Megveszem a könyvemet
Van az a vicc: „– Halló, író úr, maga az? Megvettem a könyvét! Mire a vonal túlsó végéről: – Jesszusom, köszönöm szépen, hát maga volt az?” A könyvfogyásnak ezekben a nehéz időiben az ember bizony olykor vesz a saját könyvéből néhányat: azért is, hogy a kiadó lássa, fogyogat a mű, de főleg – természetesen – azért, hogy tudjon adni a barátoknak belőle. Ilyenkor a barát ugyanis olyan, mint a szeretet: soha el nem fogy, és mindenki igényt tart ajándékpéldányra. Mit tehet tehát az író? Vesz a nagybaniban, jelentős kedvezménnyel, és diszkréten odaadja, ha nem akarja, hogy városszerte beszéljék, micsoda smucig disznó, hogy még a könyvét is sajnálja mástól.