Öböl

Ha nem is lesz mindenkiből Paulus, de bizonyára más emberként érkezik meg, ki egyszer elindult. Legalábbis ami jellemét vagy szellemi horizontját illeti. Ritka, kinek efféle „poggyásza” nem gyarapodik, ki mindössze azzal tér vissza az útról, mivel nekivágott egykor. Szerencsés eset aztán, mikor azt, ki útra kelt, indulásának helyszínén várják vissza, s maga az utas is szívesen tér ide vissza valamilyen küldetéssel vagy csak úgy...

Akárcsak a mi Ábelünk, országot-világot megismerve tér vissza a székely rengeteg alatt elterülő szülőfalujába, ahol szemhatára addig terjed, ameddig a hegyek engedik, de – mondottam – az ember az úton szerzett tapasztalatnak köszönhetően más és több lehet, mint útra kelésekor volt. Itt tehát, ahová visszatért hősünk, a látóhatárt a legközelebbi hegy le is zárja, s csak a képzelet lehet „keze ügyében” – amelynek, ugye, semmi sem állhatja útját –, ha a távolt akarja elérni.

 Aki viszont helyzetéből kifolyólag a végtelent nap mint nap megtapasztalhatja, annak az őselem közelében kell laknia, tenger vagy óceán partján például mint szigetlakó vagy öböl menti. Talán az öböl kínálja a nagyobb védelmet s egyúttal a nyitottságot – minthogy kapcsolata van a tengerrel – , no meg a változatosabb lehetőségeket. Mészöly Miklós metaforaként használja – kedves magyar városáról szólva – a tengeröblöt, melyről azt állítja, hogy „küld és visszahív”, illetve hogy „arra való [az öböl], hogy kedvet csináljon a hűtlenséghez és ízét adja a visszatérésnek.” 

 Mint minden természeti elem, amelytől ha nem is tanulhatni semmit – mint ahogy a nagy ókori bölcs tartotta, mondván, hogy a fáktól semmit sem lehet tanulni –, de elindíthat az emberben gondolatot, s így talán a jobb megértést és a megismerést segítheti. Az emberek feje ugyanis – nem mondunk ezzel újat – hamis fogalmakkal van tele, s ebből adódnak köztük a félreértések, sőt, adott esetben a megértés teljes hiánya.

Nem érthetsz szót például azzal, aki számára a bátorság vakmerőséget vagy a szerénység alázatot jelent. Végletek helyett az arany középutat ajánlotta etikájában Arisztotelész is. Ne légy hát se fösvény, se pazarló, hanem légy bőkezű. A fösvény ugyanis, tartja a közmondás, többet költ, a bőkezűt, akárcsak a jószívű adakozót, szereti s megáldja az Isten.

 A feladat tehát nem lehet kevesebb, mint helyes gondolatokra „cserélni” a hamisakat. Igazi ismeretünk arról lehet, amiről van tiszta fogalmunk. Ennek eléréséhez vinnének közelebb a hiteles képi leírások is. Csak meg kell találni a helyes utat, az átjárhatóságot képi és fogalmi leírások között, hogy ne eltávolítson egyik a másiktól, ellenkezőleg, közeledjenek egymáshoz. Az ember s a világ jobb megismerése céljából. Bármely utat választjuk is, számolnunk kell ennek is, annak is az előnyeivel és hátrányaival. A képi megismerés javára írandó mindenképp, hogy a megismerendő valósághoz szélesebb körű hozzáférést biztosít.

 A Mészöly által használt tengeröböl metafora például jól kirajzol egy olyan helyzetet, amely egyén vagy kisebb-nagyobb közösség számára kínálhat lét- és cselekvési modellt, különös tekintettel alkotó egyéniség vagy szellemi javak közvetítője számára. Aztán maga a kisebbségi helyzet is késztethet arra, hogy ne a bezárkózást válaszd, hanem a nyitottságot, a távlatokkal, az egyetemessel építs ki bensőséges viszonyt, hogy mércéd a nagyvilág legyen, éppen sajátos helyzetedből kifolyólag. „A kisebbségek vannak hivatva (...) egy nemesebb humánum, egy egyetemesebb emberi szellemiség (...) jövőjének előkészítésére” – írta Makkai Sándor, jó évtizedes kisebbségi tapasztalat után, 1931-ben kiadott híres tanulmányában, a Magunk revíziójában.

 Gondolj hát tengeröbölre, mindahány egyszeri és sajátos forma, a maga sajátos arányaival, arculatával, nemkülönben tartalmával, élővilágával, éghajlatával, de végső meghatározója az egyetemes őselem, a víz, meg a nagy áramlatok. Az öböl menti ember – szemben a szigetlakóval – élvezhet védettséget a lebírhatatlan erőkkel és kivédhetetlen áramlatokkal szemben, de tapasztalata is van ezeket illetően, s emellett előtte a kínálkozó lehetőség, hogy bármikor könnyen a teljesség felé nyithat, az egyetemes irányába indulhat, s ha jól „evez”, az utazás végén, immár mint más ember, visszatérhet az őt elindító öbölbe.