Muszka Sándor: Szégyen c. kötetéről
Az, hogy ezeket a verseket már kéziratban is ismertem, valójában megnehezíti, hogy róluk beszéljek. Sok formán átkúsznak, egyesek lemaradnak, esetleg máshová kerülnek, ismét mások kígyó módjára vedlenek, teljesen átalakulnak, és így tovább... A kapott „kész termék” pedig vagy fedi a kézirat valóságát, vagy nem. A könyvekben az a legrosszabb, hogy zárt világot alkotnak, legjobb, hogy szerencsés esetben tovább lehet gondolni őket. Ebben az esetben a továbbgondolás egyenesen kötelező, ha nem riasztja vissza a gyanútlan olvasót a – hm... - végül is egyszerű cím: Szégyen.
Lehetne szuperlatívuszokban beszélni erről a könyvről, hogy mennyire hiánypótló, igazmondó, lelki és megbékélést nyújtó, aprócska történetek egész tárháza; mennyire áldozatos, önzetlen, kitartó – és így tovább… De nem tudom ezt megtenni. Gondolom, a szerzőnek sem az volt a szándéka, hogy ponyvapszichológiai iskolát nyisson, megteszik azt helyette mások, legalább annyira tömve a saját zsebüket, mint hülyeséggel az arra hajlandók fejét (és mekkora piac ez). Amiről írni tudok, az a valóság, semmi egyéb.
A több ágra szakadó, egy gyökérből származó idő, idők regénye ez. Szereplője önmaga kiszolgáltatottja, de éppúgy az önön gyökereinek is.
Ezzel a prózával szöget lehet verni a falba. Nem is akármilyent: óriási acélszöget gránitkemény falba. A regény a kommunizmus utolsó hónapjairól szól, Temesvár környékén játszódik, nyomokban rendszerváltást is tartalmaz. De nem ez a mondanivalója. Nem a politika, a rendszerváltás, hanem az emberek, és ahogyan ők megélik azt a világot. Melyet megéltünk sokan, nagyon sokan. Fiatalok számára elképzelhetetlen az az életérzés, ami akkoriban uralkodott. Gránitfal vette akkoriban körbe az embereket, és valóban patronnal lőtték az acélszeget a falba.
Diktátorok, elmúlás, széleskörű történelmi ismertetés, rothadás, kapzsiság, filozófia és így tovább könyve ez. Márai 25 évig érlelte e könyvet, végül Amerikában írta meg, meglehetősen rövid idő alatt. Dialógus-regény. Fejezetenként egy vagy két szereplő (rabszolgák, orvos, szerető, eunuch, ékszerkereskedő stb.) szólal meg, általuk mutatja be a szerző Cézár meggyilkolását. Ez a fajta írásmód ugyancsak hozzájárul ahhoz, hogy több oldaláról lehessen megismerni a diktátort.
Muszka Sándor 2013-2014 környékén nagyot dobbantott a Sanyi bá című "falutudományos" könyvével, melynek számomra elévülhetetlen értékei, hogy sikeresen megidéznek egy olyan világot, mely bizony kihalóban van. Az egyszerű, falusi ember okoskodásai, melyek annyira ízesek, mint a jól füstölt szalonna, disznóhússal főtt fuszulykaleves hagymával - nos, ezek immár az elmúlás küszöbét tapossák. Hogy tudtál ilyen könyvet írni? - kérdeztem a szerzőt, hiszen csak verseit ismertem, szerettem. "Úgy, hogy paraszt vagyok" - nézett rám Sándor, és némileg tréfásan mosolygott. Akkor is tudtam, most is tudom, Muszka lelkében több van mint versláb és hexameter, rejtezik ott egy rácsodálkozás és kritika-nélküli befogadása az egyszerű értékeknek. Igen, a túlbonyolítás sok esetben (ha ugyan nem minden esetben) hamis, felesleges, untató, mi több - undorító. Ezért a szerző Sanyi bája számomra egyfajta archaikus karakter, melyből már nem sok található ezen a világon.
Dupla-regény. Pluszregény. Kedves olvasó, egyet vásárolsz, kettőt kapsz. Akciós. Főként az első. A második is akciós, bár inkább elmebéli gyötrésekkel és vesekővel takarított. Jozefát úr téblábolásai az első rész címe. Végigkövethetjük huszonéves cilinderes, frakkos hősünket a nagyváros, a kisváros, a szomszédok, alkalmi és idealizált szeretők útvesztőiben. Vicces. Meghökkentő. Olykor groteszk, néha siralmas. Ha jobban belegondolok, nagyon is hétköznapi. Csakhogy Nagy Koppány uram sikeresen átlényegít dolgokat. Nagy megelégedésemre Karácsony Benő is segített ebben neki (szubjektív megítélésem gyönge szárnyai...).