Fogas kérdés

Várjunk még azzal az injekcióval egy pillanatot. Persze, hogy tudom, hogy nem fog fájni a zsibbasztó spray után. Hát hogyne tudnám, elvégre én is fogorvos vagyok. S akkor miért húzom az időt? Én, kérem tisztelettel, nem húzom az időt, csak azt mondom, hogy adjuk meg a módját. Egy injekciót nem lehet csak úgy ukmukfukk beadni. Még hogy félnék egy szimpla tűszúrástól?! Hogy mondhat ilyet, kedves kolléga?! Így sértegetni egy szakmabelit?! Persze, magának könnyű, nem maga ül ebben a kurva székben! Higgye el, egészen másként látná a problémát, ha én állnék a fejénél azzal a fecskendővel. Különben is biztos, hogy steril az a tű? Már miért kekeckednék?!

Jól tudja, hogy a mai világban senkiben és semmiben sem bízhat meg az ember. Itt vannak például a mi drága politikusaink. Kampány idején fűt-fát megígérnek, aztán, ha nyernek a választásokon, tojnak a fejünkre. Mind ilyen az egész. Nekem elhiheti. Hogy a maga unokatestvére is politikus, s az idén indul a polgármesteri székért?! Nahát, ezt nem is tudtam! El sem tudja képzelni, mennyire örvendek egy talpig becsületes úriembernek. Százas, hogy a családommal együtt rá fogok szavazni. S a szomszédjaimat is ráveszem, hogy a neve mellé üssék a pecsétet. Tudja, engem tisztelnek az emberek, mert abból a gerinces fajtából való vagyok, amelyikből mára már csak egy-kettő maradt mutatóban. Hogy ne beszéljek annyit össze-vissza, inkább hajtsam már hátra a fejem?! Már hogyne hajtanám hátra! Én azt csinálom, amit maga mond. Nincs annál bosszantóbb, mint amikor a páciens ellenkezik, hetet-havat összehord, mert azt hiszi, hogy így kicselezheti a fogorvost. De, nini, ez a lámpa nem ég rendesen! Így, sajnos, nem lehet biztonságosan dolgozni. Már hogy káprázna a szemem, az ki van zárva! A múlt héten voltam ellenőrzésen a szemészeten. Úgy látok, mint a szirti sas. Papírom is van róla. Ott van a fogasra akasztott kabátom zsebében. Ha nem hiszi, idehozom, hogy maga is lássa. Már hogy akarnék kiszökni a rendelőből?! Ez nem valami ócska szabaduló trükk, hanem a színtiszta igazság! A jó szemem különben anyai ágon örököltem.

Akár hiszi, kolléga, akár nem, nagyanyám még nyolcvanöt éves korában is szemüveg nélkül fűzte be a cérnát a tűbe. De neki a keze sem reszketett úgy, mint a magáé, már megbocsásson! Jó lenne, ha sürgősen kivizsgáltatná magát. Biztosan van rá ellenszer, Már hogy sértegetném?! Én csak a javát akarom. Egy remegő kezű fogorvos előbb-utóbb páciens nélkül marad, arról nem is szólva, hogy egy halom kártérítést kell majd kifizetnie az elcseszett munkáiért. Nekem szerencsére nincs ilyen problémám, az én kezem könnyű és biztos, áldanak is érte a betegeim, de ha lenne velem valami gond, biztosan hallgatnék a jó tanácsra. Hogy nincs jogom így beszélni?! Pont nekem?! Ezt a hangot kikérem magamnak! Érti?! Ki-ké-rem! Méghogy engem mészárosnak csúfolnak a körzetemben?! S mindenki retteg tőlem?! Miket zagyvál itt össze-vissza, kolléga?! Hogy én maximális hangerőre szoktam állítani a CD lejátszót, amikor dolgozom, hogy ne hallják a járókelők a betegeim fájdalmas üvöltéseit?! Hát már az is baj, ha az ember szereti a jó zenét?! Ez övön aluli ütés volt! Én vakon megbíztam magában, kolléga. Idejöttem a város túlsó feléből, hogy tömje be a fogam. Maga azonban ahelyett, hogy a munkáját végezné, folyamatosan sérteget, húzza az időt. Hát nem sül le a képéről a bőr?! Egy percig sem tűröm tovább ezt az etikátlan magatartást. A viszont nem látásra, kolléga!