Fontos, hogy az embernek legyenek megjegyezhető mondatai. Nem mindenkinek vannak, de Láng Gusztáv olyan szerző, aki kristálytiszta, frappáns, emlékezetes dolgokat tud mondani. És ezt nem csupán az Erdélyi Magyar Kritikusok Ligája szintjén mondom, hanem az Erdélyi Magyar Írók Ligája szintjén. Hamarosan visszatérek rá, hogy Láng Gusztáv szerint a kritikus hogyan és mennyiben író.
Három, számomra emlékezetes Láng Gusztáv-mondaton vagy rövid bekezdésen keresztül szeretném megmutatni azt, ahogyan ez a gondolkodásmód állandó, gyakorlati inspirációt jelenthet.

Dávid Gyula munkásságáról

1997-ben, több, mint húsz éve készítettem Dávid Gyulával először interjút Tamási Áron száz éves születésnapja alkalmával, egy székelyudvarhelyi diáklap, az Ébredés számára. Most, amikor Dávid Gyula kilencven éves, és egyre közelebb áll Tamási Áron egykori száz évéhez, hirtelen azt érzem, az időtartamok megfoghatóbbá válnak, és talán azt is, ahogyan az egyes korszakok összekapcsolódnak. Hiszen éppen erről van szó: hogy nem maguktól kapcsolódnak össze tehát, hanem vannak olyan emberek, akik összekapcsolják, összekötik a dolgokat, korszakokat, embereket. Hálózatkutatók kedves példája, hogy kézfogások követése révén mennyire messzire juthatunk el térben és időben saját otthonos világunktól. De nem csak kézfogások, hanem könyvek, vagy közösen és külön-külön megtapasztalt helyszínek is elvezethetik egymáshoz az embereket. Dávid Gyula életműve embereket összekötő könyvekben, embereket összehozó helyszínek létesítésében is mérhető.

Legutóbb a 2018-as Korunk-lapszámtémák kapcsán váltottunk néhány üzenetet, bő hetekkel ezelőtt. Andrei Pleşuról, illetve 1968-ról kértem tőle írásokat, úgy sejtettem, ezek a témák most is, továbbra is foglalkoztatják. „Nem feledem a felkérést, de még nem áll össze” – írta, aztán már csak a csend, és a hír, hogy ezek az írások már nem fognak elkészülni. De az még idetartozik talán, hogy amikor ugyanezekben az üzenetekben arról kérdeztem, mi érdekli az itthoni frissebb kiadványok közül, Kányádi András könyvét, Az intertextualitás ösvényein-t kérte.

Egy gyorsvonat száll hegymenet’,
Vágtat, sárkányt öl, falni megy.
Halkan felhangzik egy imagitár,
A hegy lejt: síp, dob, ének tovaszáll.

*

Hideg hó törmeléke rejt futó szánt.
Lent az úton blockflötéz a lejtő,
Anyuska vásznat sző, a tájfutó áll,
S egy őszbe tévedt múzsa épp befőz.

Kedves Lajos,
megleptél,
hiszen azzal váltunk el a Korunk szerkesztőségében utolsó munkanapodon – mielőtt magasabb hatalmak meg nem akadályoztak a további munkálkodásban, mert azt hiszem, Neked addig kicsit minden nap munkanap is volt –, hogy a Túlélő képek című, Kántor Laci fotóit tartalmazó könyveteket mutatjuk be augusztusban, a Kolozsvári Magyar Napokon.

A Búcsúkoncert című, legendás Egyed Péter-verseskötetben olvashatjuk a következő sorokat:

„éveken át egy dalt hallottam, tudom,
mások is: több patak zongorajátékából
néha kivált a fák között forgolódó szél
víg trombitája, a kagylók mélyvízi morgását
megszakították a sirálysípok, lavina dübörgött,
majd madárkórusok szakították fel a hangot,
barlangharangok kongtak a föld ölében, s a 
vércseklarinét, akár egy mai orgonaszóló
vagy szintetizátorfutam.”

Mi köthet össze három költőt, akik különböző terekben és különböző időkben éltek?  Egyikük, Reményik Sándor (1890–1941) élete legnagyobb részében Kolozsváron. Másikuk, Hervay Gizella (1934–1982) valamivel többet hányódva Magyarország, Erdély, Bukarest, majd újra Magyarország között. A harmadik pedig, Sziveri János (1954–1990) ugyancsak helyét keresve előbb Jugoszláviában, majd Budapesten, ahová már nagybetegen érkezett – meghalni.

Tíz mondat a katasztrófafilmek túlélőiről

Szín: rozsdaszürke
Szó / szókapcsolat: között
Ennivaló: becsomagolt tízórai
Film: Stalker
Zene: Green Day: Know Your Enemy

1. Az jó, ha egy írónak vannak mániái.
2. Váradi Nagy Pál mániái írásműveiből kikövetkeztethetően az alábbiak: sínek; elhagyott, leromlóban levő területek, tárgyak, épületek; gyermekek felnőttszerepben, felnőtthanggal; a nyers hatalomgyakorlás; mutánsok, torz testű lények.

Aki a tornácról figyel*

Legelső kötetének legelső versében az idő természetéről és irányáról elmélkedik Oláh István. Kiderül belőle, az, amit visszafelé nézve mindig könnyebb megállapítani: hogy az időnek van iránya, ahogy az is, hogy ennek belátásával meg lehet békélni, akármelyik kilométerkőtől vagy tornácról figyelje is éppen az ember:

Tíz mondat arról, ahogy ketten vagyunk

Szín: őszi levélszín
Szókapcsolat: kifújni a sínekből a kanyarokat
Ennivaló: dió
Film: A nő kétszer, r. Peter Howitt
Zene: Makám: Szindbád

1. Ha valami szomorút és aromásat (és nem szomorút, DE aromásat) szeretnék majd olvasni, előveszem Az emlékfoltozókat.
2. Ez egy olyan könyv, amelyik a kije lehetnék a másiknak kérdést teszi fel újra és újra, sokféleképpen.