Emberek: zebrapintyek?

Mindennapi ember számára nemcsak a tudományos és bölcseleti kérdések megválaszolása, de sok gyakorlatias kérdésé is nehézségbe ütközik. Minthogy nevelők lennénk mindannyian, persze hogy foglalkoztat minden, mi ezzel összefügg. Úgy  vélekedünk például, hogy a jövő társadalma olyan lesz, ahogyan ma neveljük a ránk bízottakat.

Igen ám, csakhogy általában készek vagyunk a természeti meghatározottságok szerepét hangsúlyozni, vagyis az örökletességből indulunk ki nagyon sokszor. Mondjuk is gyakran, főleg szülei társaságában egy-egy gyermekről: Apja fia! Anyjára üt ez a gyermek! Nagyapja vére csörgedezik ereiben! S így tovább.
Ez utóbbi vélekedés viszont azt az álláspontot erősíti, mely szerint a jövő társadalma olyan lesz, mint a szülőké vagy a nagyszülőké, azaz: jó irányú változás nem történik. A Madách nagy művében felvázolt vízió is mintha hasonlót sugallna, ahogy végigvezeti hősét, Ádámot a világtörténet legfőbb helyszínein, s ahol mindenik történelmi szín a hős számára csalódást, kiábrándulást hoz, meginog a társadalmi és emberi fejlődésbe vetett hite, látva az emberi természet változatlanságát, képtelenségét a tökéletesedésre, illetve a kudarcokat a történelemben. Kérdésfelvetése, hogy nemesedik-e az ember, helyén való, sőt ma is kínzóan aktuális: „Megy-é előbbre majdan fajzatom?”
Aztán folytatnak kutatásokat, hogy választ találjanak a kérdésre: a nevelésnek (környezetnek, külső tényezőknek) vagy a genetikai örökségnek van-e döntő szava a személyiség kifejlődésében? Igaz, amiről nemrég lehetett értesülni (www.transindex.ro, 2013. VI. 6., hivatkozással a Biology Letters című szakkiadványra), olyan kísérlet volt, amelyet igen távoli és díszes rokonaink (!), a madarak körében végeztek brit és német tudósok, zebrapintyek magatartását, viselkedését, úgymond személyiségi jegyeit (!) vizsgálták. A megfigyelt példányok tojásait aztán „mostohaszülőkre” bízták. A kiköltött egyedekről felnőtt korukban kiderült, hogy nem a valódi, hanem a nevelőszülők gyakoroltak rájuk meghatározó hatást, előbbiektől, azaz genetikai úton külsődleges jegyeket, például testméretet örököltek.
A kísérletet végző tudósok szerint kutatásaik eredménye fontos kérdéseket vet fel egyéb fajokat illetően is. Tulajdonképpen sugallva ezáltal, hogy az ember esetében is a környezet lenne döntőbb hatással. Egyik ilyen kérdésük az, hogy vajon az ember esetében is nagyobb befolyással bír a környezet, a nevelés, mint a genetikai örökség? Másként fogalmazva: vajon örökölt tulajdonságai nem akadályozzák-e az embert abban, hogy  alkalmazkodjon új szokásokhoz, viselkedési mintákhoz, vagy ellenkezőleg: a környezet hatására könnyen megválik lényegétől, természetétől? 
Az a felvetésünk sem mellőzhető ebben az összefüggésben, hogy sok nevelőszülő –  főleg jóléti társadalmakban élő – bizonyára azzal a reménnyel fogad örökbe elmaradottabb övezetekből jórészt hátrányos helyzetű gyermekeket, hogy azoknak – előnyös környezetbe kerülve – személyiségjegyeik is ehhez mérten fejlődnek majd ki, akár a fogantatásuk által megszerzett örökség ellenében is. Mert azt nem állítanám, hogy könnyűszerrel előrevetíthető lenne az ilyen örökséggel bírók személyiségfejlődése...  
Bár a szóban forgó, kutatók által szemügyre vett kis pintyek viselkedésében a környezet, a nevelés meghatározó szerepe látszik megnyilvánulni a hivatkozott beszámoló szerint, magam hajlok arra, hogy a végső törvényeket, azaz azt tekintsem mérvadónak ebben a kérdésben, ami nem látszatokból, múló jelenségekből, illetve kevésbé releváns kísérleti eredményekből olvasható ki, hanem a dolgok lényegéből, ha úgy tetszik, azok természetéből fakad. Merthiszen azok lennének az igazi törvények, melyeket nem ember hoz, s ebből kifolyólag balgaság lenne részünkről, ha ezeket nem tartanók szem előtt. Sőt, követnie kellene az ilyeneket az embernek, amelyek tulajdonképpen, „a legtágabb értelemben véve, azok a szükségszerű viszonylatok, amelyek a dolgok természetéből következnek” – hogy a törvények szelleméről értekező   Montesquieu meghatározását idézzem. 
Valamely mértékben erre rá is ébredhet a mindennapi ember is. Ha például a közvetlen külső természeti környezetet alaposan megfigyeli, felismerheti, hogy világunkban természeti törvények s rend uralkodik, a társadalomban pedig erkölcsi rendnek kell lennie. Ezekhez kellene tartanunk magunkat, nem divatos, de múló elvekhez és tételekhez... 


Székely Hírmondó