Ez már nem az a rendtartó székely falu – állapította meg a minap egyik lelkész barátom. Szárazon kopogtak szavai, és azóta is kísérnek. Nem először hallottam ugyan ezt a megállapítást, de mindannyiszor elgondolkodtatott, és kedvem lett volna vitába szállni, árnyalni a súlyosnak ható kijelentést.

Zokogó életek

A múlt század elején, a két világháború közötti időszakban zajlik a regénybe foglalt történet. Az elején nehezen áll össze a kép: vajon mit akar a szerző a különböző szereplők apró életének bemutatásával? Hogyan szövődnek itt össze a szálak? Vincze Kálmán gyermekkorának útja felnőttkoráig fordított irányban bontakozik ki elénk – s a kulcsszereplő éppen a nagynénje, akinek temetésével kezdődik a regény. 

Ugron Zsolna szereti Erdélyt, és középkori történetének szerelmese. Egy mondatban így fogalmazódott meg bennem az, amit az Erdélyi menyegző, majd annak folytatása, A nádor asszonyai elolvasása után éreztem. Mindkét könyv magával ragadt – Erdély és Magyarország 16., 17. századába, a Báthoryak, a Bethlenek, Wesselényiek, Eszterházyak korszakába.