A Játéktér folyóirat 2019/tavaszi számának tartalmából:

Kritika
György Andrea: Betlehemi patkányok (A patkányok. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat)
Papp Tímea: Találkozások és félreértések (Hedda Gabler; A kommuna; Apró kozmikus félreértés. Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár)
Turbuly Lilla: Összeadódó energiák (Apátlanul. Szigligeti Színház, Nagyvárad)
Győrfi Kata: A cukor édes és finom, vicces és szórakoztató (Abigail bulija. Figura Stúdió Színház, Gyergyószentmiklós – Csíki Játékszín, Csíkszereda – Tomcsa Sándor Színház, Udvarhely)
Kovács Bea: Halványkék pötty (Lát(hatatlan). Kolozsvári Állami Magyar Színház)

A Játéktér 2018/4., téli számában két független színházi előadásról: a kolozsvári Váróterem Projekt Fishez és a marosvásárhelyi 3G Színház Vitéz Mihály című előadásairól olvasható kritika. Emellett Hegyi Réka a kolozsváron megrendezett Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválról írt kritikai beszámolót. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 70. évfordulója kapcsán Nászta Katalin készített hosszú, retrospektív interjút Bocsárdi Lászlóval, a színház igazgatójával, aki a Figura létrejöttéről, a Sepsiszentgyörgyre való átköltözésről, a kezdeti évekről mesél a saját színházi gondolkodásával átszőve a történeti visszatekintést.

A Játéktér őszi számában Radu Afrim sepsiszentgyörgyi, valamint Tarnóczi Jakab nagyváradi rendezéséről olvasható kritika: Tarnóczival és Kukk Zsófia dramaturggal a Szentivánéji álom színreviteléről beszélgetett Tasnádi-Sáhy Péter. Deák Katalin és Visky András beszélgetése azt járja körbe, hogy az erdélyi színházcsinálói gyakorlatban és hagyományban miért periférikus a dramaturg szerepköre.

A Játéktér nyári számában két nemzetközi színházi fesztiválról, a sepsiszentgyörgyi REFLEX-ről és a temesvári TESZT-ről olvasható beszámoló, valamint kritikát közlünk a kolozsvári Úrhatnám polgár és a marosvásárhelyi Részegek c. előadásról. Utóbbihoz kapcsolódva Zsigmond Andrea szélesebb kitekintésben vizsgálja Radu Afrim rendezéseit az erdélyi magyar színházakban, köztük a temesvári Rabenthalt: személyesebb hangvételű esszéjében azt is kirajzolja, milyen “elérhetőségük” van ezeknek az előadásoknak az erdélyi színházi szakemberek számára, akik jellemzően a színházi fesztiválok révén találkozhatnak több előadással.