Székelyföld 2016/7.

Megjelent a Székelyföld folyóirat idei 7., júliusi száma. A tartalomból: 

Sántha Attila: A csíki jósnál

Kiss Anna: Látomások
Markó Béla versei
Kiss Noémi: Mária és a másik anyaság
Bartha György: Áttűnik
Patak Márta: Ez így nem jó
Botár Emőke: Apám, ő tudta…

Zelei Miklós: Hubertusz (Konszolidációs móka egy részben)
Borsi-Kálmán Béla: Phanarion, Fanar, fanarióták, fanariotizmus (Barangolás a román diplomácia és politika-csinálás forrásvidékén)
Botár István: Fejetlen lovas a Limes Fenyédiensis mentén
Daczó Katalin: Ha ezer lány útra indul...
Gál Péter: Egy székely baka a román hadseregben (II. rész)
Elek Tibor: „Mindig értelme van az ellenállásnak” (Gálfalvi György: Kacagásaink)
Zsidó Ferenc: Lélektani lektűr? (Czegő Zoltán: Két tenyérben)
Olvasólámpa (Tommy Wieringa és Csányi Vilmos könyvéről)
Farkas Wellmann Endre ajánlja Szőcs Géza Válogatott versek című kötetét
Műteremtés: Lakatos László.

A lapszámot a szerkesztőség az alábbi verssel ajánlja az olvasók figyelmébe:

Sántha Attila:

A CSÍKI JÓSNÁL

Rákosijános nagyapám a bellérséget
Kovács Béla bától tanulta,
hogyan kell adni-venni, 
egy kicsit engedni, egy kicsit átverni.
„Ő a gyermek, kinek lakat van a száján”,
dicsérte is nagyapámat a főbellér.

Egyszer aztán elmentek Csíkba,
egy jósnőnek adtak el valamit.
A végén Béla bá mondta, 
„Jósoljon-sza egyet, nanyám, 
hadd látom, a szava mennyit ér.”

Felkapta a fejét az asszony, 
de nem szólt, Jánost magához vonta:
gyermek-nagyapám meg is ijedt,
a kályha előtt pirosság bugyogott
fel a földből, talán vér.

„Fiacskám, te nem ágyban fogsz meghalni”,
mondta nyersen, de aztán
szégyenében elhallgatott.

Negyven éven keresztül fúrta nagyapámat,
hogy a jós mit akart mondani, 
így visszament hozzá. 

Töpörödött volt az asszony,
nehezen lélegzett, de még élt.
„Már vártalak”, mondta, 
„hogy nyugodtan haljak meg. 
Meghalsz te is, felakasztanak – ez van.
De ne törődj, legalább nem éred meg
a harmadik világháborút.”
„A harmadikat? – szólt közbe nagyapám. – 
Eiszen most csak a második folyik”, 
és kényszeredetten nevetett.

A jós viszont egyre gyorsabban,
kevésbé érthetően mondta:
„A harmadik világháborúban
vallás vallásnak lesz gyilkosa,
kő kövön nem marad,
s kilométereket kell menni, 
hogy emberrel találkozz.”

„Na tudja mit, nanyám, ne ’jeszgessen, 
milyen vallással háborúzzunk, 
megtámadnak tán a nyenyecek?”,
mondta mérgesen nagyapám,
s meg sem állt, míg haza nem ért.

Csernátonban már késő éj volt, 
a gyermekek mind alusznak, gondolta,
s elmondta nagyanyámnak, amit hallott.
„Ugye nem hagysz itt, János?”, 
kérdezte remegve Márta. 
„Úgy”, János válaszolt,
és többet a csíki jósról sem ő,
sem nagyanyám nem beszélt.