Print this page

Háy János Kik vagytok ti? c. kötetéről

Hosszú évek munkáját felölelő, értékes könyv született a magyar irodalom jeles képviselőiről, amolyan háyjánososan. Szerb Antal óta nem sokan vállalkoztak efféle átfogó irodalomtörténeti és életútfeltáró mű megjelentetésére. Éppen ezért is lett hiánypótló és megkerülhetetlen olvasmány Háy János új könyve, ami egyben izgalmas találkozás is azokkal a klasszikus írókkal, költőkkel, akikkel lehetséges, hogy sokan utoljára csak az iskolapadban találkoztunk, egyfajta piedesztálra emelve, olyan szerepekbe szorítva, melyek nem minden esetben vagy egyáltalán nem tükrözték a valóságot.

Az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent Kik vagytok ti? közel 700 oldalán a szerző arra vállalkozott, hogy újraélessze a kötelező magyar irodalmat és teljesen más megvilágításból, rájuk aggatott vagy önként vállalt szerepeiktől megfosztva mutassa be Petőfit, Aranyt, Adyt, Jókait, Móriczot, József Attilát és olyan további költőket, írókat, akiket a magyar irodalom nagyjaiként emlegetünk.

Az irodalmi mű egy teremtett világ, ami létrejön az írói tapasztalat erejével, az írói tapasztalatra épülve. Amikor az olvasót bevisszük ebbe a teremtett világba, akkor viszi magával a saját tapasztalati rendszerét is. Ez a két tapasztalati rendszer – az íróé és az olvasóé – találkozik a műben és valójában ez a találkozás az, amikor megérintődik az olvasó. Ezt nevezzük katarzisnak. A történetmesélés legfontosabb része – mint a civil életben is – a hitelesség. Az irodalomnak pedig egy teljes világ igazságát kell elhitetnie. Hogy miképp?
Háy János kedvenc irodalmi személyiségein keresztül mutatja be ezt az utat.

Hitelesség és szerepkör

Először is fontos az önismeret, tehát az írónak megfelelő önismerettel kell rendelkeznie és tudnia kell, hogy honnan néz rá a világra. Ugyanakkor szükség van egyfajta távolságtartásra és annak tudatára is, hogy minden megszólalása mimikri, tehát mindig valamilyen magára öltött szerepben van, amiben jól kell tudnia megszólalni. Az írói szerep semmi másról nem szól, csak arról, hogy azt akarja elhitetni az olvasóval, hogy jogosult arra, hogy a világról beszéljen. Ezért tesz meg mindent és ezért állít maga mögé akár legendásított szerepkört is.

Petőfi nem szerette a bort, Arany mániás depressziós volt

Természetesen ezek után a szerepkörök konkrét példái sem maradhatnak el, melyeket Petőfi, Arany, Ady és Móricz életművén keresztül mutatnék be most. A következőkben e négy alkotó önként vállalt vagy a külvilág által rájuk aggatott és rajtuk maradt szerepeiről mesélnék, melyek a könyvben rendkívül olvasmányos formában vannak taglalva.

Petőfiről például kiderül, hogy ő volt „az első nagy hóhányó”, az első nagy szerepjátékos, aki csak úgy zsonglőrködött a szerepekkel. Általában olyanokat választott, amik a valódi személyiségéhez képest, távolabbi szerepek voltak, hiszen annál könnyebb volt bennük megszólalnia. Így derült fény arra, hogy bár verseiben rengetegszer ír a borról, valójában nem szerette azt – már pár pohártól rosszul volt –, és nem is volt akkora nőcsábász, mint ahogy azt hihetjük, „a csajokkal inkább ügyefogyottka volt”. Ugyanakkor szerepjátékainak nagy segítő ereje volt abban, hogy gigantikus életműve létrejöhessen annak ellenére, hogy csupán 26 évet élt.

Mintha eleve öregnek született volna, csak ülve lehet elképzelni, szoborszerűen. Aranyt. Petőfi után ő volt a „nyugodt erő” megtestesítője, aki betegesen szorongó és rettenetesen sértődékeny volt, így jutott számára a konzervatívabb szerepkör. Nem is ment emberek közé, nehogy megsértsék… Arra törekedett, hogy a nemzet képe róla egy makulátlan kép legyen ezért is igyekezett kiiktatni a morálisan megkérdőjelezhető pontokat az életéből. Pszichés problémáiból adódóan szívesen kivetítette a magyar nemzetre sírva- vigadását.
Szerelmes verse tulajdonképpen nincs is, és ha nem lennének az Őszikék, akkor azt látnánk, hogy Arany egy epikus költő, akinek nincs lírája. Meg se engedte magának azt, hogy az a lélekrész látszódjon, ami a lírai anyagot teremti. Az ő célja teljesen más volt. Ő nem a lelket akarta feltárni, az egyén lelkét, hanem Arany a nemzet lelkét akarta megragadni.

Ady „nagyszerű PR-szakember volt”, Móricz sokat kamuzott

Adyról tudjuk, hogy nem csak egy rétegnek akart írni, hanem mindenkihez szólni szeretett volna. Szerepei tulajdonképpen a 19. század kedvelt szerepei voltak: a próféta, a zseni, a megváltó, a bohém. Sokszor hangsúlyozta, hogy olyan országba született, ahol az igazi zseniket nem tudják elfogadni, ezért mit van mit tenni, inni kell, hogy elviselhesse a sok primitív embert. Erre jól rá is játszott, de rá is ment… Idősebb korában sem tágított a zseni-szereptől, gyakorta tett úgy nagy nyilvánosság előtt, mintha épp megszállta volna az ihlet, majd papírra vetett egy amúgy már rég elkészült verset.

Móricz valójában elkezdte legendásítani a saját életét. Június 2-án született, de neki ez a nap valamiért nem tetszett, inkább áttette Péter-Pál napjára, június 29-re, ami az aratás kezdése is, majd azt hitette el az emberekkel, hogy ő minden nagy regényét ezen a napon kezdi el.
Nagy legendagyártó volt, magáról azt akarta elhitetni, hogy ő az őserő, aki nem anyától született, hanem a földből sarjadt ki és kiépített magának egy paraszt-mítoszt. Imádta, ha parasztozták, de alapvetően nem volt az, csupán vidéki. Apja vállalkozó volt, anyja pedig paplány. Móricz ezzel a szereppel valahogy egy vágányra terelte művei értelmezését is, hiszen egy idő után csak „parasztságát” kezdték benne látni az emberek.


Háy János: Kik vagytok ti?, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2019.

© 2017 Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány