A Magyar Nyelv Napján

Mint minden születéshez, a népekéhez is az elme és képzelőerő hozzárendeli a csodát, illetve valamiféle misztériumot. Nem véletlen tehát, hogy a népek kialakulásáról gondolkozva Tamási Áron mintegy meseszerűen adja elő létrejöttüket, mondván, hogy „a különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké.”

Ez a folyamat játszódott le a magyar nép esetében is – fűzi tovább a gondolatot az író –, hangsúlyozva egy vitán felül álló meghatározó- és ismertető jegyet nemzetünk megszületésében: „A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette.”
Sem a természeti, teremtett környezeten, sem a társadalmin kívül nem élhet az ember, de ezek önkéntelen vagy tudatos rombolása is elviselhetetlen lehet annak, aki harmóniában szeretne élni önmagával s a világgal. Meggondolkoztat és felháborít bármilyen kárt okozó beavatkozás és merénylet, amely – történjen bárhol a világban – a természeti vagy az épített örökség ellen irányul, illetve amely az emberi együttélést, a társadalom erkölcsi rendjét forgatja fel.
Bizonyára hasonlóképpen érzünk és gondolkozunk a nyelvi környezetet illetően is. Sőt, az előbbiekkkel szemben tanúsított viselkedésünk, erkölcsi normáink könnyen „kiolvashatók” magából az élő nyelvi környezetből is. Gondoskodást és szeretetet, illetve gondatlanságot és felelőtlenséget tükröz bármely egyéni nyelvi megnyilvánulás, az egyszeri megszólalás a családban vagy a közéletben, valamint a mindennapi életterünk „díszletei” között észlelhetők, az egyszerű cégtábláktól a reklámokig minden. 
Mondhatnám, ama fenntartható fejlődés követelménye a nyelre is érvényes kell, hogy legyen, különösen anyanyelvünkre, tekintve, hogy kisebbségben él székely-magyar közösségünk. Beláthatatlanok a következményei egyéni, közösségi és intézményi mulasztásainknak, illetve a törvény adta lehetőségek ki nem használásának. Pedig ma sem téveszthető szem elől Tamási 1941-ben, A magyar szó becsülete című esszéjében megfogalmazott felhívása, hogy tudniillik kegyelet, hűség és becsület illeti a magyar nyelvet. 
Ezúttal, A Magyar Nyelv Napján mindössze anyanyelvünkhöz való hűségünkre kérdeznék rá. Hogy csak egyetlen példával éljek: láttam, az olasz saját anyanyelvén közli, hogy például üzlete, gyógyszertára folyamatosan nyitva tart, azaz Non stop helyett Sempre apertá-t ír, míg székelyföldi kisvárosainkban nagyítóval sem találni ehhez mérhető, eme hűségről tanúskodó tájékoztatást...