Borcsa János „lelki impériuma”
Forgatom Borcsa János új, sorozatban immár a nyolcadik kötetét, ízlelgetem, leteszem, majd újra előveszem; magammal viszem a hétvégére, a háromnapos csíkszeredai távollétem idejére, táskámban hordom, hogy amikor úgy érzem, elővegyem, és olvasgassak még belőle. Persze, kritikát nem lehet úgy olvasni, mint egy regényt, az olyan volna, mint amikor valami koncentrátumot hajtana le egyből az ember; kis kortyokban, kis nyeletekben kell élvezni, majd hosszan a szájban, a fejben, a gondolatokban kell tartani, az ízlelőbimbókkal körbetapogatni, hogy föltárja igazi, sokféle ízvilágát. Nyolc kötetet említettem, ami azt jelenti, hogy életének, „fennállásának” minden évtizedére jutott egy saját termés, plusz kettő ezeken felül is, és akkor az általa szerkesztetteket, gondozottakat, kiadottakat nem is vettem még számításba.