A kofa

Szürkülődött. Igyekeztem. Egyfelé. A kofa is igyekezett. Eladni a nyakán maradt halom murkot.
- Jöjjön, fiatalember, olcsón adom! - kínálta nevetségesen alacsony áron.
Nem mentem.

Mire a sarkon befordultam, ugyanaz a murok még kevesebbet ért már. Hasztalan.
Aztán a kofa összepakolt. Fölkanyarította vállára a terhét. Hazabaktatott. A sötétben. A murokkal. Jól tudott cipekedni, mindent jól tudott.
Kinyitotta a lakásajtót, felkapcsolta a villanyt, terhét pedig ledobta. Nem, nem azért, mert mérges volt rá!
Kést, fazekat keresett elő, nekiállt, s megpucolta a murkokat. Az összest. Apróra, nagyon apróra vagdalta őket - a szokásosnál semmivel sem hevesebben, aztán főni tette, ahogyan kell. Csöndesen.
Egy órácska múltán szakértelemmel szurkálta villájával a murokdarabokat, hogy lássa, megfőttek-e, s miután megfelelőnek találta, feltálalta, s mind megette. Igen, az egészet!
Mert hallotta: a murok sok A vitamint tartalmaz, s az egészséges.