Pomogáts Béla erdélyi irodalomtörténete
Nehéz megközelíteni Pomogáts Béla világát*. Proteuszi alkat. Nem alakváltozatai kápráztatnak el, hanem az életmű gazdagsága, termékenysége és a feldolgozott anyag mennyisége. Obersovszky Gyula, ötvenhatos forradalmár Prelűd halál után harmadik kötetéhez írt előszóban írja Pomogáts, hogy nemcsak a költő-fogoly memorizálta, papír hiányában, a verseit, hanem rabtársai is, akik aztán, kiszabadulva, tollba mondták neki. Sántít a hasonlat, de valahogy így “közlekedik” Pomogáts Béla tudatában mindaz, amit a földkerekség bármely pontján magyar nyelven leírtak. (A nyugati magyar irodalom történetét ő írta meg Béládi Miklóssal és Rónay Lászlóval!) Járta és járja a világot, sűrűn látogatja a könyvtárakat, a levéltárakat, az irodalmi intézményeket, a szerkesztőségeket és barátait, szórja az ismereteket, ugyanakkor gyűjti a másokét, csodálatos körforgás jön így létre; nincs olyan eseménye az irodalmi életnek, amelyről ne szerezne azonnal tudomást, és ne reagálna arra, és ebben az állandó szellemi pezsgésben, ebben az embert próbáló tornamutatványban két megbízható fegyvere van: bámulatos memóriája és kivételes szintetizáló képessége.