színt? Érzed ezt az illatot? Ami lehet, már rég nincs / is, amit már csak a képzeletem idéz.”
A természet viszonylatában egészen más dimenziót nyernek az emberi kapcsolatok. Súlyosabbá, elszigeteltebbé lesznek a világról vagy egymásról feltehető kérdések: „Vajon mért vágunk neki az erdőnek? A mormolónak, a sötétnek, a borzongatónak, az ismeretlennek. Vajon mit keresünk ott? A járhatatlant, a félelmeset?”
És az életműben – csakúgy, mint az azt vázlatosan leképező válogatáskötetben – a természetről szóló verseket egyre inkább átitatják az egzisztenciális kérdések, valami alapvető, mély riadalom. A halál bizonyossága és félelme, amint ott rejtőzik minden dolgok mögött. Egyre nagyobb tömbű versek, gondolatívek születnek a témában: Hiába való, Olyan érzés, Átok, Film… Utóbbi vers például virtuóz huszonegyedik századi rájátszás Babits Mihály Ősz és tavasz között című versére, annak dallamai, refrénje („óh, jaj, meg kell halni, meg kell halni”) hangzik a sorok közül folyamatosan, anélkül, hogy szó szerint idézné a klasszikust. De kötődik már ez a líra más elődökhöz is, Kosztolányi Dezsőhoz, Kányádi Sándorhoz vagy éppen Létay Lajos vagy Szilágyi Domokos egy-egy versmondatához. Érti és értelmezi a számára fontos lírai hagyományt (Tízezer éj).
A kötet utolsó negyede tartalmazza Fekete Vince legújabb, eddig kiadatlan verseit, Vargaváros címmel. A ciklushoz rendelt évszám 2015, s mindjárt a már elhíresült, korábban Fohász címen ismert, most A kőműves fiaként közreadott poémával indul. (És közvetlen kapcsolatot tart fenn Babits Balázsolásával.) Ez és a másik Mária-vers, a Mária, anyácska vagy Dsida Jenő kiegészített Tízparancsolata, de a füzér több más darabja mély istenhitről árulkodik, az élet végességének, relativitásának döbbenetéről, igen árnyalt poétikával. Megmaradnak a hosszú lírai futamok, nehéz is kiemelni az egymás után sorjázó jelentős darabok közül. Olyan érzésünk támad, mintha ez a ciklus is válogatás lenne. És persze mindezt mintha csak a belelapozás felületességével sorolnánk. A szülő elvesztése, a társtól való elidegenedés, a gyermek- és természetélmény vagy az istenhit valódi mélysége Fekete Vince költészetében csakis úgy élhető át, ha teljes versekben – és kötetekben – olvassuk. (Fekete Vince: Vak visszhang. Válogatott és új versek, 1995–2015. Sétatér Könyvek, Kolozsvár, 2015.)


Magyar Idők