Száj és szenny

Egy mai, a letűnt zsarnoki rendszerről szóló regényben szereplő kisdiákot idézek fel nemegyszer mostanában, aki undorral beszél osztálytársának arról a lelki megpróbáltatásáról, hogy neki az éppen soros, a vezérnek szentelt gigantikus ünnepségen a zsarnok szájának kell lennie. Tudott dolog, az ilyen alkalmakkor a szokásos élő megabanner úgy készült az akkori nacionál-kommunista propaganda előírásai szerint, hogy gyermekek, ifjak és felnőttek ezreit használták mint gyúrható, élettelen masszát, hogy tereken, stadionokban belőlük „rakják ki”, formálják meg például a zsarnok portréját, ondolált haját, szétálló füleit, szemét, száját s a többit.

Nos, a szóbanforgó kislány „masszája” – néhány társával együtt – éppen ama száj megformálásához használtatott fel, amelyet mindahányszor oly rekedtes és félelmetes hang hagyott el, hogy abba egy ország népe beleremegett. Félelem, éhség, sötétség ülte meg utána a városokat és falvakat. Évtizedekig tartó.

A regénybeli kisdiák ösztönösen érezte, hogy ama szájat, amelyet neki kell megformálnia törékeny testével a stadionban egy hideg januári napon, emberhez méltatlan szavak hagyják el nap mint nap, sőt ezektől a szavaktól függhet egy egész ország jó vagy rossz sorsa. 
Igaz viszont az is, hogy a hétköznapi egyes ember száját is éppoly gyakran hagyja el jó szó, mint gonosz. Pontosan tükrözi ezt szókészletünk, hiszen a száj szóból alkotott szavak közül szokatlanul sok a pejoratív értelmű, úgymint szájal, szájas, szájaskodik, szájhős, szájtépő s a többi. Mindenik a nagyszájú, nagyhangú, hangoskodva követelődző, magát méltatlanul mások fölé emelő, másokat uralni vágyó emberre vonatkozik. Aztán a száj szóval alkotott szókapcsolatok is változatos formában, szemléletes módon beszélnek megvetendő emberi tulajdonságainkról: a felelőtlenül beszélő embernek jár a szája, aki szidalmaz, másokat bemocskol, befeketít, az azt mondja, ami a szájára jön vagy ami a száján kifér, aki embertársa ellen beszél, az kitátja a száját vagy szájára veszi a szóbanforgó nevét, aki pedig kész elhallgattatni azt, aki neki nem tetszőt szól, az bedugja a száját az illetőnek. Hasonlóképpen szólásokban és közmondásokban is rosszalló, megbélyegző, becsmérlő jelentésben fordul elő gyakran a száj szó, mint az indokolatlanul sokat és rossz szándékkal beszélőre használt nem fontak a szájáért vagy az egymásnak szögesen ellentmondó kijelentéseket tevő emberre, illetve a képmutatóra mondott egy szájból hideget és meleget fúj, a szószegő ember pedig a népi bölcsesség szerint s.gget csinál a szájából. Emellett érdemes idézni egy 17. század végi, írásban fennmaradt s szótörténeti tárunkban olvasható vaskosabb, de frappáns megjegyzést is a szavait nem mérlegelő emberre, miszerint jobb a kólikás s.gg a fecsegő szájnál, ugyanis – a korabeli értelmezés szerint – előbbi ritkán poszog, utóbbi viszont szaporán dajnál.
Családban, munkaközösségekben, úton és útfélen, majd’ minden nyilvános helyszínen gátlástalanul terjed a szenny a szájon keresztül, és rontja a hangulatot, emberek közérzetét s általában a környezetet – ha nem is a természetit, de az erkölcsit mindenképpen. Mások beszennyezése azzal a hátsó szándékkal történik tulajdonképpen, hogy a beszélő önmagát állítsa be a világ előtt makulátlannak. Egyikünk hangos és rossz szavát általában a másik hangosabb és gonoszabb szitokszóval próbálja túlszárnyalni. Ritka az olyan eset, amikor valaki visszafogja magát. Arany János példája ma már nem tűnik időszerűnek, akiről azt tartják, hogy ha haragra gerjedt, inkább hallgatott, mintsem rossz, durva szót vett volna a szájára.
Emlékeztethetnék egy bibliai szöveghelyre is (Máté, 15, 15–20), ahol kimondatik, hogy ami elhagyja a szájat, a szívből származik, s ez az, ami beszennyezi az embert. A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás. Ezek szennyezik be az embert.

 

Indokolt hát ama regénybeli kislány magatartása. Érezte és kimondta, hogy szenny és gonoszság hagyja el a szájat, s ettől óvakodni kellene. Érzéseit, ha gonoszságot tapasztal, nem tudja elhallgatni, képtelen a megalkuvásra, akárcsak a hamisság és szemfényvesztés elfogadására ama mesebeli ártatlan kisgyerek, aki kimondta, amit a felnőttek megalkuvásból vagy félelemből nem tettek meg, azt, hogy a császár meztelen.

 Figyelmeztetésként fogható fel tehát ma is, ami kinyilatkoztatott: ami elhagyja a szájat, az szennyezi be az embert. 

 


 Forrás: www.3szek.ro