Szerkesztőség

Szerkesztőség

FISZ-tábor 2019

A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) nyolcadik alkalommal rendezi meg nyári táborát, idén ismét a Szokolya melletti Királyréten 2019. július 17. és 21. között. Az ötnapos irodalmi rendezvény számos szakmai programot tartogat: az érdeklődők Balla Zsófiával, Bereményi Gézával, Csányi Vilmossal és Háy Jánossal hallgathatnak beszélgetéseket délutánonként. Napközben líra-, próza-, kritika-, műfordító műhelyekben dolgozhatnak a jelentkezők, este pedig felolvasásokon, szakmai beszélgetéseken, társtudományi, társművészeti programokon vehetnek részt.

Korunk 2019/7.

A Korunk folyóirat júliusi számának hívószava: Elmesélt városok. A lapszám a város megismerésének lehetőségeit és eszközeit vizsgálja, a történelem, az építészet, a művészettörténet és a műemlékpedagógia szempontjait hasznosítva. Milyen módon válhat a közönség egy régészeti ásatás folyamatának részévé, hogyan lehet a történelmet és a kulturális örökséget gyerekek és fiatalok számára érdekesen és interaktívan bemutatni, miként válik az épített környezet közösségformáló élménnyé? Beszámolók és beszélgetések által keresünk lehetséges válaszokat ilyen és ehhez hasonló kérdésekre.

Irodalom a Double Rise-on

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) idén is jelen lesz a Double Rise Fesztiválon. Július 6-án, szombaton délután 4 órától három fiatal költő, Mărcuțiu-Rácz Dóra, Gál Hunor és Sztercey Szabolcs olvas fel a torockói Kriza János Művelődési Házban. Beszélgetőtársuk Serestély Zalán.

Az Alföld pályázata

Az Alföld folyóirat irodalmi pályázatot hirdet Határ hívószóval. Pályázni két kategóriában (vers és próza; esszé és tanulmány) lehet. Egyéb műfaji megkötés nincs, tematikus is csak annyi, hogy a mű kapcsolódjék a pályázat címéhez, hívószavához!

Díjazta a Romániai Írók Szövetsége André Ferencet és Ferencz Imrét

Magyar szépírókat is díjaztak hétfőn a Romániai Írók Szövetség díjkiosztó gáláján, Bukarestben. A díjazottak, André Ferenc és Ferencz Imre elmondták, ösztönzőleg hat rájuk az elismerés – számolt be az Erdélyi Magyar Televízió. A debütdíjat André Ferenc költő vehette át, aki az első Erdélyi Slam Poetry Bajnokság győztese.

Ünnepi Könyvhét és Margó

Több mint háromszáz kötet jelenik meg az idei jubileumi, 90. Ünnepi Könyvhétre. A legnagyobb múltú könyves esemény új helyszínen, a Duna-korzón várja június 13-tól öt napon át várja az érdeklődőket. A kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseményéhez a 2001-es Olvasás Éve óta 18. alkalommal kapcsolódnak a Gyermekkönyvnapok eseményei. Az Ünnepi Könyvhét ebben az évben június 13-tól 17-ig zajlik - közölte a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az MTI-vel.

Pályakezdőknek és elsőköteteseknek

A Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. az Előretolt Helyőrség Íróakadémia című projektje keretében meghirdeti 2019. évi pályázatait, elsőkötetes és pályakezdő alkotók kategóriában. A pályázatokon nyolc-nyolc fő elsőkötetes szerző, illetve pályakezdő alkotó nyerhet felvételt az Előretolt Helyőrség Íróakadémia képzéseire.

Vida Gábor a Látó új főszerkesztője

Június elsejétől leköszönt Kovács András Ferenc a Látó folyóirat főszerkesztői tisztségéből. Helyét a korábbi prózarovat-szerkesztő, Vida Gábor író vette át.
Vida Gábor a Marosvásárhelyi Rádiónak nyilatkozva elmondta, a Látó közel harminc éves, stabil arculattal rendelkezik, így ő újdönsült főszerkesztőként mélyreható strukturális változtatásokat nem kíván eszközölni, csupán egyszerűen továbbvinni, amit együtt eddig felépítettek. Műsorvezetői kérdésre Vida azt is kifejtette, a Látó nem csak a romániai magyar (erdélyi) irodalomra reflektál, hanem magyarországi írók és költők is jelen vannak és lesznek a folyóiratban.

Lőrincz György könyvbemutatója Udvarhelyen

Az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány és a csíkszeredai Székelyföld folyóirat szervezésében 2019. június 6-án, délután 6 órától, a Polgármesteri Hivatal Szent István termében bemutatátják, Lőrincz György Válogatott novellák című, a Székely Könyvtár sorozatban megjelent kötete. A könyvet bemutatja a kötet szerkesztője: Lövétei Lázár László. A kötet írásaiból felolvas László Kata színésznő, a Tomcsa Sándor Színház színésze.
A rendezvény támogatói a Communitas Alapítvány és a BGA Zrt.

 

Korunk 2019/6.

A Korunk folyóirat júniusi számának tematikája: Filmtörténetek. A film mibenlétével, formanyelvi kérdéseivel és poétikai problémáival foglalkozik a lapszám – külön kitekintéssel a kortárs magyar és román filmművészet legújabb eredményeire, nemzetközi sikereire és aktuális problémáira. Mi az, amit éppen a kelet-közép-európai országai képesek nyújtani a kommersz termékekkel elárasztott nemzetközi filmpiacon? Milyen erősségei vannak éppen a „kis” nemzetek filmgyártásának a művészfilm terén? Ilyen és hasonló kérdésekre kínál lehetséges válaszokat a tematikus lapszám a felkért szakemberek tanulmányai és esszéi formájában.

Subscribe to this RSS feed