Lőrincz György tükröt tart


Mondhatni bármely elbeszélő alaptörekvése mögött ott kell lennie annak a hitnek és motívumnak, amelyet nagy német kortársunk, Siegfried Lenz egy vele készült interjúban úgy fogalmazott meg, hogy történetek elbeszélése útján megérthető a világ. Ez a gondolat vezethette Lőrincz Györgyöt is új regényének* megírásakor, minthogy a rendszerváltás utáni erdélyi magyar világunkat, legalábbis annak egy szeletét kívánja megérteni egy mindennapi történet elbeszélésével. Az író által elbeszélt történet a mai – az egyik szereplőt idézve – „zavart kor”-ról (200.) s az önmagát kereső emberről szól, a főhős szerint ugyanis azzal a kérdéssel telik az élet, hogy „kik is vagyunk valójában.” (162.)

A történet középpontjában egy székelyföldi kisvárosban, felismerhetően Székelyudvarhelyen élő értelmiségi család áll. A szülők egyetlen lánya érettségi után Budapestre kerül főiskolára, de egy idő után egyre inkább az élvezeteket keresi, kitartottja lesz egy idős férfinak, majd a nagyvárosi alvilág magába szippantja, kábítószer áldozatává válik, s mindez a szülőkkel való kapcsolat megromlását, sőt megszakadását is maga után vonja. Ennek a folyamatnak a bemutatása a realizmus jegyében s az epika hagyományos eszközeivel történik. Az eseményeken kívül álló elbeszélő szeme végig a főszereplőn, követi annak nehéz lelki tusáját, aki – ahogy magában az anyában megfogalmazódik – a „fájdalom tövissel kirakott útját” járja (18.), de a szó konkrét értelmében is bejárja két alkalommal is a fővárost, reménykedve lánya megtalálásában és visszaszerzésében.

A szülők első generációs értelmiségiek, az apa, Gordon Tamás gazdagabb, az anya, Gordon Mária Réka szegényebb tanyasi-falusi parasztcsaládból származik. Egyetlen lányuk, Hanga a középiskolát már más városban, a megyeszékhelyen végzi, s kintlakó diáklányként nem tud ellenállni, mint osztály- és nemzedéktársai közül annyian, a szabados élet kisebb-nagyobb csábításainak. Megveti a kiszámítható életvitelt, keresi az élvezeteket, a mámort, mert úgymond álmodni akar... A maga módján lázad mind a szülők, mind a világ ellen. A főiskolás évek alatt aztán mindezek a hajlamok a végletekig fokozódnak. Egyrészt egy nyers és kirekesztő magyar valósággal találkozik, s így látnia kell a gyermekkorától beléje táplált magyarságtudat értéktelenségét az általa belakott kisvilágban, másrészt enged annak a csábításnak, amit a szabadság dzsungele a nagyvárosban felkínál számára. A szülőkben kétség támad, látva lányuk számukra érthetetlen viselkedését és cselekedeteit (kerüli az anyjával való találkozást, aki csak azért utazott Pestre egy alkalommal, hogy láthassa őt, sőt, félrevezeti, becsapja, a megbeszélt találkákra nem megy el), majd magukban megrendülve keresik a magyarázatot az egyre váratlanabb helyzetekre, amelyekbe lányuk kerül, s mindeközben a házastársi viszonyuk is elhidegül... Próbálják felülvizsgálni nevelési módszereiket – az apa, ha nem is az idejében elcsattanó pofonok, de a szigorú normák híve volt, az anya pedig helyt adott a gyermeki öntörvényűségnek, a személyiség úgymond szabad kiteljesedésének –, de még családtörténeti „kutatásba” is belefog az anya, keresve a gyökereket lánya deviáns viselkedését illetően, hasonlóképpen töpreng az új világ beálltán, amely szerinte az emberben feltámadó rossz egyik forrása.

