Beszéljünk a nőkről!

Kedves Ferenc! Kettõnk között errõl eddig nem esett szó, most hadd mondjam el, hogyan is olvasom én az Eirodalmat. Reggel , amikor kinyitom a gépet, a Lenolaj és a Káfé után átszaladom az Eirodalmat, tallózom belõle, de elolvasni, hacsak nem valami világrengetõ dolog áll benne, késõbb szoktam, ebédkor, ebéd után vagy egy hétre rá… Legutóbb is végig kellett haladnom két tucat szerzõn, hogy eljussak ahhoz, akire emlékeztem, hogy el kell. S akkor, “zongorázás” közben láttam meg, hogy a legtöbb szerzõtök férfi. Nõi irodalmár alig akad, mondjuk a tucatból egy.

 “Megláttam”, mondom,” feltűnt nekem”, magyarázatát nem ismerem, még azt sem tudom, hogy jól van ez így vagy hibás az arány. Nem is hasonlítottam össze az Eirodalmat mással, bár ha jól meggondolom, sem jutnak eszembe nõi fõszerkesztõk például. Napilapoknál még találunk ilyet, de irodalmi lapot, könyvkiadót hol vezet nõ? Székelyföldön vagy Erdélyben vagy a volt keleti blokkban?

Ezt csak úgy kérdem, szeretném, ha megmagyaráznád nekem, hogy: nem tudnak írni a nõk? Fõként nem prózát?  Vagy nem képesek átlátni a társadalmi összefüggéseket? Esetleg nincs élményanyaguk, amit megírhatnának? Vagy nem tartják fontosnak a szépirodalmat, mert nem elég hiúk, mert senki sem olvassa? Nem hoz pénzt a házhoz? Világosítsd meg az elmém, Ferenc, hadd legyen jobb az Eirodalom, amit magad szerkesztesz. Lõrincz Györggyel, Egyed Péterrel és Szakács István Péterrel együtt - csupa székely férfi, ha nem tévedek…