A katángkóró meg én

Csak pár sor arról, hogyan múlatom az időt, amikor gyötör a a vese-mese bajom és mint nagyszerű gyógyszert ajánlják nekem a katángkóró szárát, amit teaként kell fogyasztani. Szóval, nyár lévén elindultam katángkórót szedni. Találtam is a Körös parton. Már a csípőmig nőttek. A szép kék szemű virágok rémülten mustrálgattak, vajon mi a fenét akarok, hogy olyan harciasan közeledem feléjük.

Nos, becserkésztem, megközelítettem őket, aztán elkaptam az egyik derekát, de sehogy sem tudtam letépni, mert baromi erős volt. Nem adtam fel. Ott birkóztam a növénnyel legalább tíz percet, folyt rajtam a víz, előttem elmosódtak a virágok, mögöttem kamaszok vihorásztak, fejem felett tűzött a nap, talpam alatt jókora kutyaszar lehelte ki a lelkét. Végül sikerült letörnöm pár csenevészebb hajtást... de többre volt szükségem. Hazamentem ollóért. A tömbházunk mellett, az egyik erkély alatt, nagyra nőtt katángkórók kínálták magukat. Odaléptem és simán, minden erőlködés nélkül levagdostam a szárait, amikor a csatornából a nyakamba szakadt egy tálnyi halpikkelyes lé.... Nem káromkodtam, mert csak hörögni tudtam. Hazamentem, megmosdottam, megmostam a növényeket is és kitettem a teraszra száradni.
Aztán elolvastam az interneten, hogy a katángkórónak csak a gyökere fejt ki gyógyhatást.