Az elbeszélés jelene mindössze három napot érint. 2005 augusztusában egy elektronikus úton kapott levélbeli értesítésre még aznap este autóbusszal a magyar fővárosba utazik Hanga anyja, hogy aztán az érkezést követő két nap keresse lányát, akinek – az értesítés szerint – napok óta nincs, mit ennie. A regényben elbeszélt események viszont egy fél életet fognak át időben, sőt, a családtörténeti kutakodások alkalmával felidézett alakok és események elbeszélésével mondhatni az egész 20. századot úgy, ahogy az nyomot hagyott a két család sorsában.

Lőrincz György új regényéről igazán elmondható, hogy tükör, melyben ki-ki szemlélheti önmagát, eltöprenghet saját életén, a szülő például, hogy adott helyzetben mit tett helyesen s mely döntéseiben lehetett volna bölcsebb, miért s hogyan válhat valaki gyermeke elveszetté, de az elbeszélés módja s maga az epikai építkezés már magáról az íróról s alkotásáról is képet ad az olvasónak. Minden alkotás egyszeriségével és eredetiségével vonja magára a figyelmet, s azzal, hogy képes-e alkotója figyelmünket lekötni közlendőjével, illetve annak megformálásával.

A szív hangjait erős kezdéssel indítja a szerző, a főszereplő egykori diákjának levelével, amelyből lánya kilátástalan helyzetéről értesül a hetek-hónapok óta feloldhatatlan feszültségben és tehetetlenségben élő anya, majd ezt a levélszöveget követően veszi át a szót az elbeszélő, hogy fordulatos módon s részletezően mesélje el  levélbe foglalt, a lányról készült és súlyos aggodalomra okot adó helyzetjelentés előzményeit, illetve mindazt, amint az anya a csakis az anyákban élő erős akarat és szeretet, azaz a szív hangjaira hallgatva a milliós nagyvárosban lánya keresésére indul, kevés együttérzést, annál több közönyt, megvetést és megalázást elszenvedve.

Egy ilyen egyszerű (?) történet előadása  jó helyzetteremtő hajlamot feltételez az író részéről, ugyanakkor változatos közlésformák alkalmazását „írja elő” a szerzőnek, továbbá a feszültségteremtés és -oldás eszközeinek (késleltetés, megszakítás s a többi) mértéktartó használatát, hogy epikai hitelre tehessen szert a mű, s az olvasót magával ragadhassa. Az anyát gyötrő gondok vagy a töprengések visszaadásában fontos szerepet kapnak a belső monológok, a párbeszédek meg az anya és a lánya között feszülő ellentétek pontos ábrázolásának eszközei. Figyelmet érdemel, hogy Lőrincz György regényében az anya és lánya közti beszélgetések, illetve a kapcsolattartás a ma használatos technikai eszközök és csatornák útján valósul meg (chatt, skype, e-mail, messenger, rövid üzenetek váltása), s ennek hiteles bemutatása végett nyelvi és stiláris téren is kiszélesedik a mű amúgy metaforikus nyelvezetének skálája, hasonlóképpen gazdagodik még a pesti zsargonnal, amelyhez egy-két élethelyzet megjelenítésekor fordul az elbeszélő, akkor például, amikor az anya az aluljárók népe közt próbál lánya nyomára bukkani, illetve amikor egy drogkereskedőnél érdeklődik lánya után, s aki arrogáns viselkedésével az anya pillanatnyi lelki összeomlását is előidézi. Utóbbi helyzetben szenvedi el az anya pesti felderítő útja során a legsúlyosabb megalázást, de hogy önkívületében ugyan, viszont annak az ágyába kerül, aki őt erkölcsileg megalázta – de akinek köszönhetően talán mégis rátalál lányára! –, nem érzem igazán ebbe a történetbe illő, és még kevésbé, sikerült befejezésnek. Bár a szív hangjait nem könnyű az értelem nyelvére átültetni...

Összefoglalva azt mondhatja recenzens, hogy Lőrincz György írói tükre nem torzít, érdemes naponta belenézni, illetve jó, ha fel-felidézzük, amit mutat.

*Lőrincz György: A szív hangjai. Csíkszereda, Pro-Print Könyvkiadó, 2012